Másnap mindenki összevissza kapkodott, és nem figyelt semmire. Jean a müzlis tálat lökte fel és nem bírta megállítani, Kitty a távkapcsoló elemeit törte össze, Scott csak szimplán elfelejtette fel tenni a szemüvegét és egy szép nagy lyukat csinált a szobája és Vadócék szobája falára. Röviden megfogalmazva: Senki nem volt a megszokott formájában. Természetesen mindannyian idegesek voltak a tegnapiak után…

-Hé, Amara lenne egy kérésem, értelmeznéd az álmomat? Tudom te jó vagy ebben –kérte Kitty.

-Persze, gyere a szobámba és megfejtjük –mosolygott a lány.

-Okszi köszi –felelte Kitty és már indultak is.

A szobában aztán Kitty elmondta az álmát:

-Azt álmodtam, hogy Karl, Vadóc segítségével legyőzték az X –eket és a professzor pont ekkor nem volt az intézetben, el kellett utaznia.

-Tudod Kitty vannak jövendölő álmok, vannak figyelmeztető álmok és vannak olyan álmok amelyeket értelmezni kell. Az utóbbit ki is húzhatjuk. A másik kettő közül kell eldöntened a megérzésedre hallgatva, hogy mi az álmod –segített neki Amara amennyit csak tudod.

-Értem.

-Megjegyzem, remélem csak figyelmeztető volt, mert nem tudom mi lenne velünk ha tényleg megtörténne –reménykedett Amara.

-Hát ezzel én is így vagyok. –értett egyet Kitty.

Ekkor a professzor mindenkit hívatott a Hallba. Kitty és Amara egymásra néztek és nagyot nyeltek.

-Gyerekek, én elutazom most egy pár napra ugyanis van egy kis mutáns probléma Brazíliában…. –jelentette be a problémát a professzor.

-Rendben professzor, megleszünk –biztosította Scott.

-Professzor, nem mehet el most –ellenkezett Kitty.

-Miért? –érdeklődött a professzor.

-Mert… *mert azt álmodtam, hogy a professzor elutazott és ez alatt Karl Vadóc segítségével legyőzte az X-eket.*- fejezte be gondolatban Kitty.

-Hmmm… ez rendkívül érdekes. De sajnos ez a probléma nem tűr halasztást. Ugyanis a képességét rablásokra használja. Rá csak én tudok hatni. Sajnálom Kitty –mondta őszintén a professzor. Kitty és Amara lehajtották a fejüket.

-Ne aggódj Kitty, felkészülünk rá, most, hogy tudjuk mire kell –jegyezte meg Jean.

-HÉJ! –kiáltott Kitty, majd elmosolyodott.

-Látod Kitty nincs mitől filmed, bármitől is kéne –csatlakozott Scott.

-Jól van, viszont Vadóc hol van? –kérdezte Kitty.

-Itt vagyok –jelentkezett Vadóc egy távoli sarokból.

-Nos, akkor nekem indulnom kell, remélem megtudjátok oldali, sajnálom, hogy nem lehetek itt veletek most –köszönt a professzor és Ciklonnal együtt elindultak az X jett felé.

-*Kitty, te, Amara vagy én mindig legyünk Vadóc közelében, ne, hogy bekövetkezzen, amitől tartunk*- üzent Jean.

A délelőtt továbbra is nyugodtan telt, leszámítva persze a kisebb baleseteket.

Kitty először zenét hallgatott Vadóccal, Amara lovagolni tanította, Jean pedig szimplán beszélgetett vele. Sajnos Vadócnak se lovagolni, se beszélgetni nem volt kedve, ezért Jeant lerázta azzal, hogy Kitty már várja, sajnos Kitty meg azt hitte, hogy Jeannel van ezért elment Bobbyval, Juliaval és Evannel a vidámparkba.

Vadóc visszament a szobájába, és többet nem látták.

Eközben a vidámparkban…

-Na kimer felülni a hullámvasútra? –kérdezte Bobby bátran. Természetesen mindannyian felültek. Sikoltoztak és nevettek.

-Na most mire ülünk fel? –kérdezte izgatottan Kitty.

-Mit szólnátok a szerelem alagúthoz? –ajánlotta Julia.

-Miért ne? –vonták meg a vállukat a fiúk, és már be is szálltak. Egybe Evan és Julia egy másikba Bobby és Kitty.

Azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy szerinte mi történt…

-Na szerintem már haza kéne mennünk, mert már elég régen eljöttünk –figyelmeztette a társaságot Kitty.

-Lehet, hogy igazad van –értett egyet vele Julia és a fiúk szomorú arckifejezésükre oda sem figyelve elindultak kifele.

Az intézetben aztán összefutottak az udvaron Jeannel.

-Kitty, hol voltál? –csodálkozott a lány.

-Hát a vidámparkban! Miért mit hittél? –kacagott Kitty.

-Vadóc azt mondta, hogy valami programotok van.

-Én úgy tudtam veled van.

-Hát nincs…