- Elegem van belőle, hogy folyton mindig mindenért Aaront hibáztatjátok!  Itt a döntés ideje, vagy elfogadjátok Aaron-t is, vagy én lépek Bayville-ből, legalábbis minél messzebbre ilyen kis pisisektől! - fakadt ki Chloe, majd az utolsó szónál jelentőségteljes pillantást vetett Sophie-ra.
- Rendben, felőlem mehetsz, amerre látsz, csak előbb törjük meg az átkot! - rántotta meg a vállát Nate.
- Az nehezen fog menni, ugyanis David nélkül... - hajtotta le a fejét Roxanne, és tekinteté a földnek szegezte.
- David? - kapta fel a fejét Tina. - Milyen David?
- Weaver - válaszolt egyszerre Sophie és Roxanne.
- Na nee... Roxanne, te honnan ismered?
- Te is ismered?
A hirtelen beállt csendben szinte tapintani lehetett feszültséget és az aggodalmat...
-A szoborról már tudsz, igaz? –kérdezte Roxanne, mire Tina bólintott. –Nos valamikor régen egyszer David miatt ugyanez már megtörtént velem, ami most velünk… Azt nem tudom, hogy végül hogyan sikerült megfejteni az átkot, viszont az 100%, hogy David áll az egész mögött… Akkor is miatta történt ez az egész, erre most megint felbukkan, és újra megtörténik minden, annyi különbséggel, hogy most valamivel többen vagyunk… -magyarázta dühösen Roxanne.
-Tényleg, Tina, nem azért tűntél el itthonról, hogy Kleot és Davidet megkeresd? –szólt közbe Nate. –Sikerült valamire jutni?
-Sajnos nem… Michael képességének hála, a szomszéd utcáig se jutottam el... –válaszolt a lány csalódottan.
-De te legalább még hasonlítasz valamennyire eredeti énedre, nem úgy, mint mi… -mondta Roxanne. –Az új képességeket és a külsőt sem volt könnyű megszokni, ám ha még az emlékek is elkezdenek kicserélődni… Abból még nagy bonyodalmak lesznek. Minél előbb meg kell találnunk Davidet.
Roxanne, Tina és Nate rémülten nézett körül a szobában, míg Sophie halál nyugodtan bámulta őket.
- Higgyétek el, nincs itt, nem vagyok vak, és tudtommal nem tud láthatatlanná válni - mondta unottan Sophie.
- De ... hisz... hogy lehet? Előbb még itt... pont melletted... itt állt! - nyögte ki Roxanne, miközben a fejét fogta.
- Ha ilyen sebességgel fogyatkozunk, akkor nem lesz kiket visszaváltoztatni... Tényleg, ha már itt tartunk, akkor mi lehet Matt-ékkel? Kicsi az esélyük, hogy túléljék azt a műsort... - próbált poénkodni Nate, ám senki nem volt vevő rá.
Tina egy szúrós pillantással  reagált, Roxanne megvetést éreztetett a fiúval, míg Sophie egyszerűen figyelmen kívül hagyta.
- Elsődleges feladatunk megtalálni Davidet és Kleot... -szögezte le Tina.
A másik három fiatal beleegyezően bólintott, majd elkezdték megbeszélni, hogy ki hol és mikor látta utoljára őket....
... Eközben a lakatlan szigeten David egy kaviccsal szórakozott az állatsereglet közepén, mikor megérkezett Kleo. Zilált volt a haja, sőt az egész külseje, arcán rémület ült, felsőjének az ujja le volt szakítva és csupa sár volt.
- Veled meg mi történt? - pattant fel David.
- Megint összefutottam azzal az emberrel…
- Okés, én is örülök, de visszahívnád végre ezeket a dögöket? –kérdezte David, a körülötte sétáló tigrisekre mutatva.
- Visszahívnám, de… -mondta Kleo egyre sápadva.
- Ezt kicsit bővebben kifejtenéd?
- De ezek nem az én illúzióim… - nyögte ki a lány miközben egyre hátrált…
- Akkor menekülj, Kleo… -mondta David, majd megnyújtotta magát és belekapaszkodott az egyik faágba, amire aztán fel is mászott. A tigrisek viszont elkezdték Kleot követni, aki megpróbált elrohanni előlük…
Ezalatt Bayville-ben a többiek arra próbáltak rájönni, hogy kinél lehet a szobor…
- Szóval valaki minél közelebb van a szoborhoz, annál gyorsabban hat az átok… -magyarázta Roxanne. –Azonban mivel már nálunk is lelassult a hatása, ebből következik…
- Ebből következik, hogy nincs a közelben, tehát valaki elvitte. –fejezte be helyette Nate.
- Viszont Kleoéknál sem lehet, mert akkor már a vacsora alatt sem lett volna Mattnél a szobor, mivel Kleo és David még előtte tűnt el –szólt hozzá Tina.
- Tehát mi következik ebből? –kérdezte Sophie vigyorogva, majd amikor a többiek értetlenül néztek rá, poénkodva hozzáfűzte - Kleo és David elveszítette a szobrot, amikor eltűntek, Michael megtalálta, elküldte Mattnek, utána családi vacsi, másnapra meg eltűnt a szobor… Mi ebből a következmény? A vacsi közben lenyúlta valaki. És ki az, akit azóta a legkevesebbszer láttunk? Aaron! Ez megmagyarázza azt is, hogy most hol lehet.
- Lehet, hogy poénnak szántad, de van benne valami… - tűnődött el Roxanne az imént hallottakon.
- Na ugye? Nekem mindig igazam van! –mondta Sophie büszkén. –Mindjárt arra is rájövök nektek, hogy hol van David és Kleo…
A lakatlan szigeten Kleo rohant, nem is figyelte, merre, csak messze a tigrisektől.
- Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy tigriskaja legyen belőlem! – morogta, majd megpróbált illúziókat kelteni, de a képessége cserbenhagyta. – Nem igaz, hogy ez is ilyenkor döglik be!
A lány fölött David futott, próbált segíteni a lánynak, de az rá se bagózott. Mikor már a 20. szólásra se reagált, David megnyújtotta magát, és felrántotta a lányt maga mellé.
- Pfff… Hány kiló vagy? Nem akarsz fogyózni? – kérdezte a fiú egy hatalmas vigyor kíséretében.
- Menj a fenébe! – morgott a lány, majd kedvesebben hozzátette: - Megmentetted az életemet, már másodszor. Az adósod vagyok.
- Ha túléljük, szólj, hogy kérjem számon rajtad! – kacsintott rá a fiú.
Chloe Bayville utcáin sétált, próbált rájönni, hogy hol lehet Aaron. Nem merte bevallani magának, de kicsit zavarta, hogy a fiú ennyire önfejű, és mindig lelép. Legutóbb akkor látta, amikor kirohant a lakásból, hogy megy bulizni… Mint egy lökött 15 éves fiú. Ekkor valaki vállon ragadta, mire Chloe lendületből egy balhoroggal kiütötte „támadóját”.
- Nyugi, csak mi vagyunk! – emelte fel a kezét Tina, miközben Nate segített feltápászkodni Roxanne-nak.
- Jah, bocsánat… - pirult el a lány.
- Csak nem rossz a lelkiismereted? – kötözködött Sophie.
- Mi bajod van? – válaszolt durva hangnemben a kérdezett.
- Tudod, van egy olyan mondás, hogyha valaki hozzádér, és te megijedsz, akkor rossz a lelkiismereted, mert félsz, hogy rajtakaptak…  
- Meg ahogy azt te gondolod… - morogta Chloe. – Egyébként hogy találtatok meg? Sokkal hamarabb leléptem, mintsem hogy követni tudjatok.
Tina megnövesztette magát toronymagasra, mire Chloe szájtátva bólintott.
- Szeretnénk valamit kérdezni… - kezdett bele Nate. – Mennyire ismered te Aaront? Pontosabban mennyire bízol benne?
- Én… - hajtotta le a fejét Chloe.
- Figyelj, Chloe. Az a helyzet, hogy a szobor eltűnt… És pont aznap este, amikor meghívtatok vacsorára. –magyarázta Tina. –Nem azt mondom, hogy Aaron vagy te voltál, viszont akkor ki lehetett?
- Szerinted, ha én lettem volna, még nem szóltam volna róla? Vagy azt hiszed, hogy annyira örülök neki, hogy egyre inkább Nate-re kezdek hasonlítani? - kérdezte Chloe könnybe lábadt szemmel. –Aaron is olyan furcsán viselkedik… Mint ha ő lenne az egyedüli, aki… aki kimarad ebből az egészből, amíg mi megpróbálunk rájönni a megoldásra… - folytatta Chloe szipogva. –Nem tudom, hogy kinél van a szobor, de nem nálam… Azt sem hiszem, hogy Aaronnál van, mivel nem hisz az ilyesmikben…
- Akkor valószínűleg kívülálló a hunyó. –foglalta össze Sophie. –Hány ellenséget szedtetek össze, amíg én az egyetemen voltam?
- Várjatok… Most, hogy így végiggondoltam… Selene… le merem fogadni, hogy ő volt az. –magyarázta Nate. –Emlékezzetek csak. Először átállt hozzánk, utána majdnem sikerült elérnie, hogy mindenki megutálja a másikat, végül Aaront is majdnem börtönbe juttatta…
- Ez igaz! – helyeselt Roxanne, azonban valami szöget ütött a fejében. – De ha Selene áll az egész mögött, akkor…
A másik négy fiatal szinte csüngött a szavain. Mindegyikük úgy érezte, hogy közelebb kerültek a megoldáshoz.
- Mondjad már! –nyüstölte Sophie Roxanne-t.
- Nos, az elméletem az, hogy David keze mindenképp benne van a dologban, igaz? Vagyis kell, hogy legyen valami köze a Vengeance-hoz… Ebből következik, hogyha Kleo vele van, akkor nagy veszélyben van…
Ahogy Roxanne befejezte a mondandóját, Sophie röhögésben tört ki. Már a hasát fogta, amikor Nate leállította.
- Beavatnál minket is? Ránk férne egy kiadós nevetés…
- Persze, persze, csak… levegőt… - mondta Sophie még mindig fel-felnevetve. – Roxanne azt mondja, hogy Selene és David áll a dolog mögött és kell, hogy legyen kapcsolat köztük. Eszembe jutott, hogy mi van, ha házasok…
Roxanne és Tina elképedve bámultak a legfiatalabb tagra.
- És ezt te viccesnek találod? Nem tetszik David? – kérdezte Tina. – Mellesleg, ha David tényleg Vengeance tag, akkor Kleo nagyobb bajban van, hisz a szerelem vak…
- MI?! – akadtak ki a többiek.
- Igen, igen… - folytatta volna Tina, mikor a lélegzete is elállt, és csak mutogatni tudott Roxanne felé.
A többiek értetlenül néztek rá, majd egymásra és hasonlóan reagáltak.
- Visszaváltoztunk… - suttogta Chloe, miközben magát méregette.
- Vajon a képességeink is visszacserélődtek? – tette fel a fő kérdést Tina, majd megpróbálta megváltoztatni magát, de csak összement.
- Úgy tűnik, hogy az még nem… - mondta csalódottan Roxanne, miközben blokkolta Tina képességét, aki ismét normális alakban állt mellettük. – Viszont akkor mi történhetett a szoborral, hogy az alakunkat visszakaptuk?
A többiek sem tudták a választ és csak a semmibe meredve gondolkoztak…
David és Kleo az erdőben sétáltak, amikor David hirtelen megszólalt.
- Kleo, kérdezhetnék valamit?
- Persze. –válaszolt a lány nyugodtan.
- Hol van? –kérdezte David miközben Kleo szemeibe nézett.
- Micsoda? –kérdezte Kleo értetlenül.
- A skarabeusz szobor. –válaszolt David türelmetlenül.
- Bayville-ben… Hé, várjunk csak, miért érdekel téged annyira ez a szobor? –kérdezte Kleo csípőre tett kézzel.
- Az most ne érdekeljen. Nálad van a szobor?
- Most per pillanat nincs, ha ettől nyugodtabb leszel…
- Mi?! –akadt ki David. –Ha nincs nálad, akkor kinél van? Mondd, hogy nem ha…
- Nem hagytam-e el? De, rögtön, mielőtt ide kerültünk… Ha egy homokvihar közeledik felém, nem az lesz az elsődleges célom, hogy a szobrodat megmentsem… Habár álljunk csak meg egy pillanatra… Valamit titkolsz… Honnan tudsz a szoborról? Miért érdekel ennyire, és miért akarod ennyire megkaparintani? Mi közöd a szoborhoz? –zúdította a fiúra Kleo kérdéseinek özönét…
A fiú hirtelen nagyon érdekesnek találta az egyik fa levelét, és közelebbről is szemügyre vette.
- David Weaver! Ne hozz ki a sodromból! – mérgelődött Kleo.
A fiú titkol valamit, és ő eddig tökéletesen megbízott benne. Elmondta az X-ek képességeit, gyengéit…
- Kleo, én… Na, álljon meg a menet! Te is titkolsz valamit, ha már itt tartunk… Honnan ismered azt a sejket?
A lány hátratántorodott a kérdés hallatán. Soha senkinek nem beszélt még róla. Ráadásul, ha beigazolódik a gyanúja Daviddel kapcsolatban, akkor nem vele fogja elkezdeni… De jelen esetben nem sok választása volt. A képessége befuccsolt, tehát a fiú túlerőben volt.
- Na jó, akkor, íme a történet. Amikor még Egyiptomban éltem, az apám úgy döntött, hogy elveszi Sehrezádot, ezáltal kikerülnénk kisebb anyagi válságokból. Azonban apám azt is tervezgette, hogy lassan legyek asszony, és feleségül akart adni egy sejk fiához. Gondolom tisztában vagy vele, hogy a sejkek gazdag emberek, vagyis ha a fiú apja meghalt volna, akkor kétszer olyan gazdagok lehettünk volna. Tudom, most az jár az eszedben, hogy apám egy haszonleső volt, aki nem foglalkozott velem, biztosíthatlak tökéletesen igazad van.
A fiú döbbent arccal nézett a lányra, és megmagyarázhatatlan érzelem kerítette hatalmába, sajnálat és valami másnak a keveréke. Kleo folytatta:
- Ptolemaiosz, így hívták a fiút, apám előtt mindig a rendes, kedves, udvarias arcát mutatta. Azonban amikor kettesben maradtunk, kimutatta a foga fehérjét. Erőszakos lett, nem egyszer megütött. Ha Tina nem hoz Bayville-be, már nem is élnék szerintem… Most azonban te jössz. Mi a te titkod?

- Hát… Lehet, hogy ezek után annyira nem lenne olyan érdekes számodra… - próbálta terelni David a szót. –Semmi különös…

- David… -mondta Kleo „ölni tudó” szemekkel.

- Rendben, rendben… - sóhajtott a fiú, majd belekezdett. –Egyszer volt, hol nem volt…

- David!

- Oké! Nyugi… Az egész úgy kezdődött, hogy az apám még azelőtt elhagyta anyát és a bátyámat, mielőtt megszülethettem volna, így az anyám, Samantha próbált eltartani minket, viszont így előbb utóbb nekünk is dolgoznunk kellett… Ezt nehezen bírtam elviselni, hogy amíg a többi velem egykorú fiatal éli a maga életét, addig nekem a tanulás mellett is dolgoznom kell a megélhetésünkért… Eleinte egész jól ment, de később délutánonként inkább a városban mászkáltam. Utána egyszer megismerkedtem egy lánnyal, Selene-vel, akiről kiderült, hogy szintén mutáns, mint a családja és a többi ismerőse, így nem sokkal később leléptem otthonról és velük éltem. Már az esküvő is szóba került, ám kiderült, hogy félreismertem a lányt, így végül semmi sem lett belőle… Ohh, el ne felejtsem a szobrot említeni. Még tizenéves koromban, miután leléptem otthonról, véletlenül eljutottam Egyiptomba, ott találtam a szobrot, amiről azután senkiről sem beszéltem… Viszont, amikor veled találkoztam Egyiptomban, az ásatás közben, amikor a hieroglifákat próbáltad összeolvasni, valószínűleg életre keltetted a szobor átkát, és most valószínűleg ugyanazok történnek meg, mint annyi évvel ezelőtt, amikor megtaláltam… Akkor sikerült hatástalanítanom az átkot…

- Miért, mi az átok hatása? –kérdezte Kleo kikerekedett szemekkel.

- Lassan összecserélődik az emberek külsője, személyisége, emlékei… mutánsoknál azonban ezek előtt még a képesség összezavarodik majd lassan az is összecserélődik… és mindig legalább két emberre hat az átok… Most viszont azt se tudom, hogy hol a szobor…

- És hogyan lehet semlegesíteni a hatását?

- Ha a szobor megvan, akkor a többi már menni fog, csak az ellenátkot kell tudni hozzá, az semlegesíti az egész átkot. Szerencsére ezt sikerült megtanulnom, szóval csak a szobor hiányzik…
Roxanne kijelentette, hogy most azonnal keressék meg Selene-t, azonban hamarabb találkoztak, mint remélték.
- No lám, no lám… - mondta Selene gúnyosan, kezében a szoborral.
- Egy régi ismerős… - motyogta Nate kelletlenül. – Kérlek, add ide a szobrot!
- Mit? – játszotta Selene az értetlent, miközben hátra-hátrapillantott, hogy nem üldözi-e az az alak, mint előbb.
- Azt a tárgyat, melyet kecse kis kezeidben tartasz, mellyel összezavartátok a képességeinket és emlékeinket! – írta körül Tina.
Selene felkacagott, megtörölte könnyes szemét, és gonoszan így szólt:
- Tehát rájöttetek! Kitaláltátok, hogy David is Vengeance tag. Gratulálok!
Noha ezt már tudták, mégis ledöbbentek a dolgon. Titkon még mindenki reménykedett, hogy nem igaz. Ekkor a semmiből előtűnt egy hatalmas pók, és Selene-re ugrott, aki kiejtette a kezéből a szobrot, mely millió kis darabra tört, mivel Chloe nem tudta időben elkapni.
A fiatalok kővé dermedve néztek a szobor maradványaira.
- És most mi lesz? – rogyott térdre Sophie.
- Aaron… - sziszegte Nate, miközben pulcsija ujját gyűrte fel. – Elérkezett életed utolsó napja.
Roxanne feleszmélt, és Nate elé ugrott.
- Ne! Aaronnak köszönhetően a szobor összetört, ebből következik, hogy megszűnt az átok. Holnapra már mindenki a saját képességével fog ébredni! – magyarázta a lány.
- Rendben, hiszek neked – bólintott Nate, majd elindultak haza.
Selene a hideg kövön ülve csalódottan nézett maga elé, majd pocsolyává változva odébbállt.
A hatos csapata pedig boldogan sétált már az utca végében. Úgy tűnt, senkit sem izgat, hogy két barátjuk eltűnt, és hogy az átok hatása még nem múlt el...