- Aaron, megnyugodtál? Készen állsz? – kérdezte Chloe, miközben leparkolt Kittyék háza előtt.
A fiú nem túl meggyőzően bólintott egyet. Chloe karon ragadta, és becsöngetett. Kitty nyitott ajtót, széles mosollyal az arcán. Egy gyönyörű fekete ruha volt rajta, nem túl elegáns, de nem is hétköznapi.
- Gyertek be!
Eközben Kleo Amaráéknál kopogtatott, de senki nem nyitott ajtót. Morogva tovább állt, s jobb elfoglaltság híján egy követ kezdett rugdosni.
- Pedig Matt azt mondta, hogy itt lesz Tina – morgott tovább magában, majd visszafordult Matték lakása felé, hátha visszament Tina és csak elkerülték egymást.
- Nah, szerintem itt az ideje a vacsorának – mondta Kitty, egy jó félórás beszélgetés után.
- Megyek, segítek – állt fel Chloe, és követte anyját a konyhába. – Anyu, mi a menü?
- Húsleves, sült bárány és mogyorókrémes torta – sorolta Kitty, miközben átmert egy kevés levest egy szebb tálba.
- Micsoda?! – akadt ki Chloe. – Hisz mondtam a telefonba, hogy Aaron nem szereti a bárányt és allergiás a mogyoróra. Erre te persze, hogy mindkettőt felhasználod a vacsorához.
- Tényleg említetted? – állt meg Kitty az ajtóban. – Nem emlékszem rá.
- Anyu!!! – nézett rá szúrós szemmel Chloe.
- Jó, jó, majd megoldjuk valahogy. Rendelünk pizzát vagy kínait. Végül is mitől olyan fontos a mai nap? Nem házasodni készültök… - tette hozzá mosolyogva.
- De igen… házasodni készülünk… feltéve, ha Aaron túléli a mai vacsorát – suttogta szinte csak magának Chloe, majd nagyot sóhajtott, és csatlakozott a többiekhez.
 - Aaron, remélem, szereted a húslevest – mondta mézes-mázos hangon Kitty, próbálta leplezni a csalódottságát, hogy annyit szenvedett a vacsorával, és Aaron a 3 fogásból kettőtől rosszul van.
Aaron csak egy bólintással válaszolt, majd szedett magának a tálból.
- Nagyon jó illata van – bókolt a szakácsnak.
- Köszönöm szépen. Nos, akkor jó étvágyat!
Csendben fogyasztották étküket, majd hirtelen Bobby törte meg a csendet.  
- Tulajdonképpen milyen apropóból tartjuk ezt a családi vacsorát?
Chloe és Aaron gyomra összerándult a kérdés hallatán, ám a lánynak sikerült kipréselnie magából egy rövid választ:
- Tulajdonképpen egy fontos eseményt akartunk bejelenteni vacsora után… - mosolygott sejtelmesen.
Kitty szemöldöke az égig szaladt, Bobby szemei pedig elkerekedtek.
- Csak nem…?
- De igen. Eljegyeztük egymást – közölte mosolyogva Aaron.
- Mi?! – most Kittyn volt a meglepődés sora.
- Valami ilyesmire számítottam – húzta a száját kissé gúnyos, kissé boldog mosolyra Bobby.
Kitty pillanatokon belül a konyhában termett, majd kiordított a lányának:
- Chloe! Gyere segíteni.
A lány olyan arccal ment ki, mintha a kivégzésére indulna. Tudta, hogy most következik a fejmosás, otthon el is tervezte, hogy nem fogja érdekelni, de valahogy most már ez nem tűnt olyan jó tervnek.
- Hogy képzelted? Ennél még az is jobb lett volna, ha Nate-hez mész, akkor is, ha az vérfertőzés! – dühöngött a nő.
- Azért ezt nem mondhatod komolyan – húzta el a száját Chloe.
- Ezek után Aaron megérdemelné, hogy ne szóljak neki a mogyorókrémről… - folytatta Kitty, figyelmen kívül hagyva, amit a lány mondott.
- Miért vagy ennyire ellenszenves Aaronnal? Tudod mit? Már sajnálom, hogy kibékültünk, és elmondtuk nektek az eljegyzésünket! Ha nem láttok szívesen, akkor nem kellett volna elfogadni az ötletet! Aaronnal már itt se vagyunk! – fakadt ki Chloe, majd minden további nélkül kiviharzott a konyhából, felkapta a kabátját és rohant tovább az utcára.
Aaron utánanézett, felállt és ő is kiindult:
- Ööö… elnézést, nem éppen ilyennek terveztük. A leves finom volt! – köszönt el Kittyéktől futás közben. – Chloe várj!
A lány könnyes szemmel nézett szerelmére, majd szipogva így szólt:
- Azt hittem, legalább ők megértenek, ha már Nate, Roxanne, Sophie, Tina és Matt képtelenek rá. De tévedtem.
- Azt hiszem legjobb lesz, ha most hazamegyünk… És én vezetek – mondta a fiú, azzal mindketten beszálltak a kocsiba.
Kleo kisebb kerülők után ismét Tináék ajtaján kopogtatott.
- Szia Matt! Tina hazajött már? – tört utat magának.
- Nem, mondtam, hogy Amaráéknál van – válaszolta a fiú, miközben becsukta Kleo után az ajtót.
- Onnan jövök, senki nincs otthon…