-Az nagyon jó lesz, hogy ha így maradok… -sétált körbe a lány a kórteremben karba tett kézzel. Már sokadszorra tette meg ezt a kört, de azóta, semmi sem változott. Néha rá-rápillantott az ágyon fekvő ájult testére de aztán el is kapta a tekintetét, mert igencsak furcsán érezte magát tőle. Mindenki tanácstalanul ült vagy állt a szobában. Egyikkőjüknek sem volt semmi ötlete arra, hogy hogyan lehetne helyrehozni a dolgot. De még csak azt sem tudta senki, hogy mi váltotta ki azt, hogy Chloe képessége makacskodni kezdett. A lány a legkevésbé erre vágyott, amikor külön vált az asztrálja a testétől. Így a kis csapat a szobában egymásról egymásra nézett, mintha a másiktól várta volna, hogy mondjon végre valami használható ötletet. Végül újra Chloe szólalt meg és törte meg ezzel a csendet.

-Na jó… Szerintem menjetek haza. Késő van. Ha lesz valami úgy is hívlak titeket. Vagy én, vagy az orvos –vigyorgott rá barátaira a lány, de valahogy ők nem találták olyan viccesnek a dolgot, mint Chloe.

-Biztos vagy benne? Szívesen maradunk – állt fel Tina a székből, amin eddig ül, majd Matt is követte a példáját és a lányhoz sétált. Chloe pedig csak megrázta a fejét.

-Nem, nem… Tényleg menjetek. Hess-hess –intette ki őket a szobából, mire Tina és Matt elindul kifele. De Matt azért még visszafordult.

-Holnap vállalok ügyeletet, és akkor itt leszek a kórházban, ha bármi történne –jelentette ki a fiú, ellentmondást nem tűrő hangsúllyal és kissé aggódó tekintettel, mire Tina megfogta a kezét és kihúzta a szobából.

-Sziasztok –kiáltott utánuk Nate, mire Chloe kissé összevonta a szemöldökét.

-Te nem mész?

-Nem hagylak itt, főleg így nem, hogy a képességed vicces kedvében van –rázta meg a fejét a fiú, majd leeresztette az eddig karba tett kezét és ellépet a faltól, amit eddig támasztott.

-Kösz –köszönte meg Chloe egy ásítás kíséretében, majd tett egy lépést az egyik fotel felé – Ha nem bánod akkor ledőlök –fordult vissza a fiú felé, majd leült a fotelbe, mire Nate szemei óriásira nyíltak.

-Azt hittem asztrálként anyagtalan vagy…. –jegyezte meg miközben idegesen megvakarta tarkóját. Chloe pedig úgy ugrott fel a fotelből, mint aki tűbe ült, aztán megdöbbenve bámult hol a fotelre hol önmagára.

-Mert az is vagyok… -erősítette meg Nate kijelentését. A fiú sóhajtott, majd felidézte, amit a könyvtárban olvasott.

-Növekszik a képességed –mondta, mint ha csak arról tájékoztatta volna Chloe-t, hogy milyen idő van éppen. Azonban a lány ezt nem vette ilyen egyszerűen.

-Mi? De miért pont most? És milyen formában?  -tette fel a kérdést kissé ijedten. Már nagyon régen történt vele olyan, hogy a képessége növekedett volna. Akkor, amikor az asztráltestét lett képes mozgatni, az meg még a gimnáziumban volt. Chloe emlékében még élesen élt, hogy bárki szembejött vele azt megszállta. És valahogy egyáltalán nem vágyott arra, hogy újra valami hasonló történjen.

Nate csak egy vállrándítással felelt.

-Gondolom a stressz miatt… De fogalmam sincs, hogy mi fog történni veled… -válaszolt őszintén Nate, egy újabb vállrántás kíséretében. Chloe végül sóhajtott egy nagyot.

-De jó lesz… megint minden szembejövőt meg fogok szállni. Kivéve persze téged.

-Ez már nem a gimi… Azóta meg tanultad uralni a képességeidet –ellenkezett Nate, mire Chloe-ból egy újabb sóhaj tört elő.

-Tudod, hogy utálom ezt a képességemet. Nem is szoktam használni, csak nagyon ritkán. Így hát… nem is ismerem túlságosan –vallotta be kissé zavartan a lány, majd a földön talált valami nagyon érdekeset mivel azt kezdte el bámulni.

-Akkor még jó is, hogy maradtam.

-Na jó… Azt hiszem ideje aludni egyet. Kicsit túl sok dolog történt ma… –döntötte el Chloe, majd lépett is egyet a fotel felé. Ezután Nate következett a sóhajtás sorban.

-A folyosón leszek, ha bármi miatt kellenék. Bár remélem ez nem fog megtörténni –azzal távozott a szobából.

Közben Tina és Matt végre hazaért és elindult a lakásuk felé, hogy végre pihenjenek egy kicsit. Mikor Matt bedugta a kulcsot a zárba, kissé ijedten tapasztalta, hogy az ajtó nyitva van.

-Nem zártuk be? –fordult kissé zavartan Tina felé, mire a lány megrázta a fejét.

-De, bezártam. Miközben te Chloe-t vitted a kocsiba én addig bezártam –emlékezett vissza az órákkal ezelőtt történtekre, mire Matt összevonta a szemöldökét.

-Maradj itt –suttogta a feleségének, majd lassan lenyomta a kilincset, hogy benyisson a lakásba, de Tina megfogta a karját.

-Inkább én. Ha valami történne, meg tudsz gyógyítani –mondta komolyan Matt-nek a lány, továbbra is suttogva. De Matt megrázta a fejét.

-Nem. Én megyek – döntötte el, majd lassan elkezdte befele tolni az ajtót és belesett a lakásba. Mivel a nappaliban nem látott senkit így beljebb lépett. Első ránézésre olyan volt a helység, mint máskor de miután jobban szemügyre vette, észrevette, hogy eltűntek az értékeik. Aztán fülelt, hogy szűrődik-e ki valahonnan zaj. De nem hallott semmit. Akárcsak a bejárati ajtó esetében ugyanígy végig ment az összes helységen és miután sehol nem találkozott senkivel visszament a lépcsőházba Tinához.

-Nincs itt senki. De a rossz hír az, hogy az értékeink sincsenek –avatta be Matt a történtekbe feleségét, mire Tina hirtelen köpni-nyelni nem tudott, csak nagy, kissé talán rémült, szemekkel nézett Matt-re, majd berohant a lakásba.

-Nem… nem hiszem el –járta végig a lakást idegesen. Bár nem tűnt el minden így is jelentősen ki lettek fosztva. Tina először remegett, majd sírni kezdett. Matt gyorsan odament hozzá és átölelte.

-Csss… Nincs semmi baj. A lényeg, hogy nem voltunk itthon és nem lett semmi bajunk –bíztatta a síró lányt Matt, bár ő maga is igencsak ki volt bukva a történtektől. Pedig nincs is péntek tizenharmadika, mégis mennyi szerencsétlenség történik velük. Először Chloe, most ők… Vajon ki lesz a következő?

Miután Tina és Matt végre egy kicsit lenyugodtak nagy nehezen sikerült végre elaludniuk.

Közben Nate újabb és újabb kávét vett a kórházban lévő automatából, hogy ébred maradjon. Ezt egészen addig folytatta, amíg el nem fogyott a pénz. Az előtte megivott kávéknak még egy jó ideig volt hatásuk, de aztán a fáradtság győzött és Nate elaludt a folyosó egyik padján.

-Uram, uram –ébredt kora reggel egy nővérke hangjára, mire lassan kinyitotta a szemét és felült az eddigi fekvésszerű testhelyzetéből.

-Ööhmm... Mennyi az idő? –törölte meg a szemét kissé álmosan, majd pislogott néhány nagyobbat, hogy könnyebben ébredjen. A nő ránézett a karórájára.

-Reggel öt óra –válaszolta meg a kérdését, majd magára hagyta a fiút. Nate pedig még egy kicsit ébredezett, majd visszaindult Chloe szobájába. Már éppen nyúlt volna a kilincsért, amikor eszébe jutott, hogy talán meg kéne próbálnia újra felhívni Sophie-t. Így hát rögtön a telefonjáért nyúlt és már tárcsázott is. Szerencsére ezúttal már kicsöngött, nem úgy, mint az eddigi próbálkozások alkalmával.

-Nate, te csak ilyen lehetetlen időpontokban tudsz csak telefonálni? –morgott bele álmosan a telefonba Sophie, miközben felült az ágyban. Közben a hangra Michael is elkezdett fészkelődni mellette, majd résnyire nyitotta a szemét.

-Bocs Sophie, de eddig még csak ki sem csöngött. Abba tudnád hagyni Chloe képességének a blokkolását?

-Érted bármit Nate. Kívánságod teljesítve. Na most már aludhatok tovább? –mondta angyali hangon a lány a telefonba, majd meg sem várta Nate válaszát és letette a telefont.

-Kösz –emelte el a fülétől a telefont a fiú. Aztán egy pillanatra elgondolkodott, hogy hova is indult. Miután rájött, hogy Chloe szobája volt az úti célja rögtön folytatta is az útját.

Mikor belépett a szobában az ajtót sikeresen úgy kicsapta, hogy az neki vágódott a falnak, ezzel igencsak nagy zajt csapva, amire a Chloe-asztrál fel is ébredt.

-Huhhh… -kiáltott fel riadtan a lány, majd észrevette Nate-et.

-Jó reggelt. Látom nem változott semmi…

-Mivel csak most keltem. De megpróbálhatom újra – egyezett bele Chloe, majd újra próbálkozott, de az megint csak nem járt semmilyen eredménnyel.

-Majd csak helyrejössz… A reggeli vizitnél azért az asztrálodat tüntesd majd el –jegyezte meg halkan nevetve Nate, mire Chloe-tól kapott egy kissé gúnyos kissé mosolygós arckifejezést.

-Nagyon vicces vagy.

-Lehet egy kérdésem? –váltott hirtelen komolyabb stílusra Nate, mire a lány szemöldöke egekbe szökött de azért bólintott, mire olyan kérdést kapott, amire a legkevésbé számított.

-Hol tudom megtalálni Aaron-t?

-Mi? Mit akarsz te Aaron-tól? –rázta meg magát Chloe, majd karba tette a kezét, magában pedig elkezdett elméleteket gyártani arról, hogy mit akarhat Nate Aarontól.

-Lényegtelen… Csak mond meg, hogy hol találom? –ismételte meg a kérdést a fiú ezúttal kissé erőteljesebb hangsúllyal.

-Gondolom Seattle-ben, valami ügyvédi irodánál. Elvégre azért ment oda –rántotta meg a vállát Chloe, mire Nate-ből kiszalad egy fáradt sóhaj.

-Kérlek, idézz fel mindent, amit tudsz Aaron új életéről.. Kollégák, munkahely, lakás bármi… Nagyon fontos lenne –kérte meg Nate reménykedő tekintettel. Chloe egy rövid ideig nagy csodálkozó tekintettel nézett a fiúra, majd teljesítette a kérését…