Egy sikítás törte meg a délután csendjét. Bobby fülelt, majd megállapította, hogy a hangok a konyhából jönnek. Futva elindult a konyha irányába. Amikor kinyitotta az ajtót, azt vette észre, hogy Kitty egy székre állva sikítozik.
- Mi történt? –kérdezi meglepődve Bobby.
- Bobby, csinálj már valamit! –kiabált Kitty.
- Ha megmondanád, hogy mi történt, akkor talán…
- Oda nézz! –mutatott Kitty a konyha másik irányába.
- De nincs is semmi. –mondta Bobby.
- Nézz egy kicsit lentebb… - mondta Kitty, majd elfordult és becsukta a szemét.
- Ááááá! –ugrott fel Bobby egy másik székre. – Ez meg hogy került ide?!
- Nem tudom, de jó lenne, ha mozdulnál és elintéznéd. –mondta Kitty még mindig a széken állva.
- Megyek, szólok Amaráéknak.
- Siess! –mondta Kitty. Nézni sem bírom…
- Mi a probléma? –kérdezte Amara, amikor meglátta, hogy Kitty egy széken áll, Bobby pedig messzire kerüli a konyhát… Kitty a konyha másik felére mutatott, a fal tövéhez. Amara egy hatalmas sikítás közepette felugrott arra a székre, ami még szabad volt.
- Ti meg mit csináltok itt? –kérdezte Max nevetve, amikor benyitott a konyhába, de amikor a lányok megértették vele, hogy miről van szó, addigra benne is meghűlt a vér, és ott állt az ajtóban.
- Most mi legyen? –kérdezte Kitty aggódva.
- Megyek… - mondta Max, majd lassan elindult kifelé.
- Max! Jössz vissza azonnal! Képes lennék itt hagyni ezzel a szörnyeteggel? –kiabált utána Amara, mire Max még visszakiáltott annyit, hogy mindjárt jön.
- Siess… - mondta Kitty.
- Na visszajöttem! –mondta Max vigyorogva, miután pár perccel később visszajött.
- Max, te egy zseni vagy! –kiáltott Amara.
- Na hajrá. –mondta Max, majd lerakta a macskát az ajtóban.
- Ez nem Mrs. Brown macskája? –kérdezte Bobby.
- De-de, azé az öregasszonyé a szomszédból, akinek van egy tucatnyi macskája. –válaszolt Max.
- Max, hogy beszélsz! –inkább rakd odább a macskát.
- Rendben… - sóhajtott Max, majd felemelte a macskát, és átdobta a konyha másik felébe. Amikor meglátta Amara rémült arcát, hozzátette: -A macskák mindig talpra esnek. –Ám ez alkalommal a macska felkenődött a falra. Utána magához tért, és amikor meglátta a „szönyet”, akkor nyivákolva kirohant a konyhából.
- Max, szerintem kérjél kölcsön egy másik macskát. –mondta Kitty.
- Rendben, megyek. –mondta Max, majd visszament a szomszédba egy másik macskáért. Pár perc múlva két újabb macskával tért vissza, ám ezekkel sem ért el sok sikert. Miközben ott álltak az asztalon és a székeken a három macska kíséretében, kinyílt az ajtó, majd Jean hangját hallották.
- Jean, a konyhában vagyunk! –kiabált Kitty.
- Óh, sziasztok! Csak nem activityztek? –kérdezte mosolyogva. –Éppen kutyát sétáltattam, amikor meghallottam a sikításokat, és gondoltam, hogy benézek, hogy mi történt. Tényleg, Scottot nem láttátok valahol? Napok óta őt keresem, de sehol sem találom.
- Uhh… Mi?! Kutya?! –kérdezte Amara ijedten.
- Miért, mi a baj a kutyával? Csak Pamacs az… emlékeztek? A kis collie…
- Valaki? –hallatszott egy újabb hang.
- Scott! –kiáltott fel Jean, majd az egyik macska nyávogott egyet, mire Pamacs kirántotta a pórázt Jean kezéből, és elkezdte kergetni a házban körbe-körbe a macskákat.
- Sziasztok! Sikítást hallottam, és azt hittem, valami baj van. Szia Jean! –mondta Scott, majd megölelte Jeant.
- Tényleg, egyébként mit is csináltok? Mik ezek a sikítások? –kérdezte Jean.
- Oda nézz… mutatott Kitty a konyha másik fele felé.
- Csak nem… - mondta Jean mosolyogva.
- Egy kis egér miatt volt ez a nagy rémüldözés? –kérdezte Scott nevetve. –Amara, úgy tudom, hogy te állatorvos vagy…
- Nagyon vicces! –mondta duzzogva Amara.
- Na várjatok… - mondta Jean, majd telekinetikusan kinyitotta az ablakot, és az egeret kirepítette az udvarra.
- Ó, a megmentő. –mondta Scott mosolyogva.
- Tényleg, idáig hol voltál? Mindenhol kerestelek… - mondta Jean aggódva.
- Majd otthon megbeszéljük. –mondta Scott.
- Elnézést, de a kutyát valaki megfogná, mielőtt a macskákkal szétszedik a házat? –kérdezte Kitty.