Scott egyből rohant a kocsijához, majd padlógázzal Florida felé vették az irányt.
A lányok ezalatt a nyílt tengeren hajókáztak
- Ebből elég. –szólalt meg Jean idegesen. –Hol van Copper, és miért raboltad el?
- Azért raboltam el, mert csak így tudtam elérni, hogy itt legyetek. –mondta Karl vigyorogva.
- És hol van Copper? –kérdezte Jean aggódva. Ekkor Karl hátizsákja mozogni kezdett, majd előmászott belőle Copper, aki egyenesen odaszaladt a gazdihoz.
- Itt. –mondta Karl. Ekkor Jean felvette az ölébe a kutyát, elkezdett Karl felé közelíteni.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rá. –mondta Jean mosolyogva.
Kitty és Amara csak értetlenül nézték őket… semmit sem értettek az egészből. Ekkor Jean közelebb hajolt Karlhoz, majd amikor Karl is elkezdett közelíteni felé, Jean teljes erejével behúzott neki egyet, amitől Karl elvesztette az eszméletét. Kitty és Amara továbbra is tátott szájjal bámultak.
- Ezt azért amiért egy: képes volt Coppert elrabolni, és egy hátizsákban tartani majdnem egy egész napig. Kettő: nekünk is el kellett jönni ide. Három: már nagyon elegem van ebből az egészből
- Váo! –kiáltott Amara.
- Jean, hogy őszinte legyek, már kezdek félni tőled. –mondta vigyorogva Kitty.
- Mehetünk? –kérdezte Jean.
- De nem tudjuk kezelni a hajót.
- Na és? –kérdezte Jean, majd mindenkit telekinetikusan felemelt.
- Szuper! –mondta Kitty.
A lányok így „kirepültek” a partra, majd padlógázzal elindultak hazafelé.
- Copper, maradj már nyugton. –mondta Amara, miután Copper már harmadszor nyálazta össze.
- Kitty, anyagtalanná tudnád tenni a kocsit? Úgy gyorsabban haladhatnánk. –kérdezte Jean. –Szeretnék minél hamarabb otthon lenni.
- Persze. –mondta Kitty.
Így száguldottak hazafelé, amikor Jean hirtelen felkiáltott.
- Ez Scott kocsija! –majd beletaposott a fékbe. Copper beesett a két ülés közé, Kitty pedig mivel anyagtalan volt, átesett a kocsin. Scott is leparkolt, amikor meglátta Jean kocsiját.
- Jean, minden rendben? –kérdezte aggódva Scott.
- Igen. Sikerült megoldani.
- Scott, én a helyedben jobban félnék Jeantől… -cukkolta Kitty a többieket.
- Kitty, fejezd be.
- Miről van szó? Lemaradtam valamiről? –kérdezte Scott csodálkozva.
- Hááát, úgy is mondhatjuk. –kapcsolódott be a beszélgetésbe Amara is.
- Na most már tényleg fejezzétek be! –mondta Jean, majd hozzávágta az ablaktörlő rongyot Amarához.
- Scott, majd otthon elmeséljük. –mondta vigyorogva Kitty, miután visszaült a kocsiba.
- Scott! Otthon találkozunk. –mondta Jean, majd nyomott egy puszit Scott arcára, és hazafelé vették az irányt.
Otthon már Bobby és Max várta Kittyt és Amarát. Jean felvitte a szobájába Coppert megetetni, amikor Scott nyitott be az ajtón.
- Jaj Scott! Már annyira elegem van ebből az egészből. Egy nyugodt perce se lehet az embernek. Legszívesebben elmennék a világ végére.
- Ennek örülök. –mondta Scott. – Ugyanis az egyik régi ismerősömnek most lesz az esküvője, amire meghívtak engem is és még egy személyt, aki velem megy, és arra gondoltam, hogy lenne-e kedved eljönni velem?
- Hol is lakik ez az ismerősöd? –kérdezte Jean.
- Finnország. Akkor lenne kedved…
- Ezer örömmel! –mondta Jean. –És mikor indulnánk?
- Ha neked is jó, akkor akár már ma mehetünk.
- Máris kezdek pakolni. –mondta Jean a bőröndje után kutatva. –Várj csak, Scott. És mi lesz Copperrel? Én már nem merem itt hagyni.
- Jean, semmi sem fog történni. Azok után, ahogy elintézted Karl, nem hinném, hogy ide merne jönni még egyszer. –mondta mosolyogva Scott.
- Hát elmondták? Na, most már úgy is mindegy. Akkor majd megkérem Amarát, hogy vigyázzon rá.
- Rendben.
Aznap este:
- Kivinne minket valaki a repülőtérre? –kérdezte Jean
- ÉN! ÉN! ÉN! –kiáltott Kitty. Na jó, akkor induljunk.
- Ööö. Senki más? Na jól van Kitty, gyere. Scott már a kocsiban vár. Sziasztok! Búcsúzott el Jean végül a többiektől.