Szerencsére már Sophie-nak nem fájt a feje, és Kleo segítségével hamarabb is végzett a pakolással. Estefelé Michael is kijött a szobájából, bozontosan, borostásan és kicsit másnaposan. A konyhában beszélgető lányokhoz csatlakozott, de ahogy lehuppant a székre a feje elkezdett hasogatni.
- Gyorsan egy Algopyrint… - motyogta a homlokát dörzsölgetve.
Sophie egy mosoly kíséretében átadta neki, amit kért, s a fiú mohón nyelte le a gyógyszert.
- És, mi a téma? – kérdezte vidámabban.
A két lány egymásra nézett, kissé titokzatosan, kissé bizonytalanul, majd Kleo megvonta a vállát. Sophie nagyot sóhajtott, és az asztalra borult. Kleoval épp arról beszélgettek, hogy Davidről semmivel sem tudnak többet, mint eddig. Ráadásul az a gyerekes sztori, meg hogy Kleo a gyilkos… Igazából ezeket senki sem tudta Sophie-n kívül.
- Szóval, mi a téma? Mi ez a lehangoltság? – vonta fel gyanakvóan a szemöldökét Michael.
- Davidről beszélgettünk – mondta Sophie olyan hangsúllyal, mintha ez mindent megmagyarázna.   
- És? – kérdezte Michael egyre értetlenebb tekintettel. Eddig is fáradt meg zavarodott volt valamilyen szinten, de ezt már nem bírta követni sem.
- Kiderült egy-két érdekes dolog… - folytatta Sophie, s hangját akaratlanul is lehalkította.
Erre már Kleo is felkapta a fejét, s közelebb húzódott a lányhoz. Nem értette miről beszél, hisz semmi nem derült ki… hacsak…
- Te találkoztál Daviddel? – szegezte neki a kérdést.
- Ami azt illeti… - pirult el Sophie, és az ablakon bámult kifele.
- Miért nem mondtad el? Mi van vele? – támadta le Kleo, és csak úgy záporoztak a kérdései.
Végre újra látott reményt arra, hogy találkozzon Daviddel.
- Mert nem biztos, hogy örülnél neki…
- Mi van? – kérdezte Michael, majd feladta. – Tudjátok mit? Inkább megyek, és lefekszem, ez úgysem az én dolgom, és nem is értem… Jó éjt!
- De hisz csak most keltél! – lepődött meg Sophie.
- De máris lefárasztottatok! – kacsintott rá a fiú, majd becsapta maga után az ajtót.
Sophie egy szemforgatással reagált, majd Kleora tévedt a tekintete. Bánta, hogy nem avatta be hamarabb a lányt, de úgy érezte, hogy nem teheti. Amit David akkor mondott… Az nem lehetett igaz. Viszont, ha mégis, akkor Kleo nagyobb bajban van, mint gondolták.
Gondolatmenetét a bejárati ajtó csukódása zavarta meg. Chloe lépett be rajta, hatalmas mosollyal az arcán. Tekintete kissé ködös volt, látszott, hogy nincs ott lelkileg. Egy hatalmas, szerelmes sóhaj szakadt ki belőle, majd bevonult a fürdőbe.
- Hát ezt meg mi lelte? – kukucskált ki a konyhából Kleo.
- Szerelmes! – vigyorodott el kajánul Sophie. – És érzed ezt a férfi dezodor illatot? Fogadok, hogy nem Michael-nek van ilyen illata…
Kleo elnevette magát, ám hamar eszébe jutott, hogy miről beszélgettek. Ahogy barátnője arcára nézett, rájött, hogy Sophie legszívesebben titkolná az egészet, és próbál úgy tenni, mintha elfelejtette volna.      
- Sophie, nem akarod elmondani, hogy mi volt? – kérdezte, miközben bevetette bociszemeit.
- Biztos, hogy tudni akarod? – kérdezte Sophie, miközben lesütötte a szemét.
Kleo bólintott, jobban szerette volna tudni, mint bármi mást a világon, jelen pillanatban. David volt a gyermeke apja, és még valószínűleg azt sem tudja, hogy a gyerek nincs többé. Keze ökölbeszorult, ahogy felidéződött benne az emlék, Ptolemaiosz hazugsága.
- Hát jó… Ryantől kaptam egy e-mailt, hogy David valami nagy zűrbe keveredhetett, mert egy hatalmas házban él, két autóval, személyzettel, és mint tudjuk, pénze az nem sok… Elmentem, hogy kiderítsem az igazságot, ám David nem fogadott szívesen. Kimért és mogorva volt. Azt mondta, hogy a pénz a családjától van…
- A családjától? De hát az anyja… - vágott közbe Kleo, de Sophie nem hagyta, hogy befejezze.
- Én is pont így reagáltam, de kiderült, hogy volt egy felesége, és két mostohafia, akik gazdagok voltak.
- Mi?! És miért múlt időben beszélsz? – kérdezte Kleo egyre riadtabban.
- Én sem értem igazán, szerintem nem is igaz, de nem ez a lényeg…
- Hanem?
- Kérdezted, hogy miért beszélek múlt időben… Hát mert meghaltak…
- Jézusom! – kapta a kezét a szája elé Kleo. – Mekkora csapás lehetett ez Davidnek.
Sophie beleegyezően bólintott. Azon gondolkozott, hogy hogyan adja elő a történet csattanóját, majd arra jutott, hogy kertelés nélkül a legegyszerűbb:
- Főleg azért, mert a gyilkos te vagy…
Kleo szemei tágra nyíltak, és arca holtsápadtra váltott…