Másnap mindenki délig aludt, ha nem tovább. A buli nyomai még mindig látszottak. Néhol egy-egy leszakadt dísz, lufi maradványok és felborított pezsgős poharak romjai hevertek. Senkinek nem volt este kedve összepakolni ezért úgy hagyták, ahogyan volt. Vadóc is feltápászkodott, utolsónak. A többiek már mind reggeliztek, jobban mondva ebédeltek.

-Jó reggelt! Miből élünk? –kérdezte Vadóc.

-Hát csak kenyér és kukorica pehely van… elfelejtettünk bevásárolni –közölte vele Kitty.

-Tökéletesen megfelel –dörzsölgette szemeit Vadóc, és leült Jean mellé.

-Mit szólnátok hozzá, ha elmennénk ma plázába? Ha elkezdődik a suli úgy se lesz időnk semmire –ajánlotta Kitty a lányoknak.

-Jó ötlet, felőlem mehetünk –mondta Vadóc –hát szerinted Jean? –kérdezte a zabpelyhében turkáló Jeantől.

-Aha persze… -mondta Jean, majd felnézett és rámosolygott a többiekre. A kis csapat döbbenten nézett Jeanre.

-Jean, minden rendben? –kérdezte Julia.

-Persze, csak kicsit fáradt vagyok a tegnapi buli miatt- válaszolta Jean.

-Na akkor megyünk? –állt fel Kitty, a lányok gyorsan befejezték az étkezést és már indultak is a pláza felé.

-De rég voltunk közösen vásárolni… Talán még a gimi idején –jegyezte meg Vadóc.

-Igen hiányoznak a közös programok –mondta Jean.

-Nézzétek! A Nightwish új albuma! –kiáltott Kitty.

-Még mindig ekkora rajongójuk vagy? –kérdezte Vadóc.

-Hát persze, elvégre félig meddig ismerem is őket, hála Scottnak –helyeselt Kitty.

-Tényleg jó zenét játszanak, és még kedvesek is –állt ki Kitty mellett Jean.

-Tök jó neked Jean! Neked barátaid… Nem hiszem el, hogy még egy autogramot sem kértél tőlük –mondta Kitty.

-Kérd meg Scottot, biztosan szerez neked egyet –mondta Jean, ám ekkor eszébe jutott a Finnországi történet –De még jobb, ha egyenesen Tarjáéknak írsz…

-Nézzétek, szerintem ehetnénk valami normális ebédet is… Ott egy gyors étterem mi lenne, ha bekapnánk valamit? –ajánlotta Julia.

-Persze menjünk… -egyezetek bele a többiek.

Ki kérték az adagjukat, majd leültek egy asztalhoz.

-Öööö… Jean… lehetne egy kérdésem? –mondta zavartan Kitty.

-Persze kérdezz csak bármit.

-Nos mi történt pontosan Finnországban? 

-Ahhh… -sóhajtott Jean, majd elmesélte a történteket.

-Szegény, biztosan utálod Noleet –mondta Julia.

-Nem, Noleeval semmi bajom. Scottban csalódtam –mondta Jean.

Eközben a repülőtéren…

-Meg vannak a csomagjaid?

-Igen, mehetünk.

-Remek, akkor szállj be a taxiba.

Scott és Nolee beszállt, és már indultak is Nolee szüleihez. A lány kipakolt és egy félórán át, beszélgetett a szülei, majd ment tovább Scottal, aki az intézet felé tartott. Megkérte Noleet, hogy maradjon a taxiban, amíg ő beviszi a csomagjait és köszön mindenkinek. Így is tett, majd visszament a lányért, kifizette a taxit és átszálltak Scott kocsijába.

-Nos hol ebédeljünk? –kérdezte Scott.

-Mit szólnál a plázához? Ott elég sok kajálda van és lehet összefutunk egy két ismerőssel –ajánlotta Nolee.

-Oké, menjünk –egyezett bele Scott majd elindította a kocsit.

-De jó újra itthon –mondta Nolee, miközben kiszálltak a kocsiból.

-Igen, nekem is hiányzott már, de menjünk be, mert már nagyon éhes vagyok –kérte Scott és átölelte a lányt. Amikor beértek a kajás részbe Scott rögtön meglátott egy üres asztalt, pont kettővel a lányok asztala mögött, így nem vették észre egymást, Scott kihozta Noleenak is az ebédjét, majd nekiláttak.

-Nézd csak Scott. Az a lány teljesen olyan, mint aki meglátogatott téged karácsonykor –mutatott Nolee, Jeanre, aki háttal ült neki. Scott megfordult, és amikor meghallotta Kitty jól ismert nevetését rögtön tudta, hogy kik azok.

-Mindjárt jövök, de hív a természet –állt fel Kitty és elindult a mosdó felé.

-Megbocsátasz? –mondta Scott és ő is felállt –Ki kell mennem a mosdóba.

Scott megállt az ajtó előtt, és amikor Kitty kijött, megragadta a karját. A lány visszafordult és nem hitt a szemének.

-Scott! –ölelte meg a fiút

-Szia, Kitty! Ahogy megígértem meglátogattalak titeket! –mosolygott a fiú.

-Csak így egyedül? Miért nem jöttél oda hozzánk? –kérdezte Kitty.

-Nem egyedül vagyok… Nolee is velem van –magyarázta Scott.

-Aha… -mondta Kitty meglepetten.

-Ha Jean nem mesélte volna… -kezdte Scott.

-De igen mesélte, mindent tudok –vágott közbe Kitty –De ettől még nem kéne bujkálnod, oda jöhetnétek, akár sétálhatnánk is egyet közösen –ajánlotta fel.

-Jól van, megbeszélem Noleeval –egyezett bele Scott és visszaindult Kittyvel az asztalokhoz, ahogyan vissza fele sétáltak a Kitty mellett ülő Julia is észre vette őket, Kitty mutatta, hogy maradjon csendben. Julia teljesítette a kérését.

Scott is visszaért, és elmondta Noleenak a történteket. Mivel Nolee igen barátkozó típus volt örömmel beleegyezett az ötletbe. Felálltak és odamentek a négy lányhoz.

-Sziazstok! –köszönt Scott, Vadóc és Jean meglepetten nézett rá, Julia és Kitty inkább mosolyogva.

-Sziasztok! –köszönt Nolee is, Scott példáját követve.

-Ööö… sziasztok! –mondta Vadóc is.

-Szia, Scott, szia Nolee! –köszönt Kitty és Julia egyszerre.