-Na akkor mi megyünk is –jelentette ki határozottan Scott.

-Karl, biztos nem lesz bajod? –aggódott Jean.

-Nem menjetek csak… -mosolygott a fiú. A társaság kivonult a sort Jean zárta, aki az ajtóból még visszamosolygott rá.

Kitty lemaradt Scottól, hogy Jeannel beszélgessen.

-Tetszik neked igaz? –tért a tárgyra.

-Nem… hiszen tudod hogy Scott meg én, hogy vagyunk –akarta magyarázni Jean.

-Ne is próbáld tagadni –nevetett a lány.

-Kitty hagyjál már, tudod, hogy nem igaz –ellenkezett Jean.

-Szerintem mond el az igazat Scottnak, ennyit megérdemel

-Mit érdemlek meg? –vágott közbe az érintet.

-Semmit… –vágta rá Jean -*De én Scottot szeretem, az egy dolog, hogy Karl is helyes, de én akkor is Scottal járok*- tisztázta a dolgot gondolatban Jean.

-Akkor mond el neki! –kiáltott Kitty, elfelejtve, hogy nem beszélgetnek.

-Kinek mondjon el mit? –húzta fel a szemöldökék Scott.

-Na én előre megyek –jelentette ki Kitty és előrefutott.

Scott és Jean megállt.

-Scott, már akartam neked mondani valamit, de nem tudtam mi az de most már tudom: Szeretlek! Te mindig mellettem álltál… És bár voltak köztünk viták, én akkor is téged szeretlek nem mást –fakadt ki Jean, és elsírta magát.

-Jean én ugyanígy gondolom –fogta meg a kezét Scott és elindultak Kitty után.

Kitty már a kocsiban várta őket.

-Na elmondtad? –mosolygott Kitty. Scott és Jean csak mosolygott –Hurrá! –kiáltott Kitty.

-Akkor indulhatunk? –kérdezte Scott.

-Na ná! Pattanjatok be.

-Miből gondolod, hogy te fogsz vezetni? –akadékoskodott Scott.

-Mondjuk, mert nálam van a kocsi kulcs –indította be a kocsit Kitty, mire Jean és Scott félve beszállt a kocsiba. Félelmük nem volt alaptalan. 

-Megjöttek! –kiáltott Kurt. Mindenki kiment üdvözölni őket. Kitty elmesélte a történteket, mert Jean és Scott a döbbenettől nem tudtak semmit mondani.

Innentől kezdve a dolgok a rendes kerékvágásban mentek, még Vadóc is megbékélt.

-Most, hogy mindennek vége hiányzik egy kicsit az izgalom… -panaszkodott Kitty.

-Nekem nem –jelentette ki Scott.

-Hát tessék itt az izgalom… A szüleim haza hívtak New Yorkba –panaszolta Julia.

-Jaj ne! –kiáltottak a többiek.

-Jaj de… -hajtotta le a  fejét Julia –Azt hiszem jobb ha pakolok, holnap reggel itt lesznek.

-Segíthetünk valamiben?

-Nem, hacsak nem tudjátok meggyőzni őket, hogy maradjak.

-Hát arról nem. DE egy búcsú ajándékot adhatunk –jutott eszébe Jeannek amire mindenki ránézett.

-Micsoda?

-Igen, neked adom Coppert, ha Scott beleegyezik –nézett Scottra Jean.

-Hát persze.

-Ó köszönöm! Nagyon köszönöm! –ölelte meg Julia Jeant.

-Nagyon szívesen!

Julia felment a szobájába és elkezdett pakolni. Evan utána ment, és egész nap ott is maradt.

Másnap reggel Julia szülei tényleg eljöttek. Az intézet összes növendéke kiment, hogy elbúcsúzzon tőle.

-Nagyon fogsz hiányozni!

-Jó fej vagy!

-Majd azért néha visszajössz? 

-Majd Karácsonykor találkozunk a családi összejövetelnél.

Evan volt az utolsó. Nem mondott semmit. Csak megölelte a lány egy puszit adott az arcára és valamit becsúsztatott a zsebébe.