Se Bobby, se Kitty hangját nem lehetet a nap folyam hallani. Aztán eljött a vacsora ideje. Kittyn, Bobyn és Jeanen kívül senki nem tudott a történtekről.

-Kitty olyan szótlan vagy csak nem történt valami baj? - kérdezte Amara. Kitty ránézett Bobbyra, majd háromszor bólintott és elkezdett tátogni:

-Nem, semmi - mondta hangtalanul Kitty, Bobby pedig rendes hangerővel.

-Akkor jó - válaszolt Amara és folytatta az evést.

-Kitty, hoznál nekem valami gyümölcslevet a hűtőből? - kérte Jean, Kitty bólintott majd felállt, hogy teljesítse a kérést. A hűtőben kutakodva nem hallotta amikor Jean megkérdezte Bobbyt, hogy nem látta e Coopert. Bobby automatikusa nemmel válaszolt természetesen lány hangon. 

-Hogyan? - értetlenkedett Amara.

-Hupsz! - kapta a szája elé a kezét.

-Na már értem! Jean titeket is megviccelt - kapott észbe Max.

-Valahogy úgy-nevetett Jean - De még midig nem jöttek rá hogyan kellene visszaállítani.

-Hát mi is megszenvedtünk a ragasztóval - nevetett Amara.

-Van egy ötletem - kapott észbe Kitty, majd szépen átment Bobbyn.

-Ez az! - kiáltott Kitty újra a rendes hangján.

-Csak a jó szívemnek köszönheted - mondta Jean.

-Ó köszönöm, ó nemes és jó úrnőm! - viccelődött Bobby.

-Jean, telefon! - hallatszott Evan hangja a Hallból.

-Megyek! - kiáltott vissza, és már ment is.

-Hallo? - szólt bele a telefonba.

-Jean? Nolee vagyok - jött a válasz.

-Nolee!? - lepődött meg Jean.

-Igen, mondanom kell valamit.

-Várj egy kicsit fel megyek a szobámba - kérte Jean, mert érezte, hogy hosszú beszélgetés lesz.

-Hallo? Itt vagy még?

-Igen. Akkor mondhatom? - türelmetlenkedett Nolee.

-Persze, hallgatlak -mondta Jean kedvesen válaszolva a kicsit arogáns megszólalásra.

-Csak, hogy szóljak neked, nem tudom mit csináltál Scottal, de én nem adom fel. Szakítottam a volt barátommal. Kérlek szállj le róla. Nagyon szeretem! - volt a kérés, amit már kedvesen fejeztek be. Jean nem tudta, mit kellene mondania.

-Ööö... Nolee. Nem csináltam, semmit Scottal. Egyszerűen újra összejöttünk.

-Majd meglátjuk. Ma is találkozunk, majd beszámolok róla. De ne feledd, Én soha nem adom fel! - mondta Nolee gonoszan, majd letette.

Jean csak állt, és nézett maga elé. Őt még soha nem utálta senki, és Nolee is kedvesnek tűnt kivéve persze a Scottos ügyeket. Jean visszament a konyhába, és szótlanul befejezte a vacsorát.

Akkor este Finnországban:

Nolee és Scott egy vendéglőben ülnek.

-Köszönöm Scott, hogy elhoztál ide - mondta fülig érő mosollyal.

-Szívesen.

-Mondanom kell valamit... Szakítottam a barátommal.

-Aha.

-Ne haragudj, hogy Amerikában úgy elrohantam.

-Semmi baj - mondta Scott, és erről eszébe jutott Jean.

-Scott, minden rendben?

-Ja igen persze, csak elkalandoztam.