Pár perccel később a lányok már otthon voltak, persze senkinek sem voltak hajlandóak elárulni, hogy merre jártak a délután, pedig próbálkoztak többen is. Kitty és Amara a városba készülődtek, Jean pedig elvonult tanulni. Már lassan elkezdett sötétedni, amikor valaki csengetett… majd újra csengetett… Jean félbe szakította a tanulást, hogy megnézze ki az. Lement a földszintre, majd ajtót nyitott.
- Szia Karl. –köszönt.
- Szia! Egyébként Victor.
- Ja, bocs. Annyira hasonlítotok egymásra. Segíthetek valamiben?
- Kitty itthon van? Beszélnem kéne vele. –mondta Victor.
- Szerintem még nincs itthon. –mondta Jean az órát nézve. –De gyere be, itt megvárhatod.
- Aha. Rendben. –mondta Victor, majd leült a nappaliban az egyik fotelben és várt.
- Én most visszamegyek tanulni. –mondta Jean, majd visszament a szobájába.
Ezalatt Amara és Pietro már együtt vacsoráztak, ezalatt Pietro végig próbált összebarátkozni a lánnyal, akit viszont nem nagyon érdekelt a dolog. A fiú azonban nem adta fel. Miután befejezték a vacsorát, Amara indult volna végre haza, ám ez nem ment olyan könnyen, mint gondolta, mivel a fiú táncolni hívta.
- *Legyünk túl rajta…* - gondolta Amara, majd beleegyezett, hogy egy szám erejéig hajlandó táncolni, de utána tényleg megy.
Tánc közben Pietro igyekezett mindig úgy irányítani a lányt, hogy az háttal álljon az étterem hatalmas üvegablakainak. Így táncoltak már pár perce, amikor Pietro észrevette, hogy Max elsétál az étterem előtt, majd egyszer csak megáll, és befelé bámul az ablakon, majd amikor meglátja, hogy egy idegen srác táncol a barátnőjével, akit láthatóan ez nem zavar, idegesen továbbállt. Pár perc múlva véget ért a szám, és Amara végre leléphetett a helyszínről. Megkereste Kittyt, majd elindultak haza. Amikor hazaértek, Amara egyenesen felrohant a szobájába, Kitty pedig lassan nézelődve elindult a bejárat felé, amikor a kert másik végében észrevette Bobbyt és Ashleyt csókolózva. Pedig már azt hitte, hogy tisztázták a kapcsolatukat Bobbyval…
- Ez már több a soknál. –mondta majd dühösen elindult a bejárat felé.
Ám nem volt kedve bemenni, így csak leült a lépcsőre és a csillagokat bámulta. Amikor már kezdett fázni, elszánta magát, és bement a nappaliba, ahol Bobby mosolyogva elindult felé. Amikor pedig át akarta karolni a lányt, Kitty lekevert neki egy pofont. Bobby értetlenül állt ott, az arcán egy tenyér vörös nyomát tapogatva. Kitty átsétált a nappaliban, amikor észrevette, hogy valaki követi. Megfordult és Victorral találta szemben magát.
- Szia. Mit akarsz tőlem? –kérdezte Kitty unott arccal.
- Szia. Beszélni szeretnék veled. Még délután jöttem, de nem voltál itthon, és Jean mondta, hogy itt megvárhatlak.
- Jean… - gondolta magában Kitty… Ezért még megfizetsz…
- Szóval akkor beszélhetnénk? Fontos lenne.
- Mondjad. –egyezett bele Kitty a falnak dőlve.
- Először is… Boldog születésnapot! –mondta Victor, majd átnyújtott egy virágcsokrot Kittynek, akit szemmel láthatóan meglepett az ajándék.
- Köszönöm.
- Másodszor… Szeretnék bocsánatot kérni azok miatt, amik a bálban történtek. Nem gondoltam, hogy ennyire rosszul fog érinteni.
- Nincs semmi… csak egy kicsit meglepődtem, amikor kiderült, hogy te vagy az. –mondta Kitty egy kissé idegesen, amikor meglátta, hogy Bobby közeledik felé.
- Akkor jó. És harmadszor… csak annyit akartam mondani, hogy ha te akarod, akkor végleg elmegyek… Nem akarok láb alatt lenni neked, és sajnálom amiket még régebben tettem Floridában. Na ennyit akartam mondani. –mondta Victor, majd elindult az ajtó felé.
- Ne! - kiáltott Kitty és utána ment. Elment Bobby mellett, majd megfogta meglepett Victor kezét. –Ne menj el. –mondta, majd megcsókolta a fiút.
- Akkor maradok. –mondta Victor, majd átölelte a lányt.