Lucas idegesen lépett be Chloe után a lakásba, majd várta a lány reakcióját. Chloe nagy lendülettel meg fordult és szólásra nyitotta a száját, de nem mondott egy hangot sem. Helyette inkább vett két mély lélegzetet, amit Lucas igencsak rossz jelnek könyvelt el.
-Szóval a barátnőd… Gondolom nem úgy, mint én Nate-nek –kezdett bele óráknak tűnő másodpercek után Chloe igencsak nyugodtan.
-Vagy talán pont úgy –válaszolt Lucas és összevonta a szemöldökét.
-Hogy mi? –értetlenkedett Chloe, majd tovább is lépett a témán és folytatta – Mintha 10 nappal ezelőtt még szingli lettél volna… -emlékezett vissza a szilveszteri szállodás kalandra.
-Mert tíz napja még az is voltam –tette karba a kezét és dőlt a falnak Luc.
-Tíz nap alatt képes voltál egy másodikat is felcsípni? Nem hiszem, hogy olyan sok időt töltöttél egyedül –tette karba Chloe is a kezét.
-Tényleg nem, de Sacha a volt barátnőm. Úgy volt, hogy elköltözik és ezért szakítottunk. Én meg éppen a szakítás után mentem Bostonba és vettem ki azt a szobát. Te meg ott voltál, és pont kapóra jöttél, hogy túllépjek a szakításon. Aztán hogy visszajöttem New Yorkba Sacha a lakásban várt –magyarázta Lucas a történteket.
-Aha, szóval csak amolyan mellékállás voltam –döntötte oldalra a fejét Chloe.
-De hiszen te is Aaron, vagy hogy is hívják, elfelejtése miatt kezdtél ki velem! Kölcsönösen segítettük egymást -tárta szét a kezét Luc pont akkor, amikor Sacha visszaért a konyhából.
-Hogy mi?
-Egyikőtöknek sem lehet semmi baja, hiszen nem egyszerre voltam mindkettőtökkel –mentegetőzött a fiú, de Sacha már is folytatta.
-És az a szöveg, hogy amint tudsz, utánam jössz és addig nem lesz másik barátnőd? –tette csípőre a kezét a lány.
-Sacha nem gondolhattad komolyan –mosolyodott el Chloe a lányon –Szerinted hány pasi képes ezt kibírni? Nem láttad a 40 nap 40 éjszakát?
-A mit? Nem is érdekes. A lényeg, hogy csalódtam benned Lucas –fordult Luc felé Sacha, majd fogta a kabátját és kiviharzott a lakásból.
-Sa… Áhh –ment volna utána Lucas, de inkább legyintett.
-Úgy tűnik ketten maradtunk –mosolygott a fiúra Chloe. Mire az értetlenül nézett rá.
-Azt hittem ezek után szóba sem állsz velem…
-De hiszen most vagy túl egy szakításon. Engem meg igazán megmenthetnél egy kapcsolattól –mosolyodott el szélesen a lány, mire Luc is elmosolyodott, majd megcsókolta Chloe-t.
-Menj vissza Nate-hez –suttogta Lucas a lány szájába, mire Chloe elhúzta az arcát a fiútól.
-Hogy mi? –kérdezte újra, bár hallotta a kérdést. Lucas újra elmosolyodott.
-Látom rajtad, hogy nem vagy itt. Inkább gyere együnk egyet és közben elmeséled, hogy miért hezitálsz – ajánlotta Lucas, majd átölelte Chloe derekát és elindultak a legközelebbi kávéház felé.
Közben jó pár kilométerrel arrébb, Miami-ban, a színművészeti főiskola dékánjának szobájában ült Sophie, Michael, Partrick és Patrick néhány haverja.
-Még egyszer az elnézését kérem Mr. Lanier. Nem tudom, hogyan fordulhatott ez elő –kért elnézést már sokadszorra Mr. Ryan Michael-től. A fiú csak megrázta a fejét.
-Ne mentegetőzzön Mr. Ryan. Ilyesmi a legjobb helyeken is megesik. De most már ideje mennem –állt fel a székéből Michael majd a kezét nyújtotta Mr. Ryan-nek.
-Higgye el gondom lesz rá, hogy ennek következménye legyen. És még egyszer elnézést –fogott kezet a dékán és Michael, majd a fiú Sophie-val együtt távozott.
-Na most, hogy ezt letudtuk, talán ehetnénk is valamit –ajánlotta Sophie, amint az ajtón kívülre kerültek.
-Remek, már nem csak a kezem van eltörve, hanem az orrom is –sóhajtott Michael majd ránézett a kezére, ami még mindig őrizte a korcsolyázás emlékét vagyis egy szép fehér gipszet.
-Majd Matt meggyógyítja. De most együnk! Mert ha éhen halok, azon már nem lehet segíteni –noszogatta Sophie a fiút és elkezdte a kijárat felé tolni.
-De Matt Boston van én meg Miami-ban! –világosította fel Michael a lányt.
-A kajás, pedig a sarkon. Na csipkedd magad – vette semmibe a fiú problémáját Sophie és gyors léptekkel elindult az utcán. Michael sóhajtott egyet majd a lány után indult.
-Szóval mesélj nekem erről az egészről Nate-tel. Mert valószínűsítem, hogy csak egy töredékét ismerem a történetnek – kezdte meg a beszélgetés Lucas, miközben letette a kávékat és a süteményeket az asztalra.
-Miért akarsz ennyire Nate-ről beszélni? Hiszen nem is ismered –próbálta hanyagolni a témát Chloe, majd belekortyolt a kávéjába.
-Tényleg nem. De látom rajtad, hogy van itt valami gubanc. Amikor ma szóba hoztam mindig ideges lettél. Gyorsabban pislogtál, ide-oda kapkodtad a tekinteted meg hasonlók. Szóval mond el szépen mi a probléma, a doktor bácsi majd segít – mosolyodott el Lucas, majd ő is belekortyolt a kávéjába. Chloe sóhajtott.
-Hol is kezdjem…
-Mondjuk az ismeretségetek elején? –ajánlotta Lucas.
-Tíz évre nincs elég időnk –vigyorgott Chloe és már előre tudta, hogy Luc megfog lepődni a számon amin hall.
-Hűhh… Ez tényleg bonyolult lesz. Jobb lesz, ha koncentrálok –nevetett föl a fiú, majd letette a csészéjét és Chloe-ra emelte a tekintetét.
-Akkor nagyon röviden és vázlatpontosan. Szóval az egész a gimiben kezdőtött. Ott jöttünk össze először, aztán egy nagyon ronda szakítás Aaron miatt. Aztán eltávolodtunk. Utána én kitúrtam mellőle a barátnőjét Roxanne-t. Aztán megint egy ronda szakítás Aaron miatt ismét. Aztán Aaron elment és jöttél te. Most meg itt vagyunk –fejezte be a történetet Chloe, majd beleharapott a muffinjába.
-És most miért vagy itt? Mert azt mondtad, hogy meg kell mentenelek valakitől… -folytatta a témát Lucas. Erre Chloe újra sóhajtott.
-Nate-től. Mert már öreg vagyok hozzá –magyarázta Chloe, mire Lucas értetlenül összevonta a szemöldökét –Öreg vagyok ahhoz, hogy újabb éveket vegyen el az életemből. Aztán a végén szakítunk, és ott állok majd harminc évesen család nélkül…
-Ühüm –reagált rövideb Lucas, majd beleivott az italába majd némán folytatta a süteménye evését. Chloe pedig érdeklődve figyelte a fiút és várta, hogy mondjon valamit, de az nem akart megszólalni.
-Lucas…
-Mi a közös bennetek? Miért lettetek jóban 15 évesen? És bennem meg van az? –szólalt meg végül Lucas és Chloe arcát kezdte fürkészni. A lány az asztalra meredt és gondolkodni kezdett. Majd áthúzta a kezét a szék karfáján. Hát nem a képessége volt az, ami összehozta őt Nate-tel annak idején? Akkor beszéltek először, amikor Nate látta, ahogyan Chloe a szekrényén átnyúlva veszi ki a könyveit. Lucas pedig nem mutáns. Chloe ránézett Lucasra és lassan nemet intett a fejével. A fiú elmosolyodott.
-Mondtam én, hogy menj vissza hozzá.
-És te? Hiszen téged is…
-Nekem itt van Sacha. Júniusban befejezem az egyetemet, és akkor együtt elköltözhetünk. Valljuk be Chloe amit csináltunk, az sok minden volt de szerelem az nem –vágott a lány szavába Lucas, majd elnevette magát a végén. Chloe pedig bólintott egy nagyot.
-A legjobb lesz, ha visszamegyek Bostonba – döntötte el, majd megpuszilta Lucas-t –Ki vinnél a reptérre?
Chloe éppen a repülőtér parkolójában sétált, ahol néhány órája az autóját hagyta, amikor valaki megszólította hátulról.
-Csak nem a kis pókfiútól jössz?
-Lucy –sóhajtott Chloe, majd megfordult –Mit akarsz már megint?
-Mond meg a szépfiúnak, hogy ideje lenne cselekednie. Mert különben nem úszod meg ennyivel –lépett Chloe elé Lucy.
-Hogy mi? –értetlenkedett Chloe, mire Lucy végighúzta a körmeit a dekoltázsán. Chloe felszisszent, majd az egyik ujját végig húzta a seben. Vérzett. Miközben az ujját nézte Lucy támadásba lendült és egy rúgással padlóra küldte Chloe-t, majd ott folytatta a bőre felhasogatását. Miután Chloe-nak sikerült egy kicsit összeszednie magát anyagtalanná vált és kimászott Lucy csapdájából. Majd a kocsijához rohant és már el is hajtott. Nem értette a dolgot. Nem tudta, hogy Lucy miért esett neki és azt sem tudta, hogy miről beszél a lány. Arra jött csak rá, hogy a „szépfiú” kifejezés alatt valószínűleg Nate-et értette. De mit kéne Nate-nek tenni? Mit akarnak tőle Lucy-ék? Miközben ezek a gondolatok zakatoltak a fejében akaratlanul is abba az utcába ért, ahol Matt-ék laktak. Először meg akart fordulni és haza akart menni, majd amikor jobban szemügyre vette magát úgy döntött, inkább beugrik Matt-hez, hogy a fiú ellássa a sérüléseit.