Mialatt Kitty, Amara, Max és Bobby a többieket keresték, addig Scott a házuk nappalijában megpróbálta olvasással eltölteni az idejét, de a gondolatai folyton másfelé jártak. Eszébe jutottak tanára szavai, a szavak, amiket még Xavier Professzor szájából hallott annak idején:
„Jean már a tanítványomként is tartott a saját erejétől. Kereste mások társaságát, nehogy magára maradjon ezzel a hatalommal…”
- Miért akarta Xavier Professzor, hogy bezárjuk? Pont akkor, amikor szüksége van másokra. Vagy mi van akkor, ha nem is Xavier Professzor volt az… - zakatoltak a gondolatok Scott agyában.
Ledobta a könyvet a fotelba, és elindult a szoba felé, ahová Jeant bezárták. Ahogy egyre jobban közelít az ajtóhoz, észreveszi, hogy a falon apró repedések futnak végig, a képek pedig néha megmozdulnak a falon. Nyitná ki az ajtót, amikor az egyik falikép leesik a falról, széttörik benne az üveg, és a helyes üvegszilánkok is mozognak a padlón. Gyorsan kinyitja az ajtót, és látja, hogy Jean sápadtan térdel a szoba közepén a fejét fogva, miközben minden elmozdítható tárgy körülötte lebeg körbe-körbe. Néhány ablakon már be volt törve az üveg is, a falon repedések, minden elmozdítható lebegett… a könyvek… a székek… a bútorok… minden…
Scott elindul a szoba közepe felé, miközben megpróbálja kikerülni a felé repülő tárgyakat.
Eközben a fiatalok, mivel senkit sem találtak az intézetben, elindultak Scotték háza felé, hátha ott találnak valakit. Amikor megérkeztek, Amara egyből rohant csengetni, Max az ajtón kopogott, Bobby a kocsiban dudált, Kitty pedig egyszerűen átrohant az ajtón, és kinyitotta a többieknek…
Amikor meglátták Jeant egyedül a nappali egyik foteljében üldögélni, hirtelen mindannyian megtorpantak. Majd amikor Scott visszajött a konyhából két csésze teával, Bobby és Max kérdések özönét zúdította rá, hogy miért engedte ki Jeant, pedig a Professzor megtiltotta, mert nem tudja kezelni az erejét, stb…
- Az, akit te Xavier Professzornak hittetek, valójában az egyik ellenségünk. –mondta nyugodt hangon Jean. –De hiába is magyaráznám, úgyis megint azt hinnétek, hogy hallucinálok, vagy csak egyszerű rossz álom az egész.
- Jean, igazad volt. –szakította félbe Amara.
- Pár órája, az erdőben… Bobbyt és Maxet megtámadta Apokalipszis egyik lovasa. –hadarta Kitty.
- És az Intézet teljesen kihalt. Sehol senki, csak egy furcsa hangot hallottunk. –folytatta Max.
- És nem fogod kitalálni, hogy ki volt a lovas. Vagyis ki tudod találni, mert gondolatolvasó vagy, csak… - próbált a lényegre térni Bobby.
- Karl volt az. –fejezte be Max.
- Ahogy mondtad, Jean. –szólalt meg ekkor Scott is, aki eddig csak hallgatta a többieket.
- Mi? –kérdezték a fiatalok.
- Amikor pár napja Apokalipszis hipnotizált, akkor még aznap megjelent előttetek, és rátok támadt, és...
- A lila füst, és akkor jöttél te. –mondta Amara. –Már kezd derengeni valami.
- És utána elájultál, és idehozunk a többiekkel –folytatta Scott.
- De Ciklont és Xavier Professzort sehol sem találtuk. –villantak be a képek Maxnak.
- És utána amikor jöttetek le a lépcsőn, én akkor rohantam ajtót nyitni. –gondolkozott el Kitty is.
- Mert Nate volt az, megint időutazott, mivel ő az egyetlen személy, aki képes legyőzni Apokalipszist. –mondta Jean.
- De akkor most hol lehet? –kérdezte Bobby.
- Nem tudom… telepatikusan érzem, hogy itt van a közelben valahol, de nem tudok kapcsolatba lépni vele. –mondta kicsit idegesen Jean. –És ami a legrosszabb… Hogy a képességeimet még nem tudom teljesen jól használni, mióta megnőtt. És ami még ennél is rosszabb…
- Mi?! –kérdezték a többiek egyszerre.
- Hogy tudom, hogy hol vannak az eltűnt tanulók. A fiatalabbak hazamentek, Kurt és Evan szintén, viszont a többiek… Xavier Professzor, Ciklon, Vadóc, Karl és Julia… Apokalipszis lovasai lettek. És ami még rosszabb, mindegyiknek nagyon erős képessége van, főleg Xavierrel és Karllal lesz nehéz dolgunk.