18. rész
AlouGrey 2005.09.20. 18:23
"Pókember-mentőakció"
-Chloe, tudod hogy imádok sétálni, de nem jutna végre eszedbe hogy hol a manóban voltál, mert már majd leszakadnak a lábaim úgy meg érdekes lesz megmenteni a lovagodat, ha odaérünk… –nyafogott Sophie.
-Ha leszakadnak a lábaid, akkor nehezen fogsz odaérni? –tette fel a költői kérdést Nate.
-Nagyon vicces vagy, megmondaná valaki, hogy miért nem kocsival jöttünk? –állt meg Sophie, de a többiek ugyanúgy sétáltak tovább.
-Chloe, még mindig nem ismerős a környék? –kérdezte Nate.
-FIGYEL RÁM VALAKI?!!! –ordított utánuk Sophie, mire egyből mindenki rá figyelt. –Köszönöm.
-Sophie, normális vagy? Már este van, mindenki alszik… -szidta Chloe.
-Ad 1: Normális vagyok-e. Most őszintén, szerinted? Elég rég óta ismersz… Ad 2, Ki az aki sötétedéskor már megy aludni? –magyarázta Sophie vigyorogva.
-Nos visszatérve az előző témához: Chloe, még mindig nem ismerős a környék? .ismételte Nate.
-Nem igazán… pláne így, hogy már sötétedik, nem tudom, mi lesz, ha teljesen sötét lesz.
-Néhány emlékkép meg mégmarad a helyről, nem igaz? –kérdezte Roxanne.
-Valamennyi… -mondta Chloe töprengve.
-Nate, te értesz a telepátiához. Mi lenne, ha átkutatnád Chloe néhány emlékét, hátha ketten előbb rájöttök, hogy hol vagyunk… Vagyis hol kéne lennünk…
-Van benne valami… De ha lehet, akkor nem kérek teljes memória-vizsgálatot és hangos élő közvetítést, sőt az esti híradóban sem szeretnék viszonthallani semmit. –mondta Chloe tömören.
-Nyugodj meg, nem fogok könyvet írni belőle. –mondta mosolyogva Nate. –Én nem, legfeljebb majd keresek valakit akinek lediktálom. Kezdhetjük?
-Nah jó… -mondta Chloe.
-Nagyon jó, szuper, jobb már nem is lehetne, csak kicsit tempósabban. –bíztatta őket Sophie.
Ezután Chloe becsukta a szemeit, Nate pedig néhány újjával óvatosan megérintette a lény halántékát, majd elkezdett az emlékképek között keresgélni…
-Hm, azt hiszem, rájöttem, hogy hol vagyunk. –jelentette ki Nate pár perccel később.
-Ennyire ismered a környéket? Vagy hogy sikerült rájönnöd ilyen hamar? –kérdezte Roxanne.
-Amikor Chloe emlékképei között megtaláltam azt, amikor Aaront kiszabadította, akkor az emlékképek úgy leperegtek, mintha csak egy filmet néztem volna. Amikor pedig hazarohantatok Aaron házáig, megjegyeztem az utat, hogy merre lehet visszatalálni. Így elég bonyolult elmagyarázni, de… -magyarázta Nate, amikor Sophie közbeszólt.
-Jó, jó, jó… Nagyon érdekes, de most inkább menjünk és találjuk meg azt az épületet, a mesedélután ráér később is ráér.
Nem sokkal később meg is találták az épületet, majd amikor közelebb értek rájöttek, hogy a házban csupán egyetlen kis lámpa ég, azon kívűl teljes a sötétség.
-Valószínűleg a pincében vannak. –mondta Roxanne.
-Vajon mivel tölthetik az időt? –bosszantotta Sophie Chloet.
-Fogadni mernék, hogy videójátékokat játszanak. És ha nem fejezed be, akkor nem tudom mit csinálok veled. –mondta Chloe bájos mosollyal.
-Mi lenne, ha esetleg bemennénk? –kérdezte Nate. –Elvégre ez lenne a „Pókember-mentőakció”.
-Wahhh, elegem van belőletek. –mondta Chloe kiborulva, majd fogta magát és elindult a bejárati ajtó felé. Amikor odaért, óvatosan lenyomta a kilincset, mire az ajtó hangos nyikorgással kinyílt… -Bátorság Chloe…
Elindult végig a folyosón, majd a folyosó végén lévő ajtót is kinyitotta… Ezután megpróbált halkan lesétálni a lépcsőkőn, de az egyik lépcsőfok beszakadt alatta, így elvesztette az egyensúlyát, és mivel korlát sem volt, megkapaszkodni sem tudott.
-Megvan! –ragadta meg valaki hátulról a kabátján.
-Nate… Hál’Istennek te vagy az.
-Miért, kire számítottál? A húsvéti nyuszira esetleg egy karácsonyi manóra? –kérdezte Nate vigyorogva miközben felhúzta a lányt.
-Mi volt ez a zaj? –hallatszott a lépcső alja felől egy hang.
-Ajjaj… -mondta Chloe.
-Pár percre rejtőzzetek el, addig elterelem a figyelmüket, elvégre színészkedni is tanulok –mondta Sophie, majd leszaladt a lépcsőn.
-Sophie?! Te hogy kerülsz ide? –kérdezte Lucy meglepődve, amikor meglátta a lányt.
-Szia Lucy! Ideje lenne megcsinálni a lépcsőt, az egyik most szakadt be alattam, és nem hiszem, hogy nekem lennének súlyproblémáim. Victor merre van?
-A másik szobában… mi szél hozott erre? –kérdezte a lány gyanúsan.
-Szünet van az egyetemen, hazautaztam és elvégre Victor a kedvenc nagybátyám. Igaz, hogy ő az egyetlen nagybátyám… Megyek, megkeresem! –mondta Sophie, majd elindult volna az alagsorban, amikor az említett megjelent.
-Szia Sophie. Hogyhogy meglátogattál?
-Ez nem igaz, miért kérdezi mindenki ezt? Rokon vagy? Igen. A nagybátyám vagy? Igen. Szokás néha meglátogatni a rokonokat? Ha jól emlékszem igaz, de javíts ki ha tévedek. Nehéz ezeket felfogni? Úgy látszik, mivel mindenki ezzel nyaggat, hogy hogy kerülök ide…
-Én most visszamegyek… -mondta Lucy, majd a szemével a szomszéd szoba felé jelzett.
-Aha, szóval ott lesz Aaron. Remélem, hogy időben érkeztünk… -gondolta Sophie magában.
-Victor, nem megyünk inkább fel? Olyan nyomasztó idelent a hangulat. –nyfizott Sophie.
-Nah jó, de utána van még egy-két fontos elintézni valóm. –magyarázta Victor, majd Sophie-val együtt felmentek a ház nappalijába beszélgetni.
Ezt kihasználva pedig Nate, Chloe és Roxanne pedig csendben leosont a lépcsőn… Sorban benyitottak mindegyik szobába, egészen addig, amíg az egyikben meg nem látták Aaront eszméletlenül heverve a földön, miközben a felsőjén átszivárgott néhány kisebb vérfolt.
A fiú mellett a félhomályban pedig egy fekete macska ült, villogó szemekkel…
|