Jean napok óta ki sem mozdult a szobájából, senkivel sem volt hajlandó beszélni, csak sírdogált, és közben Coppert nézte. Olyan megnyugtató volt a kölyökkutyus, ahogy egy sötét rongydarabbal birkózott. Néha annyira belegabalyodott, hogy már mozdulni sem bírt. Ilyenkor Jean mindig kicsomagolta, majd tovább nézte a kutyust.
- Nem látta valaki a pólómat? –kérdezte Logan, miközben végigment a folyosón.
- Milyen színű volt? –hajolt Kitty keresztül az ajtón?
- Fekete…
Jean ekkor ránézett Copperre.
- Ugye nem… - mondta Jean reménykedve, miközben elvetet a rongydarabot Coppertől. –De.
Kinyitotta az ajtót, majd Logan után kiáltott.
- Ez az a póló?
- Igen. Hogy került hozzád?
- Hát… az úgy volt, hogy… - fejezte be hirtelen Jean amit elkezdett, mivel Copper nekifutásból ugrott egy akkorát, hogy elkapta Logan kezében a pólót, de mivel Logan még mindig erősen tartotta a pólót, a kutya a levegőben lógott és Logant nézte.
- Na mindegy. Megtarthatod, Copper. –mondta Logan, miközben a kutya hálásan csóválta a farkát, még mindig a levegőben lógva. –Jean, minden rendben?
- Igen. –felelte Jean, miközben zavartan a földet nézte.
- Na ki vele, mi a baj. –mondta Logan biztatóan, majd elengedte a pólót, amivel együtt Copper is a földre huppant. Megölelte Jeant, aki elsírta neki minden bánatát: Scott azt hiszi hogy hazudott neki, és ezt lassan már mindenki elhiszi, pedig egyáltalán nem így van. –Majd beszélek én vele. –mondta Logan, majd elindult a konyha felé.
- Inkább ne! –kérlelte Jean. –Nem akarom tovább bonyolítani ezt az egészet. Majd csak megoldódik valahogy… - mondta reménykedve.
- Rendben. De akkor te fogsz beszélni vele. –mondta Logan, majd megragadta Jeant a karjánál fogva.
- Ne! –mondta Jean, majd ijedten kirántotta a karját. –Kérem, Mr. Logan. Majd beszélek vele… de nem most rögtön. –mondta Jean, majd felkapta Coppert, és visszament a szobájába, és ledőlt az ágyára. Szórakozottan megsimogatta Coppert és közben hallgatta Logan távolodó lépteit.
- Jaj, Copper.
A kutya nagy, barna, kerek szemekkel nézett rá, majd megnyalogatta a kezét.
- Minden rosszban van valami jó… csak ebben nincs… Senki sem hiszi el amit mondok… Scott megint utál engem… Pedig ha tudnák, hogy mi az igazság… de senkit sem érdekel… bele kell törődöm… Majd csak megoldódik minden… Nem is érted, amiket mondok, igaz? –kérdezte Jean letörve. –Legalább te végighallgatod azt amit mondok… nem úgy, mint a többiek… - mondta Jean, majd fokozatosan könnybe lábadt a szeme. De azt nem tudta, hogy Scott éppen akkor ment végig a folyosón, majd amikor Jean ajtója elé ért, megállt, és hallgatta a kiszűrődő hangokat.
- És ez az egész, most e miatt van! –kiáltott fel dühösen Jean, majd fölemelte a mobiltelefonját, és teljes erőből a falhoz vágta (amitől az darabjaira esett szét), majd zokogni kezdett. Copper együtt érzően odahajtotta a fejét az ágyra, és nézte gazdáját. Jean most, hogy végre kiadhatott magából minden érzést, ami a lelkét nyomta, lassan mély álomba zuhant…