-Na és hova is akarunk menni? –kérdezte Sophie kíváncsian Michaelt, mikor már egy jó ideje sétáltak.

-Nem tudom –vallotta be a fiú egy vállrántás kíséretében.

-Korcsolyázunk egyet? – ajánlotta végül a lány.

-Ezt úgy mondod, mint ha én tudnék korcsolyázni –jegyezte meg Michael.

-Nem tudsz korcsolyázni? –kérdezte Sophie és próbálta visszatartani a vigyorát, de végül feladta…

-Miért? Kellene?

-Hát, gondoltam ha valaki olyan hideg helyen élt, mint te akkor az összes téli sportban jártas –vonta meg a vállát Sophie.

-A síelés és a snowboard jobban vonzott, mint a korcsolya –rántotta meg Michael is a vállát, és már előre tudta Sophie válaszát…

-Akkor itt az ideje, hogy megtanulj! –vigyorgott Sophie, mire Michaelnek felettébb rossz érzése támadt, de azért nem ellenkezett.

Rövid idővel később a jégpályán…

-Hát tényleg nem erre születtél –hajolt Sophie a jégen ülő Michael felé.

-Nagyon vicces –tápászkodott fel a fiú.

-Na gyere, még egy párszor próbáld meg –segítette Michaelnek felállni Sophie, majd már haladt is a tömeggel.

-Könnyű azt mondani –morogta a fiú, majd megpróbált elindulni, de néhány méter után belezuhant a tömegbe, ezzel magával rántott három másik fiatalt, és az egyikkőjüket maga alá is temette.

-Hé! Szállj le rólam! –kiabálta a lány, aki az áldozatául esett.

-Bocs –fordult le a lányról a jégre Michael.

-Érdekesen ismerkedsz –jelent meg egyszer csak Sophie vigyorogva.

-Látom ma nagyon vicces kedvedben vagy –próbált feltápászkodni a fiú, de amikor a jobb kezére támaszkodott erős fájdalmat érzett.

-Ó a francba –morogta, miközben a kezét fogta.

-Mi történt? –vonta fel a szemöldökét Sophie.

-Ráestem a csuklómra. Remélem csak zúzódás –tápászkodott fel a bal kezével Michael.

-De meg vagy? –ment közelebb a fiúhoz Sophie.

-Egy gyógypuszi segítene –nevetett a fiú.

-Lehet róla szó –rántotta meg a vállát mosolyogva Sophie, majd adott egy puszit a fiú szájára, aztán lassan elhúzódott, de Michael megfogta a kéz kezével az arcát és megcsókolta.

-Mindjárt jobb –mosolygott a fiú, majd fel is szisszent –Vagy talán még sem…

-Előbb megmutatjuk egy orvosnak, utána jöhet a kezelés –jelentette ki Sophie, majd segített Michaelnek lejönni a pályáról.

-Ez egy szép kis törés –mondta a röntgen eredményét az orvos.

-Egyszer korcsolyáztam, az is elég volt –rázta a fejét Michael.

-Azt hittem ennél azért jobban tudsz majd –válaszolt Sophie, miközben az orvos elkezdte begipszelni Michael kezét.

-De, hogy én így hogyan jutok el Kanadába –jegyezte meg Michael.

-Nem repülővel mész?

-Hát úgy akartam, de nem kaptam jegyet –magyarázta a fiú.

-És akkor hol töltöd a karácsonyt? –kíváncsiskodott Sophie.

-Valószínűleg Chloeékkal, de nem nagyon van kedvem a családi ügyeket hallgatni –forgatta a szemét Michael –Nem mintha ha haza mentem volna, nem azokat kellett volna hallgatnom, de azok legalább az én családom ügyei lettek volna.

-Szívesen mondanám, hogy töltsd velem meg a családommal, de gondolom, nem akarsz velük rögtön napokat együtt lenni –vigyorgott a lány.

-Ennyire csak nem szörnyűek –vigyorgott Michael is.

-Döntsd el te –vonta meg a vállát Sophie.

-Végül is, miért ne? –egyezett bele a fiú, mire Sophie megeresztett egy örömteli mosolyt.

-Kész is –mondta néhány perccel később az orvos, majd Sophie és Michael távozott.

-Most jöttem rá, hogy egyszerűbb lett volna megkeresni Mattet… -jutott néhány utcával később Michael eszébe.

-Nem, nem. Most ki kell majd bírnod, amíg magától meggyógyul –puszilta meg a fiú arcát Sophie.

-Ha ilyen gondozást kapok, nem is bánom –jegyezte meg mosolyogva Michael.

-Azért ne, hogy elkényelmesedj itt nekem –bökte oldalba Sophie.

-Hé!! A beteget nem illik bántani –mondta búbánatos arccal a fiú, mire Sophie egy angyali mosoly kíséretében megvonta a vállát.

-Hihetetlen vagy –rázta meg a fejét Michael és megpuszilta a lány homlokát, majd a vállát ölelve elindult vele az utcán…