Másnap délután Kitty haj mosás után a haját fésülte, amikor hallotta, hogy Bobby haza jött. A fürdőköpenyében kiment, hogy köszöntse. A „fiú” a kanapén ült és egy levelet olvasott.

-Szia! Mi az? –kérdezte Kitty, majd leült a fiú mellé.

-Kilakoltatás –sóhajtott a fiú.

-Micsoda!? –csodálkozott Kitty.

-Ahogy mondtam… jövő hét péntekig el kell hagyni a házat. Most szerda van.

-De hát még is hova mehetnénk? –kérdezte Kitty.

-Nem tudom…

-Ez olyan igazságtalan! Jeanék egy gyönyörű kertes házban élnek, és pont most mentek el nyaralni. Maxéknak sincs semmi gondjuk, csak mi nekünk nem jön össze semmi –bosszankodott Kitty.

-Ez nem az ő hibájuk, és nem is a miénk. Mi mindent megtettünk –ölelte t Bobby. Hirtelen megcsörrent a telefon. Kitty felette.

-Hallo?

-Szia Kitty, Amara vagyok –hallaszott a telefonban egy vidám hang.

-Szia –válaszolt Kitty komoran.

-Nincs kedvetek egy közös vacsorához?

-Felőlünk –Kitty nem volt túl beszédes kedvében.

-Akkor, nyolckor nálunk, jó? 

-Aha

-Szia!

-Szia! –köszönt el Kitty is és letette a telefont.

Kitty visszament Bobbyhoz.

-Ki volt az?

-Amaráék áthívtak egy vacsorára, nyolcra

-Jól van menjünk –egyezett bele Bobby, és zsebre vágta a levelet, mint ha ezzel elfelejthetné a problémát. Bobby vacsorához megfelelő ruhában volt, Kitty viszont gyorsa elment felöltözni. Háromnegyed nyolckor beültek és a kocsiba, és elindultak a barátaik háza felé.

Ment a beszélgetés, mindenféle témákról, amikor Max felállt, hogy megetesse a kutyájukat odakint. Amikor a bejárati ajtóhoz ért meglátott Bobby kabátja zsebében egy papírt, és nem bírta megállni, hogy ne olvassa el. Természetesen a kilakoltatásról olvasott. Amikor visszatért az asztalhoz Amara pont akkor kérdezte Bobbyéktól;

-És, hogy megy a munka?

-Ööö…

-Hú! Már ennyi az idő? Nekünk rohannunk kell –mondta Bobby, majd gyorsan haza indultak, Amara egy szót sem tudott mondani olyan gyorsan történt ez az egész. Miután Bobbyék elhagyták az utcán, megkérdezte Maxet:

-Ez meg mi volt?

-Kittyéket kilakoltatták -jött az igazság.

-De ez nem lehet! Muszáj segítenünk nekik valahogy!

-Szerintem nem kéne… Én se örülnék, ha mások szánalomból pénzt adnának –állította le barátnőjét a fiú.

-De…