Copper szépen fejlődött, és imádta a "szüleit", Jeant és Scottot. Az
Intézet kabalája lett, és mindenki oda volt érte. Mindennap más vitte
sétálni, mindenki játszott vele. Jean és Scott is tudott rendesen pihenni
végre.
Egyik reggel Jean, Kitty, Amara és Vadóc együtt mentek a suliba. A
három "rangidős" lány Copperről beszélt a változatosság kedvéért, de
Amara feltűnően csendes volt. Jean aggódni kezdett érte:
- Amara! Az utóbbi napokban olyan szomorúnak tűnsz. Mi a baj? 
- Semmi. - jött a szokásos tömör válasz.
- Csak nem dobott Bobby? - kérdezte Kitty viccnek szánva, de a beállt
csöndben rögtön rájött, hogy telibe találta a problémát. - Bocsánat,
én..
- Semmi baj! Nem tudhattad. - suttogta Amara, és könnyes szemmel
előre rohant. A suli folyosóján nem vette észre a vele szembe jövő
srácot, és beleszaladt.
- Bocsánat! - hebegte a fiú morcos arca láttán. - Nem figyeltem.
A fiú felállt, majd felsegítette Amarát is: 
- No problem! Én új vagyok itt, és nem igazán igazodok ki az
órarendemen. - rázta meg a fejét. - Segítenél?
- Persze. - mondta Amara. - Lássuk csak...az első órád matematika a
408-as teremben. Megmutatom, hol van, OK?
A fiú bolintott, engedelmesen követte, majd megszólalt:
- A nevem egyébként Max Ballard.
- Az enyém Amara Aquilla.
Amara meglátta Kittyt a teremben, és megkérte, hogy mutassa meg
Maxnek a következő termét az óra után. Megköszönte, majd elrohant a
saját órájára. Legközelebb a lányok ebédnél találkoztak:
- Jó pasit fogtál ki Amara! - jegyezte meg Kitty.
- Milyen pasit? - kapcsolódott be Jean is.
- Semmilyet. - válaszolt Amara Kitty előtt.
- *De az tény, hogy helyes* - gondolta még.
Jean csak mosolygott a megjegyzésen, majd mindhárman órára
mentek.
Az Intézetben Scott várta őket, pontosabban Jeant:
- Telefonon keresett a floridai barátod, Karl. -  mondta undorodva.
- KARL? - kérdezte meglepődve Jean.
- Karl? Az meg ki? - kérdezte Amara.
- Elviszem Coppert sétálni! - vágta ki magát Kitty.
- Vele tartok! - mondta gyorsan Amara, mert jobbnak látta lelépni.
Amikor kimentek a kapun, már hallani lehetett, ahogy kiabálnak
egymással. Miközben a két lány a kutyát sétáltatta, Amara bátorságot
gyűjtött:
- Kitty, én... - kezdte - ...szerintem mi mostanában..., úgyértem az
utóbbi hónapokban, floridai utatok előtt, nem voltunk jóban. - dadogta.
- Hát, ez már igaz.
- Én most szeretnék bocsánatot kérni. Megbocsátasz?
- Meg. és tudod mit? Nyissunk tiszta lappal egymás előtt.
Hazafelé Karlról és Maxről volt szó. Mire visszatértek az Intézetbe, már
javában tartott a vacsora, de ők előbb Jeanhez mentek. Az ajtó zárva
volt, de ez nekik Kitty képessége miatt nem jelentett gondot. Jean az
ágyán sírt.
- Mi történt? - kérdezte egyszerre a két lány.
Copper nem fogta fel a síri hangulatot, megnyalta Jean arcát, és
vakkantott egyet. A lány megsimogatta a kutyus fejét, és két szipogás
között így szólt:
- Megint összevesztünk Scottal Karl miatt. Mintha csak az lenne a srác
célja, hogy soha ne béküljünk ki! - mondta, és ismét zokogni kezdett.
A két lány nem tudta, hogy mit tegyen.