A lány direkt résnyire nyitva hagyta az ajtót, hogy hallja, amit beszélgetnek Sophie-ék. Most, hogy volt ideje végiggondolni az elmúlt napok, hetek eseményeit, rájött, hogy teljesen fölöslegesen féltékeny a másik lányra. Végülis David és ő sosem voltak együtt. Ekkor egy ismerős hang ütötte meg a fülét:
- Gyere David, tudniuk kell, hogy előkerültél! – noszogatta Sophie a fiút.
- De… Mi lesz… - kezdte volna David, ám nem volt ideje befejezni, mert Sophie maga után rántotta.
A két fiatal szinte berontott Nate-hez, ahol még mindig tartott a kupaktanács. Mindenki csendbe burkolózva, idegesen ült. Már feladták a reményt, hogy megtalálják Kleot és Davidet. Kizárták, hogy a Vengeance keze legyen a dologban, hisz Davidet valószínűleg nem akarták örökre eltűntetni.
- David előkerült! – kiáltott be Sophie, mint valami hajókürt.
A többiek úgy pattantak fel, mintha fenékbe lőtték volna őket, minden szem az ajtóban álló fiatalokra szegeződött.
- David? – tátotta el a száját Roxanne.
- Roxanne? – röhögcsélt idegesen a fiú. – De jó téged újra látni. Mi újság veled? Semmi? Az nem sok… Hú, így elszaladt az idő, mennem kell! Sziasztok! Remélem legközelebb is ilyen kellemesen tudunk beszélgetni. – magyarázott mindent össze-vissza, majd elindult az ajtó felé.
- Állj! – jelentette ki Roxanne.
David megállt, mintha valami távirányító hatása alatt állna, és valaki megnyomta volna a STOP feliratú gombot.
- Most szépen megfordulsz és leülsz az egyik kanapéra… - folytatta Roxanne és David minden ellenvetés nélkül teljesítette a kéréseket.
A többiek megbabonázva nézték az eseményeket, majd Sophie kifakadt:
- Ezt hogy csináltad?
- Egyszerű – tárta ki a karjait Roxanne egy hatalmas mosoly közepette. – A férfiak olyanok, mint a kutyák: csak a rövid, parancsszavakat értik meg…
Tina és Sophie dőltek a röhögéstől, míg a fiúk sértődötten néztek Roxanne-ra. A jókedvnek David vetett véget:
- Mégis meddig kell itt ülnöm?
- Amíg meg nem töröd az átkot… - jött a tömör válasz Aarontól.
- Ha adtok egy szobrot, akkor szíves örömest.
Senki nem reagált, valahogy feltűnően érdeklődni kezdtek a körmeik, a padló mintázata, esetleg egy kép iránt. David összehúzta a szemöldökét, majd felnyögött:
- Na nee! Csak azt ne mondjátok, hogy elhagytátok…
- Ööö… Ami azt illeti, nem hagytuk el… - magyarázta Sophie, miközben egy tincsét csavargatta az ujja körül és kerülte a fiú tekintetét. 
- Hála a magasságosnak! – sóhajtott a fiú.
- Nem elhagytuk, hanem eltörtük… Pontosabban Selene – jelentette ki Nate, csakhogy legyenek már túl rajta.
- MICSODA?! – akadt ki David. – Akkor szerintetek, hogy törjem meg az átkot?
Eközben Kleo a szobájában rajzolgatott.  Már vagy 20 galacsin hevert szerteszét a szobájában. Nem rég még reménykedett, hogy valaki följön, mert David említette, hogy ő is előkerült. Azonban jelen pillanatban úgy tűnt, senki nem érdeklődik felőle és David sem mondta…
Egy szinttel lejjebb még mindig folyt a vita, mégis mihez kezdjenek most. David jól elvolt egy teniszlabdával, amit földön talált, míg a többiek szinte egymás torkának estek.
- Várjunk csak… - tette fel a kezeit Tina, jelezvén, hogy csöndet kér. – David, Kleo hol van?
- Hm? – nézett át a kanapé támlája fölött a fiú. – Kleo? Úristen Kleo! Teljesen elfelejtettem. Sophie annyira örült, hogy róla teljesen megfeledkeztem.
- Tényleg, nem is hívtam, meg se kérdeztem, hogy van… - vette át a szót Sophie. – Biztos megsértődött.
- Csodálod? – kérdezte Tina, szinte üvöltve, és azzal a lendülettel már kint is volt a lakásból.
David, Roxanne, Matt és Nate is követte. Aaron és Sophie pedig sóbálvánnyá dermedve álltak a szoba kellős közepén.
Tina saját kulcsaival ment be, és rögtön barátnője szobájába ment. A sok galacsinon, a bútorok és a nyitott ablakon kívül semmi nem volt a szobában. Tina kinyitotta a ruhásszekrényt, és örömmel vette tudomásul, hogy Kleo nem végleg tűnt el. Kiment közölni a többiekkel, hogy Kleo eltűnt, de valószínűleg nem örökre…    
Kleo Bayville utcáit rótta, miközben a könnyeit törölgette le. Nem hitte volna, hogy valaha is elfelejti a legjobb barátja, David meg már meg se lepődött, végülis, amit eddig mondott, az mind hazugság volt.  Hirtelen fura hangra lett figyelmes.
- Nem hiszem el… a gazdám ma se engedett be… - hallotta a fejében.
Jobbra-balra kapkodta fejét, de nem látott senkit a közelben, és abban is biztos volt, hogy nem ő mondta.
- Egy macska… Megyek megkergetem – hallotta ismét a hangot, ám ezúttal mástól, s abban a pillanatban egy kutya szaladt el a lába előtt, hogy a mellette lévő macskát megkergesse. Kleo rémülten nézett szét, majd megjegyezte magának:
- Gratulálok Kleo, megtetted az első lépést az őrültség felé.
 Bayville másik végében a kórházban Michael Stacie-vel beszélgetett.
- Meddig kell még itt maradnom? – kérdezte kisfiús mosollyal.
- Holnap már hazamehet – nézett bele a lapjaiban a lány, majd hozzátette: - De még pihenésre van szüksége. Gondolom otthon ezt nyugodt körülmények között teheti, és a barátnője biztos gondját viseli.
- A barátnőm? – kapta fel a fejét Michael.
- Igen, az a rózsaszínhajú lány, aki bejött magával.
- Ő nem a barátnőm! – tiltakozott a fiú.
Stacie a füléig elvörösödött:
- Elnézést… én teljesen azt hittem… ahogy magára nézett… - szabadkozott, majd elhagyta a kórtermet.
Michael felvont szemöldökkel nézett utána. Ma már másodszor mondták neki, hogy bejön Sophie-nak…