Még aznap este Matthew meglátogatta a többieket egy emelettel lentebb.

-Szia Matt! Csak nem te is Sophie-t keresed? –kérdezte Roxanne miután ajtót nyitott.

-Hogy találtad ki? –kérdezte Matt miközben besétált a lakásba.

-Nem is tudom… Talán mert ma akárhányan csengettek, mindenki őt kereste… De legalább egy órája ment el a városba, szóval nem tudom mikor ér haza. –válaszolt a lány, miközben bezárta az ajtót.

-Nem baj, megvárom… -sóhajtott Matt, majd leült a kanapéra. –Egyébként Nate?

-A szobályában van… szerintem sok volt neki a mai.

-Sziasztok! –köszönt Sophie, majd felrakta a fogasra a kabátját és odaült Matt mellé. –Mi újság?

-Most magatokra hagylak titeket… -mondta Roxanne, majd bement a szobájába.

-Sophie, beszélhetnénk? –kérdezte Matt, mire a lány bólintott. –Tina teljesen ki van borulva.

-Csak nem beadtad a válópert? –kérdezte Sophie vigyorogva, mire Matt szúrós szemmel nézett rá. –Oké, meg sem szólaltam. De akkor mi miatt tört el a mécses?

-Kleo miatt.

-Ajjaj, én a helyedben jobban vigyáznék… -válaszolt Sophie kuncogva, de amikor meglátta Matt arckifejezését, arrébb ült egy fotellel. –Oké, egy szót sem szólok…

-Végre… Kleo hazaköltözik egy időre Egyiptomba.

-És ennek mi köze hozzám?

-Ha jól tudom David és miattad utazott el. –magyarázta tovább Matt.

-Mi? Mi köze ennek hozzánk? Ha jól tudom, akkor nem jártak, legalábbis semmi jelét nem mutatták… Másodszor ha mégis, akkor sem említette senki… Harmadszor pedig, hogy nem emlékszem, hogy David annyira ellenkezett volna. Egyébként meg mindenki örülhet, mert pont most indult el David gépe…

-Kezdesz… -kezdett bele Matt mérgesen, viszont Sophie félbeszakította a mondandóját.

-Csak nem azzal akarsz te is jönni, mint Michael, hogy kezdek Chloe-ra hasonlítani?! Mert ha igen, csak annyit fűznék hozzá, hogy én legalább se nem a rokonaimra, se nem olyanokra hajtok, akik már foglaltak. –mondta Sophie felháborodva, majd felvette a kabátját.

-Most meg hova mész? –kérdezte Matt.

-Vagy egy hete Aaronéknál felejtettem a pulcsimat, és azóta még nem volt időm, hogy elmenjek érte… Itt az alkalom, legalább addig sem hallgatom a többiek fejmosását. –válaszolt Sophie dühösen, majd úgy becsapta maga utána bejárati ajtót, hogy egy emelettel is feljebb lehetett hallani.

Egyenesen Aaronék háza felé vette az irányt. Amikor becsengetett, Alden nyitott ajtót neki.

-De sokáig bírtad nélkülem… -mondta a srác vigyorogva, mire Sophie a szemeit forgatva besétált a lakásba.

-Csak a pulcsimért jöttem. Nocsak, csak nem elutazol? –kérdezte a lány vigyorogva, amikor meglátta a lépcső tövénél Alden bőröndjeit egy halomban.

-Nem, csak Michael vagy ki miatt „hajléktalan” lettem, így költözhetek fel az emeletre a tetőtéri szobába.

-Oké, megkeresem a pulcsimat és már itt se vagyok. –mondta Sophie, majd körülnézett a nappaliban. –Nem láttad valahol?

-Ha segítesz felcipelni a bőröndöket, akkor elmondom. –válaszolt vigyorogva Alden.

-Aaron vagy Chloe itthon van?

-Ha segítesz felcipelni a bőröndöket, akkor… -kezdett bele megint a fiú, de amikor felfogta, hogy „ha Sophie szemmel ölni tudna, már halott lenne”, inkább válaszolt: -Kérdezd meg  Michaelt hátha látta, a többiek mostanában szinte egyáltalán nincsenek itthon… csak tudnám hol vannak, amikor szükség lenne rájuk? Például segíthetnének felcipelni a…

-Nem bírnád abbahagyni? Nem igaz… Chloe és Aaron esküvőjéig alig pár nap, nem igaz, hogy nem bírnak valami elfoglaltságot kitalálni neked… -sóhajtott Sophie. –Azt hiszem megleszek a pulcsi nélkül még pár napig…

-Micsoda?! Most hétvégén lesz az esküvőjük? –kérdezte Alden miután a hír hallatára kiejtette a kezéből a csomagját.

-Miért, nem tudtad? –kérdezte Sophie ledöbbenve.

-Azt tudtam, hogy lesz esküvő, na de hogy most… -panaszkodott Alden.

-Mindegy, akkor ha kérdezik, nem tőlem tudod. –vigyorgott Sophie. –További kellemes költözködést én most hazamegyek.

Miután Sophie becsukta maga után az ajtót, Alden dühösen belerúgott a csomagjaiba majd leült a lépcsőre, majd hangosan elkezdett gondolkodni:

-Ezt azért nem gondoltam volna Aaronról… Nem baj, garantálom, hogy ez az esküvő emlékezetes maradjon a számára…