Lassan teltek múltak a napok, Jean és Scott hazajöttek a nyaralásból, Kitty is kezdett belerázódni a munkahelyi változásokba, Max is kibékült Amarával. A régi kis csapat tagjai közül páran éppen az intézet nappalijában beszélgettek, a fiatalabbak meg Logan edzésének fáradalmait pihenték ki. Vadóc az új munkahelyéről mesélt, amikor Karl is hazaért.
- Karl, minden rendben? –kérdezte Vadóc, mivel látta, hogy nagyon ki van merülve.
- Fáj a fejem és szédülök egy kicsit, de még élek… még… - mondta, majd odadobta a kabátját a fogasra. Ezután Vadóc odament hozzá, és megfogta a homlokát, majd megállapította, hogy lázas.
- Megyek, alszok egyet és semmi bajom nem lesz. –erősködött Karl, nem sok sikerrel.
- Egy pillanatra állj csak meg. –szólt közbe Jean.
- Hm? –fordult vissza Karl a lépcső aljáról. –Jó, tudom. Megyek és beveszek egy lázcsillapítót.
- Nem azt akartam mondani. Nem tudom, észrevetted-e, de van egy csúnya harapásnyom a karodon. –kérdezte komolyan Jean. –Kezelni kell, mert elfertőződik.
- Itt az elsősegély-doboz. –jött utánuk Amara.
- Karl, ezt meg hol szerezted? –kérdezte Vadóc aggódva.
- Most amikor jöttem haza, valamelyik ház előtt egy nagydarab kutya megmart, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen súlyos.
- Karl… - kérdezte csodálkozva Vadóc.
- Igen? –mondta Karl, majd felszisszent, mivel Jean ekkor fertőtlenítette a sebet.
- Mióta világoskék a szemed? Eddig barna volt. –magyarázta Vadóc, miközben Karl szörnyülködve nézett rá.
- Barna a szemem. És kontaktlencsém sincs.
- Lehet, hogy színvak vagyok, de ez bizony kék. –mondta Jean, miközben bekötözte a karját. Ezután Karl odament az első tükörhöz, majd meggyőződött róla, hogy a többieknek igaza van.
- Ez meg mi… - nézett Karl szörnyülködve Karl a tükörbe.
- Mi? –kérdezte Amara.
- A fogaim… hegyesek… Mi történik velem? Szia Kitty! –köszönt az éppen megérkező lánynak.
- Hello! –köszöntek a többiek is.
- Karl, csak nem nőttél? Mintha magasabb lennél, mint eddig. –állapította meg Kitty, de miután meglátta Karl ijedt arcát, hozzátette. –De az is lehet, hogy csak én megyek össze.
- Rossz előérzetem van. –mondta Jean. –Ezek a változások… de nem, az nem lehet.
- Jean, mi az? –kérdezte Scott.
- Karl, idejönnél egy kicsit? –kérdezte Jean az ajtóban állva.
- Megyek… - mondta, majd kiment az udvarra.
Az ég felhős volt, itt ott látszódott egy-egy csillag az égen. Semmi változás. Jean ekkor telekinetikusan megpróbálta az égbolt egy részén szétoszlatni a felhőket, majd előbukkant a hold… telihold… Karl a holdra meredt, majd a pupillája hirtelen összeszűkült, a szeme még világosabb lett, és szinte világított a sötétben.
- Jajj, ne… - mondta ijedten Jean. –Meneküljetek!
- Miért, mi… - kérdezték a többiek, de hirtelen a szavuk is elállt…
Karl megnőtt, izmosabb lett, és végül átváltozott egy farkasemberré.  A többiek még mindig földbe gyökerezett lábakkal álltak a bejárat előtt, amikor Karl vicsorogva elindult feléjük Jean hátrafordul és odakiáltott nekik.
- Meneküljetek… Nem tudja kezelni az érzéseit, nem tudja, hogy mi történik vele valójában. Senki képessége nem hat rá, így pedig nehéz lesz megállítani.
- Jean, vigyázz! –kiáltott Scott, mivel Karl éppen Jean felé indult, aki semmit nem érzékelt az egészből.
- Mi? –kapott észbe Jean, de csak egy ütést érzett a nyakán, majd ájultan összeesett.