Természetesen az összes fiú Ashley szobája előtt termett.
- Ashley, mi történt?
- Ashley, minden rendben?
- Ashley, nem esett bajod?
Ezek és ezekhez hasonló kérdések hangzottak el pár másodperc alatt.
- Baromira elegem van ebből! Ashley így, Ashley úgy! – morgott Amara.
- „Ashley, mi történt?” – parodizálta Vadóc a fiúkat. – Ez gusztustalan!
Ám ekkor a hátuk mögül valaki rájuk ordibált.
- Ti ott! – mutatott a négy lányra Ashley. – Azok tették ezt velem! 
- Mi az, hogy azok? – háborodott fel Jean. – Van nevünk!
- Hogy lehettek ilyen aljasak? – támadtak rájuk egykori barátaik.
- Ez miért aljasság? – kérdezte Kitty.
- Leöntitek zöld festékkel? Gondolkozzatok már! Mindennek van határa. És ti túlléptétek! Csalódtunk bennetek! – kiabált velük Bobby.
- Ha már itt tartunk! – kapott a témán Amara. – Az nem aljasság, hogy ő 2 nap alatt 4 (!) párkapcsolatot tesz tönkre? És maximum MI csalódhatnánk bennetek, mert jön egy „hercegnő”, ti rögtön lesitek az összes óhaját, mellettünk, egykori barátnőitek mellet meg elmentek, mintha nem is lennénk ott! – kiabált mérgesen Amara.
- És ez miért aljasság? – kérdezte Max.
A négy lány úgy állt ott, mint akiket viaszba öntöttek.
- Értem már! – kapott a fejéhez Scott. – Ti féltékenyek vagytok Ashleyre!
- És szabad érdeklődnöm, hogy mi okunk lenne erre? – kérdezte Jean. 
- Ez egyszerű! Szép, okos (de nem túlságosan), gazdag, és nem parancsolgat nekünk. És meghálálja a segítségünket! – mondta Karl.
- Ezenkívül foglalkozik a külsejével! Nem anorexiás… – mondta Bobby.
- Nem divatja múlt a haja… – csatlakozott Max is.
- Nem jár ócska ruhákban… - kontrázott Karl.
- És végül, de nem utolsó sorban nem zsiráf. – adta meg a kegyelemdöfést Scott.
A négy lány tátott szájjal bámult azokra a srácokra, akikben egykor maximálisan megbíztak. 
- Ha így akarjátok! – mondta Jean és hátat fordított a fiúknak.
A másik három lány követte, de még Kitty visszaszólt:
- Ha háború, akkor legyen háború! Ti akartátok…
Amara, Jean, Kitty és Vadóc nem akarta, hogy lássák a fiúk, hogy mennyire a lelkükbe tapostak. Talán Jeannek és Amarának fájt a legjobban, de Kitty és Vadóc sem panaszkodhatott. Ekkor még hallották a „hercegnő” kedves hangját:
- Köszönöm srácok, hogy nem nekem kellett koptatnom a torkomat. Kitűnően kiálltatok az igazamért. Ha most megbocsátotok, le kell mosnom magamról ezt a zöld mocskot. 
Ekkor Ororo hívta telefonhoz Jeant.
- Ki lehet az? – kérdezte majd elment a készülékhez.
- Halló? – szólt bele.
- Szia Jean. Emlékszel még rám? – sziszegte bele valaki gonoszan a kagylóba.
- Ha megmondanád a nevedet, akkor talán… -mondta Jean, mert nem volt kedve barkobázni. 
- Hát így nem ismersz rá? Én vagyok az, Nolee Black.
- Nolee? – lepődött meg Jean, mert erre egyáltalán nem számított.
- Csak azért hívlak, mert szeretném közölni, hogy addig használd ki Scott közelségét, amíg van rá alkalmad, mert holnap látogatást teszek régi barátaimnál. És hidd el egyedül megyek, de Scottal térek vissza! Viszlát! – köszönt el Nolee, majd lecsapta a telefont.
- Nolee? Itt vagy még? – szólt bele Jean, de már csak a telefon egyenletes kattogása válaszolt.
- Ilyen sincsen! Mintha nem lenne elég bajom Ashleyvel! Még ez a vipera is idejön! Vajon ismerik egymást, hogy ilyen jó az időzítés? – morgott magában.
Amikor felért a szobájába, ahol a megbeszélés volt Ashley kitúrására, mindenki letámadta.
- Ki hívott? – kérdezte Kitty.
- Nolee. – jött a tömör válasz.
- Micsoda? És mit akart? – kérdezte Kitty.
- Holnap ideutazik.
- Na, már csak ez hiányzott! – akadt ki Vadóc is.
- Ja. Ez a hab a tortán… - mondta Jean.