Bobby, Max és Scott padlógázzal elindultak a kórház felé. Elég hosszú volt az út, de közben senki sem szólt egy szót sem. Mire odaértek, addigra a három lányt már begipszelt kézzel és lábbal, tele horzsolásokkal, infúzióval a karjukon találták.
Amikor az orvos bejött, elmagyarázta, hogy senki sincs életveszélyben, de a sofőr súlyosabban megsérült mint a másik két utas, akik valamilyen módon kirepültek az autóból. És utána még az is kiderült, hogy az autó zuhanás közben nem gyorsult fel, hanem inkább lassult, és ez az utasok szerencséje, különben sokkal súlyosabbak lennének a sérülések, így viszont néhány töréssel és horzsolással megúszták.
Bobby, Max és Scott idegesen vártak, közben pedig arról beszélgettek, hogy biztos Kitty segítségével estek ki a kocsiból, az autó pedig Jean jóvoltából nem gyorsult zuhanás közben. Este nyolcig vártak, majd minden látogatónak el kellett hagynia a kórházat, így ők is hazamentek.
Amikor másnap reggel visszamentek a kórházba, addigra már a túlélők is kezdtek magukhoz térni. Amikor a lányok meglátták, hogy látogatóik vannak, akkor Amara begipszelt kézzel próbálta megölelni Maxet, Kitty pedig törött lábbal ült az ágyban. Scott ezalatt az orvossal beszélt, aki elmondta, hogy Amara és Kitty egyre jobban vannak, Jean viszont még mindig nem tért magához. Ez így ment még egy hétig. Kitty Bobbyval, Amara Maxxel arról beszélgetett, hogy azért zuhant az autó a szakadékba, mert egy földcsuszamlásba kerültek és magával sodorta a szakadékba az autót. Scott az ablakon nézett kifelé, amikor meghallották Jean hangját.
- Hol vagyok? –kérdezte, majd amikor körülnézett, hozzá tette. –Ja jó, már emlékszem.
- Jean! –kiáltottak fel a többiek, majd Scott odament hozzá és leült az ágya szélére.
- Milyen nap van. –kérdezte Jean.
- Szombat. A baleset óta nem tértél magadhoz, azaz egy hete.
- És miért van mind a két karom begipszelve? Semmi bajom sincs. –kérdezősködött tovább.
- Hát ami azt illeti… - mondta Scott majd megigazította a szemüvegét, és elkezdte olvasni Jean kórlapját. – Mrs. Grey-Summers: Két kéztörés, egy bordatörés, hogy inkább ne is folytassam.
- Na, Dr. Summers. –mondta Jean mosolyogva, majd elvette a kórlapot. Az nem lehet. –mondta, majd kimászott az ágyból, és elsétált Kitty ágyáig. –Kitty, segítenél leszedni ezeket?
- De Jean. –mondta Kitty, miközben meghökkenve nézett.
- Most pihenned kéne. –mondta Scott.
- Igaza van. –szállt be Amara is.
- Orvos vagyok, tudom, mit csinálok. Kitty, kérlek segíts levenni ezeket, utána legfeljebb majd visszarakjuk.
- Ööö. Na jó. –mondta Kitty, majd anyagtalanná tette a gipszeket és levette.
- Máris jobb. –mondta Jean, majd elkezdte dörzsölgetni a karját.
- Látom, jobban van a betegünk. –mondta mosolyogva az orvos, amikor belépett. –Megtudhatnám, hogy hova tűntek a gipszek, és miért nem pihen?
- Michael? Te vagy az? –kérdezte Jean az orvostól.
- Igen. Látom, még megismersz. –mondta nevetve az orvos. –Tehát hol vannak a gipszek?
- Hát, ööö… az úgy volt… hogy… hogy összeforrtak a csontjaim. –próbálkozott Jean, de az orvos csak szigorú tekintettel nézett rá, erre Jean megszólalt. –Hé, én is orvos vagyok, ennyit csak tudok.
- Ők meg honnan ismerik egymást? –lökte oldalba Amara Kittyt, aki nem válaszolt semmit.
- Évfolyamtársak voltunk az egyetemen. –mondta Michael. –Jean, te pedig most jössz, és készítünk pár röntgent a karodról.
- Hát, akkor mindjárt jövök. –mondta Jean, majd nyomott egy puszit Scott arcára.
Amikor visszaértek egy köteg röntgen felvétellel, akkor döbbenten vették észre, hogy a törésnek semmi nyoma sincs. Ekkor elkezdték nézegetni az egy héttel előtti képeket, amiken viszont tisztán látszódik a törés.
- Ezt nem értem, de nagyon érdekes. –mondta Michael a fejét vakargatva.
- Mondtam, hogy semmi bajom. -mondta Jean.
- Azt hiszem, hogy akkor haza is mehetsz. –mondta Michael. –Csak egy köteg papírt alá kéne írni előtte.
- Rendben. –mondta Jean, majd aláírta a szükséges papírokat, és összepakolta a holmijait.
Amara és Kitty döbbenve nézték, hogy a súlyos beteg előbb elmehet a kórházból, mint ők.
- Majd holnap bejövünk látogatóba. –mondta Scott és Jean búcsúzóul, amikor a lányoktól elköszöntek. –Sziasztok!
- Viszlát! –köszöntek a többiek kórusban.
Amikor hazaértek, Scott megkérdezte Jeantől, hogy hogyan sikerült ilyen hamar teljesen meggyógyulnia, amikor annyira súlyos sérüléseket szenvedett. Jean csak annyit válaszolt, hogy a Főnix erő regenerálódó képességével…