Matt és Tina továbbra is tehetetlenül ültek Chloe kórterme előtt és várták, hogy történjen valami. Néha egy-egy nővér bement a szobába végignézte a betegeket majd távozott. Mikor aztán egy orvos ment be, Matt-nek kicsit felcsillant a szeme és felállt a padról úgy várta, hogy az orvos kijöjjön Chloe-tól. A férfi még szinte ki sem lépett az ajtóból, amikor Matt letámadta.

-Nem tudok mit mondani. Továbbra is eszméletlen a vérveszteség miatt. Folyamatosan kapja az infúziót és hát vért is kéne kapnia, de sajnos hiány van a vérbankban. Ráadásul B RH negatív a vércsoportja, így még nehezebb vért szerezni –magyarázta az orvos a fejét csóválva – Nincs esetleg a családban valaki?

Matt Tinára nézett, mire a lány megvonta a vállát. Az ismeretsége Chloeval nem arra alapult, hogy kívülről tudták egymás családjának a vércsoportját. Egészen eddig még Chloe vércsoportjáról sem volt fogalma.

-Ha a család a közelben él akkor érdemes lenne utána érdeklődni. Nem tudni mikorra sikerül vért szereznünk –rázta meg újra a fejét az orvos, majd távozott.

-B RH negatív? De jó, hogy csak az emberek 12% negatív… –túrt bele a hajába idegesen Matt, majd ránézett a feleségére – Fel kéne hívni Chloe szüleit…

-Rendben – bólintott Tina, majd elővett egy adag aprót a nadrág zsebéből és elindul a folyosón lévő telefon felé. Matt közben visszaült a padra és a fejét fogva gondolkodott. Mint orvos igencsak tehetetlennek érezte magát és szeretett volna tenni valamit a lányért. Ráadásul még bűntudata is volt, amiért a képessége nem volt elég ahhoz, hogy segítsen Chloe-n. Gondolataiból Tina hangja térítette észhez.

-Hmmm? –fordult a lány felé.

-Éppen azt mondtam, hogy Shane és Karen már úton vannak. Shane ugyan negatív, de ő nem régen adott vért így most nem adhat. Karen meg mondta, hogy mivel ő B pozitív ezért anti-D savót kapott Chloe születése után -ismételte meg magát Tina, mire Matt fáradtan sóhajtott majd megtörölte az arcát. Fáradt volt és Tina sem látszott túl ébernek.

-Talán haza kéne menned, aludni. Én visszajövök és hívlak, ha bármi van –ajánlotta végül Matt. Tina benézett a kórterem ablakán Chloe-ra. Mivel a lány továbbra sem mozdult így lassan, de bólintott.

-Még mindig nem tudom elképzelni, hogy ki és miért tette ezt –szólalt meg hosszú csend után Tina mikor már a lépcsőházban mentek felfelé. Matt nem mondott semmit csak némán ráfordult a harmadik emeleti folyosóra, ahol hirtelen megtorpant. Tinát ez olyan váratlanul érte, hogy nem volt ideje arra, hogy megálljon így neki ment a férjének.

-Mi az?

-Nate. Azt hiszem, hogy ő nulla negatív. Mondtam is neki mindig, hogy adjon vért, mert sürgős esetekben az övé a legjobb –derült fel Matt arca, majd amilyen gyorsan tudott átvágott a folyosón egészen Nate lakásának az ajtajáig, majd, mint egy őrült elkezdte az ajtót püfölni, és folyamatosan a nyomta a csengőt.

-Mi van? –nyitott ajtót idegesen a fiatalabb Prouse fiú bátyjának és látszott rajta, hogy pattanásig feszültek az idegei.

-Mi a vércsoportod? –szegezte öccsének a kérdést mindenféle előzetes nélkül Matt. Közben aggodalmas arccal Tina is megérkezett férje mögé.

-Nullás –válaszolt továbbra is emelt hangnemben Nate, majd beletúrt a hajába amolyan pótcselekvés képen.

-Azt én is tudom… De negatív vagy pozitív? –jött az újabb kérdéssel Matt és igencsak zavarta, hogy öccse ezt nem fűzte hozzá a válaszához.

-Negatív –válaszolt Nate úgy, mintha csak azt közölte volna, hogy január 10.-e van. Matt és Tina szemében, pedig remény csillant.

-Akkor te most velünk jössz –fogta meg Nate karját Matt, majd elkezdte a földszint felé rángatni a fiút.

-Mi a fene folyik itt? –állt ellen bátyjának Nate. Nem örült, hogy így elrángatják, főleg most nem. Éppen a Seattle-i telefonkönyvet és az Internetet bújta, hogy hátha sikerül valahonnan kiderítenie, hogy hova költözött Aaron, de eredménytelennek bizonyult a keresése. Lassan rájött, hogy valószínűleg csak Chloe tudja, de tőle megkérdezni, pedig igencsak kockázatos lenne. A lány biztos kérdezősködni kezdene, hogy mire kell neki, és akkor kiderülne, hogy miatta került kórházba.

-Nem fog tetszeni és kérlek, ne állj neki kérdezősködni, csak figyelj. Chloe kórházban van, mert olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy még az én erőm is kevésnek bizonyult. Ráadásul a vérveszteség miatt eszméletét vesztette, de nem tudnak elég vért adni neki, mert hiány van a vérbankban főleg az ő vércsoportjából. Szerencsére te 0 negatív vagy szóval most indulunk a kórházba és adod a vért Chloe-nak –vázolta fel gyorsan a történteket Matt miközben tovább cibálta a testvérét.

-És a vérvizsgálatok? Mire azokat megcsinálják, az eltart egy darabig –ellenkezett Nate bár már előre sejtette a bátyja válaszát.

-Majd te megoldod –jelentette ki Matt ezzel Nate képességére utalva. Bár ő maga is meglepődött, hogy ezt mondta. Hiszen teljesen tisztában volt ennek a kockázatával, de most elvakította az, hogy Chloe-n végre segíteni tudjon. Nate pedig sóhajtott egy nagyot. Most a képessége volt az, amitől legszívesebben megszabadult volna…

Mikor Matt leparkolt a kórház parkolójába Tina és Nate már is kipattant a járműből és rohant is befele, majd nem sokkal mögöttük Matt is.

-Elnézést, de vége a látogatási időnek –szólt rájuk az ügyeletes nővér, de ők ügyet sem vetettek rá. Nate még annyira sem méltatta, hogy megváltoztassa a nő gondolatait csak felrohantak az emeletre. A kórház kihalt volt hiszen már későre járt. Csak néha tűnt fel egy-egy ápoló vagy mosdóba igyekvő beteg. Mikor ráfordultak a folyosóra Nate olyan gyorsan fordult 180 fokot, ahogyan csak tudott.

-Mit csinálsz? –kérte számon rajta felháborodottan Tina.

-Chloe szülei? Eddig egy szó sem volt Chloe szüleiről! –háborodott föl Nate és közben arca csak nem halálsápadttá vált.

-Hát, tudod, a lányuk éppen eszméletlenül fekszik itt a kórházban. De mi bajod van Chloe szüleivel? –kérdezett rá végül Matt egyik lábáról a másikra állva. Nem tetszett neki, hogy öccse vesztegeti az idejüket. Vagyis… Chloe idejét.

-Tudod, mikor találkoztam velük utoljára? Ti eljártatok néha vacsorázni hozzájuk, de én a gimiben láttam őket utoljára! És már akkor sem rajongtak értem… Hát még akkor most –fakadt ki Nate és közben keresztbe járkált a folyosó egyik falától a másikig, majd a végén a kezével a falba csapott.

-Akkor itt a lehetőség, hogy javíts a kapcsolatotokon. Ha segítesz Chloe-n az sok plusz pontot fog jelenteni náluk –próbálta győzködni öccsét Matt türelmetlenül.

-Persze, aztán miután megtudják, hogy azért van itt, mert nem voltam képes fél órát elvesztegetni az életemből, akkor majd rögtön én leszek a szívük csücske–őrjöngött Nate és az a düh, amit az elmúlt órákban magában tartott most kitört belőle –Az én hülyeségemnek köszönhető, hogy Chloe ott fekszik és eszméletlen! Én vagyok az oka, hogy nem rég még életveszélyben volt! Ez az egész nem történt volna meg, ha veszem a fáradtságot és megteszem, amit kér… –ordibálta a bátyjának Nate, majd lerogyott a földre. Tina és Matt pedig értetlenül nézte egymást, majd szinte egyszerre guggoltak le a fiúhoz.

-Nate… -húzta végig a fiú hátán a kezét Tina vigasztalóan, majd Matt-re nézett. Egyikük sem tudta, hogy mit kéne mondaniuk. Végül Matt törte meg a csendet.

-Bármi az oka is, de szüksége van a vérre és ezt, most te tudod megadni neki –figyelmeztette Matt, amikor is egy orvos és egy nővér haladt el mellettük jó pár egység vérrel együtt. Matt utánuk ment, és amikor látta, hogy Chloe szobájába mennek nagy kő esett le a szívéről.

-Most már hamarosan minden rendben lesz –guggolt vissza az öccséhez és a feleségéhez.

-Matt, Tina –hallották Chloe anyjának a hangját a hátuk mögül, mire megfordultak és Karen ideges arca nézett vissza rájuk, majd néhány másodperccel később Shane is megjelent.

-Na meg Nate –egészítette ki a felsorolást a férfi, aki mindazt hallotta, amit Nate mondott. Így szigorú arckifejezéssel nézett a fiúra miközben karba tette a kezét. Nate rögtön elkapta a tekintetét, majd sóhajtott egyet és lesütötte a szemét. Jó néhány perc telt el így, csendben és mindenki a másiktól várta, hogy mondjon valamit. Aztán, mintha tűbe ült volna Nate felpattant.

-Chloe! –mondta maga elé, majd ott hagyva a többiek értetlen arckifejezését berohant a lány kórtermébe. Leült az ágy mellett lévő székre és megfogta Chloe kezét – Gyerünk Chloe, küzdj… már éreztem a tudatodat…-suttogta maga elé és egy könnycsepp gördült le az arcán.

-Nate… -nyitott be a szobába Matt, de még az ajtóban megállt és onnan nézte öccsét.

-Ne most Matt –fordult testvére felé Nate könnytől csillogó szemekkel, ami igencsak meglepte Matt-et. Legszívesebben odament volna hozzá és kifaggatta volna arról, hogy mi köze van Nate-nek Chloe állapotához. Mert minden bizonnyal komoly a dolog, ha öccse olyannyira kiborult, hogy könnyezik. De nem tette meg. Teljesítette testvére kérését és visszament a folyosóra, mire Nate visszafordult Chloehoz. Néhány percig csak csendben ült a szobában és nézte a lányt. Amikor annak szeme megremegett először azt hitte csak érzékei hagyták cserben, de amikor Chloe lassan elkezdte kinyitni a szemét akaratlanul is elmosolyodott.

-Szia –köszönt a lánynak mosolyogva, majd megtörölte a könnyes szemét. Chloe is elmosolyodott.

-Szi-a –köszönt vissza nagyon lassan, majd még hozzátette – Szép kis születésnap…

-Annyira sajnálom… -szaladt ki Nate száján. Eleinte még nem akarta, hogy a többiek megtudják, ő tehet az egészről, de most már nem érdekelte, hogy ki tud róla. Azt azonban eldöntötte, hogy a részleteket nem fogja senki orrára kötni.

-Nem értelek – válaszolt fáradtan Chloe, és látszott rajta, hogy alig tudja nyitva tartani a szemét.

-Nem számít. A lényeg, hogy helyre fogom hozni a hibámat – bíztatta magát a fiú és közben végig húzta a kezét Chloe arcán. A lányt meglepte ez a mozdulat, de nem igazán volt ideje elgondolkodni rajta, mert kinyílt a kórterem ajtaja.

-Elnézést, de meg kell kérnem, hogy távozzon egy időre –lépett be az ügyeletes orvos, hogy megvizsgálja Chloe-t. Mikor azt tapasztalta, hogy a lány eszméleténél van elmosolyodott.

-Most már minden rendben lesz –búcsúzott bíztatóan Nate a lánytól, majd az arcához hajolt, hogy egy puszit adjon a szájára, de Chloe elhúzta az arcát. Nate néhány pillanatig döbbenten állt az esett előtt majd távozott a szobából. Fogalma sem volt arról, hogy Chloe azért utasította-e vissza, mert nem akar vele lenni vagy azért, mert ő tehet arról, hogy kórházba került…

A kórterem előtti folyosón néma csend honolt. Matt és Tina újra meg újra szólásra nyitotta a száját, de amikor látták Nate tekintetét mindannyiszor meggondolta magát.

-Chloe, Chloe ne csinálja ezt velem. Csak most tért magához... –hallották halkan a kórteremből az orvos hangját, mivel résnyire nyitva maradt az ajtót. Shane, Karen, Nate, Matt és Tina egyszerre kapták fel a fejüket és néztek egymásra ijedt tekintettel.

-Ööö… Nate –hallotta a fiú Chloe hangját a háta mögül, mire megfordult és az asztrálját látta maga előtt –Mi történik velem? –kérdezte a lány, és a karjait nézte ami, mint egy szellemnek áttetsző volt. Újra meg újra megpróbált visszatérni a testébe de nem sikerült neki…