-Nah és mit csináljunk? Roxanne, nem lenne egyszerűbb, ha utánuk mennél? Te úgyis tudsz a kütyüvel teleportálni. –mondta Sophie.

-Ezer örömmel, ha megadod a pontos dátumot és koordinátákat. Mivel ezek nélkül egy darabig eltarthat, pláne ha mondjuk az én jelenemben keresem őket ők meg mondjuk a középkorban vannak.

-Tehát várunk, amíg visszaérnek. –jegyezte meg Michael. –És ha visszajönnek, akkor mit csinálunk, ha megint csak úgy eltűnik pár pillanat után?

-Majd én blokkolom a képességét és akkor ha akarnának se tudnának visszamenni. –jelentette ki Sophie.

-Egyébként mégis mitől változott meg így Nate? –kérdezte Aaron.

-Ó, igen… Chloe ilyen hatással van a pasikra, szóval menekülj Aaron, amíg nem késő, vagy pár év múlva te fogsz így megőrülni… -vigyorgott Sophie.

-Szerintetek hol fognak legközelebb felbukkanni? –kérdezte Michael.

-Csak Nate szemszögéből kell megvizsgálni a dolgot. – magyarázta Roxanne. –Mivel Chloet már elrabolta, nincs semmi értelme annak, hogy a bíróságon bukkanjon fel. Mivel nem Aaron-on akar bosszút állni, ezért valószínűleg a rendőrségen sem fog felbukkanni a közeljövőben. Valószínűleg arra számít, hogy mindannyian a bíróságon vagyunk és ott nyomozunk.

-Akkor szerinted mégis hol bukkannak fel? –kérdezte Aaron.

-Szerintem annak a legnagyobb a valószínűsége, hogy otthon.

-Otthon?

-Tudsz jobbat?

-Nah jó, tegyük fel, hogy bejön a számításod. Én akkor is előzetesben vagyok, úgyhogy nem hiszem hogy csak úgy elengednek rendőr testvéreink. –magyarázta Aaron.

-Ne aggódj, ilyen könnyen nem úszod meg, még szükségünk lehet rád. –mosolygott Roxanne. –Majd én elintézem, ha már nyomozó vagyok.

Ezalatt Chloe megállás nélkül Nate-tel ordítozott.

-Mégis hogy gondoltad, hogy csak úgy elrabolsz? Egyáltalán hol vagyunk?

-Már kezdem unni, hogy mindent hússzor kell elmondanom neked. Tényleg ilyen rossz lenne a felfogásod? –gúnyolódott Nate.

-Kérlek Nate! Mit akarsz tőlem?

-Már mondtam, csak bosszút akarok állni…

-De miért? –kérdezte Chloe felháborodva. –És hova a búbánatba hoztál?

-Miért? Nem kéne a hülyét játszani. Hogy hol vagyunk? Az nem lényeges, viszont amíg itt vagyok, addig úgy sem tudsz szabadulni innen, mivel telepatikusan blokkollak. Viszont ha visszamennék a saját jelenünkbe, és esetleg kijutnál innen, akkor sem tudnál hazajutni, mivel egy teljesen más korban és teljesen más helyen vagyunk, most Bayville a mi időnkben.

-Ugye nem akarsz itt hagyni? –kérdezte Chloe kétségbeesve.

-Hova sietsz? Csak nem attól félsz, hogy lekésed a pert? Esetleg ennek az utóhatásaitól?  Sajnálom Chloe, de nem segíthetek.

-Ugye nem akarsz itt hagyni?! Nate, ez nem te vagy, te sosem tennél ilyet, Nate… kérlek, vigyél vissza, kérlek, Nate… -könyörgött Chloe könnyes szemmel.

-Ezt hívják úgy, hogy bosszú… -mondta Nate, majd pár lépést hátrált és egy dimenziúkapun keresztül eltűnt.

-Neee! Nate, ne hagyj itt… kérlek… ne… -kiabálta Chloe elhaló hangon miközben odarohant arra a helyre, ahol pár másodperccel előbb a fiú állt, de hiába, nem történt semmi…

Ezalatt Bayville-ben:

-Szerintetek mikor fognak visszajönni? –kérdzte Sophie türelmetlenül, miközben a tv-csatornák között váltogatott.

-Nem tudom, de remélem hogy hamar, mert lejár a személyim… -morogta Aaron mérgesen.

-Csak nem rólam van szó? –hallatszott egy hang a bejárati ajtó felől.

-Nate? –kapta fel a fejét Roxanne, amikor meglátta a fiút a bejárati ajtónak támaszkodva.

-Chloe hol van? –kérdezte Aaron.

-Hm, nem is tudom. Olyan hosszú volt az út idáig, hogy kiment a fejemből. –mondta Nate, majd besétált a nappaliba miközben végig farkasszemet nézett Aaronnal. –De mire kijutsz a börtönből, addigra talán eszembe jut.

-Megvagy! –mondta Sophie, miközben megveregette Nate vállát.

-Ezzel sokra mentél.

-Nem is tudod, mennyire… -mondta Sophie vigyorogva. –mivel vagy fél órán belül nem tudod újra használni a képességedet… Csak nem elfelejtetted, hogy mi a képességem?

-Bevallom, elfelejtettem. Most boldog vagy?

-Nah majd én segítek neked emlékezni! –morogta Aaron, majd behúzott egyet Nate-nek, aki a lendülettől nekiesett az egyik szekrénynek és beveerte a fejét.

-Aaron, mit művelsz? –akadt ki Roxanne. –Nem ezt beszéltük meg. Nate, jól vagy?

-Bocs, változott a terv. –mondta Aaron vigyorogva. –Köszi, Sophie.

-Roxanne? Mi történt? –kérdezte pár másodperccel később Nate, miközben óvatosan megtapogatta az újonnan szerzett monokliját. –Ezt meg miért kaptam?!

-Nem kell a hülyét játszani, hol van Chloe? –kérdezte Aaron.

-A kórházban… Megpróbáltam telepatikuan kacsolatba lépni vele, de kilökött… utána valahogy mégis sikerült, akkor te is beszéltél hozzá… és innentől csak sötétség, és semmire sem emlékszem. Chloe hogy van? –kérdezte Nate.

-Milyen nap van ma? –kérdezte Roxanne komolyan.

-Péntek. Miért? –csodálkozott Nate, amikor mindenki megdöbbenve bámult rá.

-Figyelj… Miután Chloe magához tért és hazajöttünk, elkezdtél furán viselkedni, nem emlékezték a nevekre, teljesen össze voltál zavarodva, utána pedig amikor megláttad Chloe-t elkezdtetek veszekedni és eltűntél. Másnap pedig Aaron tárgyalásán hirtelen megjelentél és elraboltad Chloet. Ez az egész pénteken kezdődött… de ma már vasárnap van. –magyarázta Roxanne.

-Mi?! Ez nem lehet… -mondta Nate értetlenül.

-Tessék, ez segít. –mondta Sophie majd egy csomag jeget nyomott Nate kezőbe -Nem emlékszel, hogy Chloet hová vitted? –kérdezte végül a lényegre térve.

-Abból amit Roxanne az előbb elmesélt, egyáltalán nem emlékszek semmire. A legutolsó kép, amire emlékszem, hogy sikerült telepatikusan kapcsolatba lépnem Chloeval, viszont utána minden csupa sötétség… -magyarázta Nate miközben a monoklijára nyomta a jeget.

-Nah jó, most én jövök. Ez nem lehet igaz. Vagy kitalálod hogy hol van Chloe és visszahozod, különben nem tudom, mit csinálok veled. –kiabált Aaron feldühödve, majd elindult Nate felé.

-Nem bírod megérteni, hogy egyáltalán nem emlékszek semmire sem az utúbbi napokból?! –kiabált Nate felháborodva.

-Ebből elég legyen! –mondta Roxanne dühösen, majd a két fiú közé állt, mielőtt még elkezdték volna agyonverni egymást.