Amara egy kis sziklaszirten ült, és gondolkozott. Nem értette Vadócot. Gondolataiból Max zökkentette ki:
- Mi a bajod? – kérdezte szomorúan. – Úgy érzem, hogy kerülsz engem…
- Ez nem így van Max! – tiltakozott Amara. – Én csak…éppen kettőnkről gondolkoztam. Tudod annyira rosszul esik így Vadócot látni.
- De te semmit nem tehetsz érte! – próbálta megnyugtatni.
- Nem tudom, hogy van-e így értelme a kapcsolatunknak. – rázta meg a fejét Amara. – Ne érts félre! Én szeretlek Max. Nagyon is! De Vadóc…
- Mindig csak Vadóc! Nem gondolnál kettőnkre is? – kérdezte mérgesen a fiú.
- De hát arra gondolok! – válaszolt Amara hasonló hangnemben. – De Vadóccal élünk, és amíg nem tisztázzuk ezt az egészet, addig nekem bűntudatom lesz.
- Ha ezt akarod! Én megyek csomagolni! – mondta Max szomorúan, ugyanakkor mérgesen.
- Max, ne! Meg kell értened…
- Én megértettelek, megértettem azt, hogy szakítani akarsz! 
- De… - kezdte Amara, de nem bírta befejezni. – Mit tettem?
Ekkor a szirttől nem messze egy ló sziluettje kezdett kirajzolódni.
- De gyönyörű – suttogta Amara, majd elindult felé.
Amikor odaért, látta, hogy a ló lábán egy hatalmas vágás van.
- Cssss. Nyugodj meg! Mindjárt segítek. – mondta, majd a dzsekijét a ló lába köré tekerte, hogy lassítsa a vérzést, és közben folyamatosan a lóhoz beszélt. – Kész is vagyunk!
Hátrébb lépett pár lépést, majd onnan hívta a lovat, kíváncsi volt, hogy az követi-e. És a ló utána ment, egy kicsit bicegve ugyan, de követte. Így haladtak az Intézet felé.
Eközben az Intézetben Max Vadóccal vitatkozott:
- Hidd el, én nem akarok haragban elválni tőled, de most te tehetsz róla Vadóc!
- Miért én? Mert rosszul esik, hogy Amarával vagy???
- Pontosan! Ezért neki bűntudata van, azt hiszi, hogy ő elvett tőled! Pedig ez nem igaz!
- Honnan tudjam, hogy nem miatta szakítottál velem?
- Vadóc! Hogy gondolhatod? Amarát akkor még nem is ismertem. – mondta Max.
Ekkor lépett be Jean és Scott, akik amilyen hamar csak lehetett visszajöttek Finnországból.
- Mi folyik itt? – kérdezte Jean.
- Max, készülsz valahová? – kérdezte Scott is.
- Igen. Ami azt illeti elmegyek az Intézetből. Nem akarok tovább a terhetekre lenni, ha már semmi nem köt ide. – mondta, majd mérgesen Vadócra nézett.
- Tán lemaradtunk valamiről? – kérdezte Jean.
- Csak arról, hogy Amara és én szakítottunk, ahem, Vadóc miatt. – válaszolt Max.
- Szakítottatok? – kérdezte meglepetten Jean és Scott.
- Igen, szakítottak miattam. – mondta Vadóc, majd berohant a szobájába.
- Na, akkor én megyek is! – mondta Max.
- Tévedsz öcskös! – mondta Jean, és telekinetikus erejével visszahúzta a Hallba. – Még alszol rá egyet!
- De, el kell mennem, mielőtt Amara hazaér! – szinte már könyörgött a fiú.
- És hova mennél? Ha jól tudom, akkor a szüleid elzavartak otthonról… - mondta Scott.
- Majd megoldom! – kiáltotta mérgesen Max, majd kirohant az Intézetből.
Pár perccel később megérkezett Amara a lóval a nyomában. A Professzor már várta:
- Amara, van egy… - de elhallgatott, amikor meglátta a lovat. – Őt tulajdonképpen hol akarod tartani?
- Hát, gondoltam a kert végébe építhetnénk egy pajtát – kezdte Amara, de amint meglátta a Professzor arcát, könyörgősre fogta – Na, Professzor, kérem, nem hagyhattam ott! Kérem!
- Rendben! – adta meg magát a férfi. – De most már siess, mert Vadóc vár.
- Vadóc? Mindegy, megyek már! 
Amikor felért Kittyék szobájához, sírást hallott kiszűrődni.
- Vadóc?- kérdezte, miközben belépett.
- Amara, én úgy sajnálom! Elüldöztem mellőled Maxet. Most annyira rosszul érzem magam. Kérlek, nagyon kérlek, hívd fel, és kérd meg, hogy jöjjön vissza az Intézetbe! – kérte Vadóc.
- Vadóc, én…
- Nem, előbb hívd fel! Nem akarom, hogy miattam ne legyetek boldogok! Kérlek Amara, tedd meg!
- OK! Megyek, és felhívom Vadóc, csak nyugodj meg! – próbált kompromisszumot kötni.
Vadóc csak egy bólintással válaszolt, majd Amara kisietett a szobából. Pár perc múlva már csörgött a túl végen a telefon:
- Max? Kérlek, gyere vissza! Hiányzol! – szólt bele Amara.