Közben Nate három órás repülőút után megérkezett a Seattle-i reptérre, majd ránézett az órájára, ami negyed tizenkettőt mutatott. Miközben elindult, hogy kicsekkoljon tekintete rátéved egy fali órára, ami viszont negyed tizet mutatott. Egy pillanatra megzavarodott, majd a homlokára csapott. Hiszen két időzónán is áthaladt…

Kicsivel később már taxira várt a repülőtér előtt és hamarosan talált is egyet.

-Hova parancsolja? –nézett rá a visszapillantó tükörből egy huszonéves kreol bőrű férfi.

-A Danes&Wenham ügyvédi irodába –mondta végül az úti célt Nate, miután kiszedte a cetlit a zsebéből. A taxis erre hátrafordult.

-És melyik irodájukba? –ekkor Nate újra ránézett a papírra és kikereste rajta Aaron címét.

-Amelyik a legközelebb van a harmadik sugárúthoz –jelentette ki magabiztosan, majd reménykedett benne, hogy Aaron a szerint választott lakást, hogy melyik van legközelebb a munkahelyéhez. A sofőr ekkor beindította az autót és elindult a harmadik sugárút felé.

-Köszönöm. Tartsa meg az aprót –fizette ki Nate a fuvart, majd kiszállt a kocsiból és bement az üvegajtós fehér épületbe. Az irodában hatalmas volt a nyüzsgés, mindenfelé öltönyös férfiak és kiskosztümös nők jártak fel-le. Vett egy mély levegőt, majd odament a recepcióhoz.

-Üdvözlöm a Danes&Wenham ügyvédi irodánál. Miben segíthetek? –mondta a szokásos szövegét a vörös hajú recepciós nő, akit a névjegye szerint Tess-nek hívtak.

-Jó napot! Aaron Bennett-hez jöttem.

-A folyosó végén balra –mutatott el a nő az egyik irányba, miközben átnyújtott egy „Vendég” kártyát Nate-nek.

-Köszönöm –válaszolt a fiú, majd elindult a folyosón, aminek a végén egy titkárnővel találkozott.

-Jó napot! Aaron Bennett-hez jöttem –ismételte meg magát Nate.

-Mikorra? –kezdte el lapozgatni a határidő naplót a nő, ami valószínűséggel Aaron ügyfeleit tartalmazta.

-Tessék? –rázta meg a fejét Nate, majd megpróbált belelesni a naplóba, hogy hátra valaki helyett be tud kerülni Aaron-hoz, de a nő úgy tartotta, hogy nem látta az időpontokat.

-Mr. Bennett csak időponttal fogad ügyfeleket és csak fiatalkorúakkal foglalkozik –jelentette ki szigorú tekintettel a recepciós nő majd tetőtől-talpig végig mérte Nate-et miközben egyértelműen, megállapította, hogy már nem fiatalkorú.

-Öhmmm… Mr. Bennett azt mondta, hogy soron kívül fog fogadni az eset sürgőssége miatt. A… lányomról van szó –kezdett bele gyorsan egy mesébe Nate és gondolatban elképzelte magát apaként, mire majdnem elröhögte magát. Aztán azon kezdett el gondolkodni, hogy mit gondolhat róla a nő, hogy hány évesen lett apa, hogy ha a lányának ügyvédre van szüksége. A titkárnő közben összevonta a szemöldökét, majd telefonált.

-Elnézést, hogy zavarom Mr. Bennett, de van itt egy ügyfél, aki azt állítja, hogy soron kívül fogadni fogja. -…- Megkérdezem. Elnézést, hogy hívják a lányát?

-Chloe Davies –mondta ki határozottan a nevet Nate, majd miután a titkárnő megismételte ezt a nevet a telefonba egy nagy csattanást lehetett hallani az irodából, mert Aaron hátradőlt a székével.

-Jól van Mr. Bennett? –szólt a telefonba aggódva a titkárnő, majd hümmöget egyet és letette a telefont. Aztán újra Nate felé fordult.

-Rendben. Már is bemehet hozzá Mr. Davies –kézbesítette Aaron üzenetét a nő, mire Nate elmosolyodott és elindult az ajtó felé. Menet közben rájött, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna, ha használja a képességét. Akkor talán nem Mr. Davies-ezik le és Aaron sem esik hátra. Mikor lenyomta a kilincset Aaron már is megszólalt.

-Chloe mit keresel itt? Tudod, hogy ilyenkor… dolgozom –tette hozzá az utolsó szót mikor meglátta, hogy Nate áll vele szembe. Így már végképp nem értett semmit.

-Hello Aaron –mondta egy nagy sóhajtás közben Nate, majd összefonta a karját maga előtt, Aaron pedig összevonta a szemöldökét.

-Mit keresel itt Nate? És milyen jogon élsz vissza Chloe nevével? –sétált vissza az íróasztala mögé. Nate közben önállósította magát és leült az íróasztallal szembe, mintha egy ügyfél lenne.

-Tényleg Chloeról van szó… Kórházban van –kezdett bele a történetbe Nate, és már is várta, hogy Aaron félbeszakítsa.

-Akkor majd Matt meggyógyítja… Vagy a barátja, Lucas. Úgy is most fejezi be az orvosit. Nem értem én hogy jövök a képbe.

-Mert miattad került kórházba. Vagyis nem egészen miattad. Inkább miattam… vagyis nem én karmoltam halálra, hanem Lucy, de az, miattunk történt. –javítgatta ki magát Nate, mire Aaron csak egyre nagyobb és nagyobb szemekkel nézett. Lucy nevétől, pedig egyenesen kirázta a hideg.

-Hagyjál békén Lucy-vel… Örülök, hogy végre az ország túlsófelén tartózkodom –jelentette ki Aaron, majd elkezdett a jobb mutató ujjával az asztalon dobolni. Nate újra sóhajtott, majd belekezdett a teljes történetbe. Elmondta, hogy mit kért tőle Lucy és, hogy először nem teljesítette, mire Chloe kórházban kötött ki. Aztán újabb feladatot talált ki a számára és megfenyegette, hogy megöli Chloe-t, ha nem teljesíti.

-És mi ez az új feladat, amihez olyan nagyon szükséged van rám? –kezdte megunni az okozat kerülgetését Aaron.

-Azt akarja, hogy átmossam az agyadat úgy, hogy beleszeress –vágott egy fintort Nate, majd előre felkészült Aaron dühkitörésére. Nem is értette sosem, hogy hogyan lett belőle ügyvéd, ha ilyen kitörései vannak… Bár lehet, hogy azt a feszültséget vezeti ilyenkor le, amit a tárgyalások során összegyűjt. Ki tudja. De Aaron nem mondott semmit, csak elgondolkodott.

-És mi lenne, ha Lucy agyát mosnád át, hogy letegyen az egészről? –ajánlotta fel végül, mire Nate gondolatban jó párszor beleverte a fejét a falba. Hogy ő erre nem gondolt… Bár kitudja, hogy Lucy nem beszélt-e a tervéről Victor-nak vagy valakinek. Mert akkor kiderül, hogy Nate nem teljesítette a megállapodást és Lucy betartja a szavát.

-Hát van ezzel egy kis probléma. De az talán megoldható. Viszont segítened kell… –kezdett bele Nate és tudta, hogy Aaron-nak egyáltalán nem fog tetszeni az ötlet.

Mindez idő alatt Boston utcáin Tina és Kleo David-del beszélgetett.

-Mintha csak úgy nem köszönhetnék nektek. Elvégre én is itt lakom. Aztán meg úgy szokás, hogy az ember köszön az ismerőseinek az utcán –mentegetőzött David.

-Miért nem hagysz minket békén David? Nélküled is volt elég bajunk –fakadt ki Tina, majd megfogta Kleo kezét, és húzni kezdte maga után. Mikor Kleo elhaladt David mellett a fiú egy papír cetlit csúsztatott a lány kabátzsebébe, majd mosolyogva ő is tovább indult.

Matt, pedig időközben dolgozni ment de nem tudta megállni, hogy gyakran el ne menjen Chloe szobája előtt, és meg ne nézze, hogy a lánynak sikerült-e már visszatérnie a testébe. Ezt egészen addig folytatta, amíg Chloe rá nem szólt, hogy fejezze be. Majd ha sikerül neki, akkor megkér valakit, hogy üzenjék meg neki. Ebbe beletörődve Matt visszament dolgozni.

Nagy unalmában Chloe az egyik orvosi lapot kezdte el olvasgatni aminek a felét se értette, de mégis csak jobb volt mintha csak nézne ki unottan a fejéből. Végül ajtónyitásra lett figyelmes mire gyorsan eldobta az újságot és az ajtó mögé sietett. Természetesen Dr. Langstone jött be, Chloe kezelőorvosa. Mikor látta, hogy a lány még mindig eszméletlen sóhajtott egyet, majd az ágya mellé sétált.

-Most akkor veszünk egy újabb adag vért –mondta az eszméletlen Chloe-nak, majd kicsivel később már neki is látott a műveletnek. Abban a pillanatban, hogy a tű megszúrta Chloe-t, a lány asztrálja visszatért a testébe és magához tért.

-Húha… Jó reggelt –hőkölt hátra a doktor a felébredő Chloe-tól, mivel a lány úgy tért magához, mint aki egy rossz álomból ébred. Az immáron asztrállal is rendelkező Chloe, pedig végig nézett magán és mikor rájött mitől jött rendbe, elnevette magát. Hiszen, ha a teste megsebesül, akkor mindig visszatér az asztrálja…

-Mi ilyen mulatságos? –kérdezte Dr. Langstone, miközben levette az utolsó tubus vért is, de Chloe csak megrázta a fejét, majd megkérte az orvost, hogy üzenje meg Matt-nek a történteket. A férfi bólintott majd elvégzett még néhány vizsgálatot a lányon. Közben egy fiatal szőke hajú orvos lépett be a szobába.

-Dr. Langstone, Mr. Peterson magát hívatja… -mondta Chloe orvosának, majd mikor észrevette Chloe-t, megeresztett egy sármos mosolyt, majd rákacsintott a lányra, mire Chloe visszamosolygott és akaratlanul is elpirult.

-Rendben, mindjárt megyek. Maga meg Shry keresse meg addig Prouse-t és mondja meg neki, hogy Miss Davies magához tért –válaszolt Langstone anélkül, hogy ránézett volna a fiatal orvosra. A szőke férfi mondott egy „Rendben”-t, aztán eltátogott egy „Szia”-t Chloe-nak, majd távozott a szobából.

-Prouse! –hallotta Matt egyik kollégájának a hangját, mire amilyen gyorsan csak tudott megfordult.

-Mi az Shry?

-Langstone kérte, hogy üzenjek neked az egyik betegről. Valami Davies… Ismered? Szőke haj, barna szemek. De még micsoda barna szemek… -kalandozott el Shry, de akkor már Matt rohant is Chloe szobája felé. Mikor oda ért, éppen akkor lépett ki Chloe kezelőorvosa, Dr. Langstone, majd mosolyogva biccentett Matt-nek, aztán tovább haladt a folyosón. Matt, pedig benyitott a szobába, ahol az ágyon fekvő, de legalább magánál lévő Chloe-val találta szembe magát.

-A legegyszerűbb dologra nem gondoltunk –köszöntötte széles mosollyal a fiút, mire Matt megölelte a lányt, akire erre felnyögött. Azért még fájtak a sérülései…