Az Intézet tanoncai szomorúan búcsúztatták Scottot. Legjobban Jean sírt. Se Copper, se Scott… Kegyetlen az élet. Miután már nem látták Scottot, hazaindultak. Az Intézetben Max félrehúzta Amarát.
- Valamit mondanom kell neked… -kezdett bele.
Ekkor kopogtattak, Julia tért vissza Copperrel együtt.
- Julia? – lepődött meg Max és Amara.
- Julia! – rohant felé Evan.
- Copper! Julia! – kiáltotta Jean.
Mindenki Julia körül állt, aki elmesélte, hogy amióta eljött innen, azóta romlottak a tanulmányi eredményei, alig evett…, és ennek hatására a szülei visszaküldték az Intézetbe.
- Julia! Azt hittem, hogy soha többé nem foglak látni…  - Mondta Evan, majd megcsókolta.
A többiek szépen elsomfordáltak, magukra hagyták őket. Másnap Max és Amara úgy döntöttek, hogy elmennek a hegyekbe. Max rajzolni akart, mert ebben nagyon tehetséges volt. Reggel mindent bepakoltak, és megígérték Xavier professzornak, hogy legkésőbb 10-re az Intézetben lesznek. Jean vitte ki őket a hegyekbe autóval. Amikor megérkeztek Max megkérte Jeant, hogy 9-re jöjjön értük ugyanide. Óvatosan elindultak a hegyekbe, Max a felénél leállt, és el kezdett rajzolni. Pár perc múlva hangos robajra lettek figyelmesek, egy hatalmas kő zuhant feléjük a hegyoldalon lefelé.
- Amara! Próbáld meg szétolvasztani! – adta ki az utasítást Max.
Amikor látta, hogy a lány nem bír vele, rajzolt egy nagy lézerfegyvert, és arra koncentrált, hogy megjelenjen előtte. Csodák csodájára ott termett a kezében. Max az utolsó percben szétlőtte a követ.
- Max, te…? – kezdte Amara.
- Igen, én is mutáns vagyok.
- És miért nem mondtad el? – kérdezte Amara.
- Akkor akartam, amikor Julia megjött.
Amarának eszébe jutott a tegnap délután.
- Ez egy nagyon erős képesség! – jelentette ki a lány.
- Tudom! És most már legalább én is hozzátok tartozom.
- Eddig is hozzánk tartoztál!
- Igen, de csak hozzád! – mondta Max, majd megcsókolta Amarát.
Egy óra múlva felértek a hegy tetejére. Az idő odafenn hideg volt, és nyálkás. Kis pelyhekben hullott a hó, és nagy köd ereszkedett rá. Amara nem látta, hogy hova lép, és megcsúszott.
- Maaaaaaaaax! – kiáltotta.
Max gyorsan rajzolt egy lámpát, és egy erős kötelet, majd Amara után vetette magát. A lányt egy permen találta meg eszméletlenül. Visszamászott, majd felhúzta Amarát is. Nem messze volt egy barlang, oda húzódtak be a hideg ellen. Egyre sötétebb lett, és Jean is elindult otthonról a „gyerekekért”. Max rajzolt egy kendőt, és bekötötte vele Amara lábán a sebet.
- Könyörgöm Istenem, add, hogy ne legyen komolyabb baja! – fohászkodott.
Eközben Jean már nagyon ideges volt.
- Fél 10 is elmúlt, hol lehetnek? 
- *Amara!* - próbálta telepatikusan elérni a lányt.
- *Max!* - próbálta most a fiút.
- *Jean! Nagy baj van! Amara megsérült!* - jött az ideges válasz.
- *Nyugodj meg! Hívok segítséget!*