Nem sokkal később Aaron is kezdett magához térni. Amikor kinyitotta a szemét, kicsit megdörzsölte a szemeit, így kissé elmosódva látta a körülötte levő tárgyak körvonalait. Álmosan feltápászkodott, mire észrevette, hogy egy ágyban fekszik…

-Csak álom lett volna? –motyogta halkan maga elé, ám a szűnni nem akaró fejfájása ennek az ellenkezőjét bizonyította. Miután látása egy kicsit kitisztult, álmosan nézett körbe a szobában majd ráeszmélt, hogy egy teljesen idegen házban, egy idegen ember ágyában fekszik.

-Látom felébredtél, nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig alszol… -sétált be egy lány a szomszéd szobából.

-Te ki vagy? És hogy kerülök ide?! –kérdezte Aaron gyanakodva.

-Nem emlékszel? –kérdezte a lány csodálkozva, de Aaron értelmetlen arckifejezéséből hamar következtetett a válaszra. –Habár nem csodálkozok… Jobban vagy?

-A fejem rettentően fáj… -mondta Aaron miközben hátrasimította a haját.

-Ezen viszont nem csodálkozok. –válaszolt a lány nevetve.

-Ezt hogy érted?

-Nos azt nem tudom, hogy mennyit ittál előző este, de nemigen bírod az alkoholt, ráadásul miután összeestél a fejed se egy párnán koppant hanem az aszfalton. A nevedre még emlékszel, vagy elkísérjelek a kórházba agyrázkódással?

-Nagyon vicces.

-Akkor halljam a nevedet. –mondta csípőre tett kézzel a lány.

-Aaron. És te ki vagy?

-Sarah. Egyébként én voltam az aki nem hagyott kint az utcán éjszakára, télen, korom sötétben, nehogy megfagyj, agyonverjenek, átmenjenek rajtad autóval…

-Oké, köszi, de inkább hagyd abba.

-Rendben. És most mit fogsz csinálni? –kérdezte Sarah kíváncsian.

-Hazamegyek. –válaszolt Aaron nemes egyszerűséggel. –Eredeltileg is csak pár napra jöttem, de amit akartam, már megtudtam. Miért?

-Nem, semmi… Csak kíváncsi voltam. –válaszolt mosolyogva a lány. –És hogy mész haza?

-Repülővel, miért?

-Volt valami csomagod?

-Egy bőröndöm, eről jut eszembe, az hol van? –kérdezte Aaron.

-Ne tőlem kérdezd, amikor megtaláltam, nem volt nálad, úgyhogy valószínű hogy elhagytad valahol vagy lenyúlta valaki amíg relaxáltál az út közepén.

-Mindegy… az irataim meg a pénztárcám úgyis a zsebemben vannak… -nyúlt bele Aaron a zsebébe, de lehervadt az arcáról a mosoly… -illetve csak voltak… úgy látszik valaki azt is elvitte.

-Sajnálom. Megesik az ilyen… -mondta Sarah, miközben Aaron elgondolkodó arcát fürkészte. Néhány perc néma csend után azonban mosolyogva megszólalt- Miért nem kérdezed meg?

-Ugyan mit? –kérdezte értelenül Aaron.

-Valdd be, hogy nincs hová menned! Mindenedet ellopták, így haza sem tudsz menni, mivel nem engednek fel a repülőgépre. Nyugodtan maradhatsz, amíg sikerült hazajutnod. Egyébként hol is élsz?

-Bayville, U.S.A.. Egyébként köszi… -sóhajtott Aaron.

Ezalatt David éppen Matt-el beszélt telefonon…

-Szóval akkor ha nem lenne nagy gond, ide tudnál utazni?

-Persze, rögtön indulok… várj egy percet… -válaszolt Matt, amikor meglátta, hogy Tina belép a szobába.

-Kivel beszélsz?

-Csak David hívott, hogy Kleo túl van az életveszélyen… -mondta Matt, ám mielőtt még letehette volna a telegonkagylót, Tina kitépte a kezéből és elkezdett Daviddel ordibálni.

-David?!

-Ööö… izé, szia Tina.

-Hogy érted azt, hogy Kleo túl van az életveszélyen? Ugye nem azt akartad mondani, hogy életveszélyessek voltak a sérülései?! Nekem ezt miért nem említette senki egy szóval sem?! –kiabált a telefonba felháborodva Tina, miközben David próbálta a fülétől minél távolabb helyezni a telefont, mielőtt maradandó halláskárosulást szerez…