-Ezt nem hiszem el! Mi történt?! –Rohant oda Tina Nate-hez.

-Annyit tudtam meg az emberektől, akik látták… -kezdte Nate halkan- ,hogy Matt alig egy órája indult el ide…

Időbe telt, míg Nate akadozva elmondta, amit tudott.

-Nem értem. Matt azért jól van, nem?

-Christina – szólalt meg Nate, és könnyek gyűltek a szemébe.

-Kórházban van?

-Igen, de… -mondta Nate halkan.

-De? Hogy van? –kiáltott Tina, miközben idegesen rángatta Nate ingjét, aki csak szomorúan nézett rá. –Ugye… -kérdezte a lány miközben mellkasa összeszorult, így érezte, megfullad.

-Christina, Matt a baleset óta eszméletlen, és az orvosok szerint kevés az esélye …

A lány könnybe lábadt szemmel kirohant az épületből, Nate követte, a többiek pedig csak földbe gyökerezett lábbal álltak és néztek egymásra.

Tina gyorsan beült Nate kocsijába, majd elszáguldottak a kórházba… Amikor felértek az emeletre, egyből összefutottak Jeannel.

-Hova ilyen sietősen? –kérdezte gyanakodva.

-Roxanne-t kísértem el, ma vették le a gipszét, amikor Mattet behozták…autóbalesetet szenvedett… -magyarázta Nate szomorúan, majd hozzátette: -És állítólag kevés az esélye, hogy túléli…

-Micsoda?! –akadt ki Jean, majd elindult Tinával és Nate-tel együtt Matt az intenzívre.

Aznap este:

-Remélem, hogy javulni fog az állapota… -mondta Chloe, amikor Aaronnal elhagyták a kórházat.

-Reméljük… -mondta Aaron, majd leállította az autót. –Megérkeztünk. Ha jól hallom, éppen időben, mivel csörög a telefon a nappaliban.

-Ennyire ki lehet hallani? –lepődött meg Chloe. –Rohanok, felveszem… -mondta a lány, és átszaladt a bejárati ajtón.

Mire Aaron kinyitotta az ajtót és bement a nappaliba, addigra a lány már befejezte a beszélgetést.

-Ki volt az?

-Nem lényeges… Megyek, lepihenek… Ez a mai nap túl sok volt egyszerre… -mondta Chloe, majd eltűnt a fürdőszobában.

Egész este rosszul aludt rémálmok gyötörték… Emlékképek a múltból, majd mindezt felváltották az utóbbi napokban történt események képei… Egyszer csak arra ébredt, hogy Aaron áll az ágya mellett, és megpróbálta keltegetni.

-Chloe, minden rendben? –kérdezte aggódva.

-Hány óra van?

-Fél 10 múlt, úgyhogy jó lenne, ha kicsit sietnél… úgy tűnik elaludtál… -magyarázta a fiú.

-Alig aludtam, egész este rémálmok gyötörtek… -mondta Chloe miközben a szemeit dörzsölgette. –Pár perc és kész vagyok… megpróbálok sietni…

Pár perc késéssel, de időben megérkeztek a forgatásra, azonban valahogy semmihez nem volt kedve Chloenak… Egész reggel a rémálmait próbálta megfejteni, ráadásul úgy érezte, hogy a tegnapi telefonbeszélgetést is el kéne mesélnie Aaronnak.

-Chloe drága, hallottad amit eddig magyaráztam, vagy csak testben vagy itt lélekben valahol máshol jársz? –zökkentette ki az álmodozásból a rendező.

-Sajnálom…

-Rendben, elmagyarázom még egyszer, utána pedig kezdődhet a forgatás… -morgott Dion.

Pár perccel később:

-Akkor onnan folytatjuk, ahol tegnap abbahagytuk… -mondta Aaron, majd Chloeval felsétáltak a táncparkettre. Éppen kezdtek volna táncolni, de valami nem stimmelt… mégpedig Chloeval.

–Próbálj meg koncentrálni… ha egyfolytában anyagtalan vagy, úgy nem lehet táncolni. –hajolt oda hozzá Aaron.

-Megpróbálom… -mondta Chloe miközben becsukta a szemeit és megpróbált koncentrálni.

-Kezdhetnénk végre? –kérdezte Dion türelmetlenül.

-Kaphatnánk öt percet? –kérdezte Chloe idegesen.

-Rendben, de utána nincs kegyelem. Addig elmegyek, iszok egy kávét…

-Minden rendben? –kérdezte Aaron.

-Nem, semmi sincs rendben… nem tudok visszaváltozni! Hiába próbálkozok… eddig még sosem történt velem ilyen. A tegnap esti telefon, a rémálmok, most meg ez is… Ez túl sok egyszerre, ha akarnék se tudnék így koncentrálni… -sétált idegesen fel és alá Chloe miközben elhullajtott néhány könnycseppet.

-Próbálj meg megnyugodni, utána pedig magyarázd el, hogy miről van szó. Milyen rémálmok? Milyen telefonhívás? –kérdezte tehetetlenül Aaron.