Ezalatt Nate vázolta Aaron számára a frissen kiötlött lehetséges „B”-tervet.

-Egyből jobban hangzik, mint az első verziót. –könnyebbült meg Aaron – És egyszerűbb is lesz végrehajtani.

-Mint mit? –értetlenkedett Nate.

-Mint az első verziót. –magyarázta Aaron tök nyugodtan.

-Szóval azt hiszed, nem bírnék veled? –kérdezte Nate, miközben erősen fontolgatta, hogy visszatérjen-e az „A”-tervhez. –Figyelj Aaron… Mi lenne ha kivételesen megpróbálnánk együttműködni? Chloeért…

-Rendben. De csak miatta. Úgyhogy kezdjük el, szeretnék mihamarabb túllenni rajta.

-Oké…

-Lucy milyen határidőt szabott meg?

-Még egy hét… -mondta Nate. – Gyerekjáték lesz.

-Mi a következő lépés? –tért a lényegre Aaron.

-Megtalálni Victort.

-Akkor lássunk hozzá!

6  nappal később…

-Gyerekjáték lesz, mi? –kérdezte Aaron gúnyosan. –Még mindig semmi?

-Semmi… Milkalila gőzöm sincs, hogy egyáltalán hol lehet… -mondta Nate miközben a netet böngészte.

-Az lehetetlen, hogy ilyen nyomtalanul éljen valaki… Valaki csak tud róla valamit. –akadt ki Aaron.

-Lucy? Rea?

Aaron csak döbbenten nézett rá, majd leborult az asztalra:

-Istenem, mit vétettem, hogy így büntetsz és ezt a hülyét küldted a nyakamra?! Az ég szerelmére, Nate… Hozzájuk mégsem sétálhatsz be mosolyogva azzal, hogy „Cső szivi, nem láttad véletlenül Victort mostanában?

Nate csak egy grimaszt vágott és tovább böngészett. A csendet hirtelen az szakította félbe, hogy Aaron dühében rácsapott a billentyűzetre..

-Ez nem igaz, mindig beragad az L… Egyébként hogy is kell írni a vezeték nevét? Livenest?

-Ez tényleg nem igaz… egy hete utána nyomozunk de még a nevét se bírod megjegyezni… Li-ven-sten… -szótagolta Nate- Livensten, ugyanúgy, mint ahogy Sophie írja… -mikor ez eszébe jutott, Nate gondolatban újra a fejét verte a falba… -Óóó, hogy ez eddig nem jutott eszembe…

-Mi?

-Az, hogy Victor Sophie unokatestvére. –magyarázott Nate miközben előszedte a telefonját és felhívta a lányt.

Ugyanebben a pillanatban az ország másik felében Sophie telefonja is megcsörrent, amint éppen hazafelé tartott.

-Hallo? Szia Nate, már megint te? … Miért hívtál? … Mi? Hogy Victor… … Ő az unokatestvérem. … Jah, oké, hogy úgy. Apu testvérének a fia. … Igen, nem is olyan régen találkoztam vele, beugrott meglátoga… … Hééé, álljunk meg egy percre, miért érdekel téged ennyire Victor? … Mi? Chloe miatt? –kérdezte Sophie nevetve, miközben Nate megpróbált nyugodt maradni a lány piszkálódása ellenére is. –Ha ezt megtudja… biztos, hogy féltékeny lesz. … Oké, oké, oké, meg se szólaltam. … Igen, azt tudtam, hogy a középsuli óta Lucyval járt. De mint ha azt mondta volna, hogy a lány ejtette, mert új barátja van. … Mit mondjak, eléggé maga alatt volt…

-Értem. Szóval Sophie… szeretnél segíteni egyszerre 2… nem is, inkább 3 emberen? –kérdezte Nate reménykedve, mivel ez volt az utolsó esélyük.

Viszont a vonal másik végén csak néma csendet hallott…

-Sophie? Vonalban vagy még?

-Igen… -válaszolt a lány, majd eszébe jutott a néhány nappal ezelőtti színházi próbájuk… és arra gondolt, hogy most inkább ő az, akinek segítségére lenne szüksége.

-Akkor tudnál segíteni?

-Megpróbálok.

-Nem tudnád megmondani, hogy most éppen hol lehet Victor? Vagy egy lakcím, vagy valami? Nagyon sürgős lenne… -magyarázta Nate.

-Hmm… Mit jelent a nagyon sürgős?

-Még ma beszélnem kéne vele, ha lehet, személyesen…

-Ahham… Ugyebár mondtam, hogy apu testvérének a fia?

-Igen.

-Nos, apu családja Miamiban él… Victor is nemrég költözött vissza ide, itt lakik tőlem nem messze.

-Akkor az első géppel indulunk. –jelentette ki Nate.

-Mi ez a királyi többes? –kérdezte Sophie gyanakodva.

-Aaron és én.

-Istenem… Nem elég neked Roxanne és Chloe, már Aaron is… és most Victor a következő… szegény, ha megtudja, hogy segítettem neked őt is belerángatni ebbe, kitagadnak a családból… -cukkolta Sophie vigyorogva.

-Sophie, ugye tudod, hogy mennyire szeretlek?

-Igen, tudom.

-Oké, akkor majd megcsörgetlek ha ideérünk… Ki tudnál jönni értünk az állomásra?

-Persze. Addig se csináljatok semmi butaságot. –búcsúzott Sophie majd letette a telefont.

Még egy 10 perces séta, és otthon is volt. Amikor benyitott a házba, Michaellel találta szembe magát.

-Vendégeink lesznek.

-Kik? Mikor? –kérdezte Michael gyanakodva.

-Néhány évfolyamtársam beugrik hozzám megbeszélni egy-két dolgot a darabbal kapcsolatban… -magyarázta Sophie, majd amikor meglátta a fiú szörnyülködő arcát, folytatta. –Nyugi, csak vicc volt. Nate és Aaron jönnek.

-Miért?

-Mert annyira hiányzok nekik. –válaszolt a lány széles vigyorral.

-Most komolyan…

-Victorral akarnak megbeszélni valamit.

-Victorral? Itt? –kérdezte Michael kissé feszengve.

-Aha… Lucyról kérdezgettek, nem tudom, hogy mit akarnak… De mindjárt szólok neki is, hogy ugorjon át ide, így egyszerűbb lesz… Michael, valami baj van? –kérdezte Sophie aggódva, amikor észrevette, hogy a fiú idegesen mocorog.

-Ez mikor is lesz?

-Még ma, de nem tudom, hogy mikor… gondolom este felé.

-Értem. Előtte le tudnál vinni az állomáshoz? Azt hiszem, hazautazok. –jelentette ki Michael, mire Sophie a döbbenettől meg se tudott szólalni.

Nem sokkal később Bostonban Kleo újra és újra elolvasta a kis cetlit, amit 1-2 napja, véletlenül talált meg a kabátzsebében…

David beszélni akar vele… Ma este, a város egyik nevezetességénél, a több mint 300 éves faháznál…

Az órájára, nézett és elkezdett készülődni. Amikor azonban kabátját vette fel, Tina csodálkozva kérdezte tőle, hogy hova készül este 8-kor?

-Csak sétálok egy kicsit a környéken… -válaszolt Kleo, majd ott hagyta barátnőjét és elindult egyenesen a faház felé, amit David írt a levélben.

Amikor odaért, türelmetlenül toporgott a ház előtt, a fiút még sehol sem látta…

-Lehet, hogy csak átverés az egész… -gondolta néhány perccel később, amikor újra elolvasta az üzenetet.

Ám amikor valaki hátulról hirtelen átölelte és arcon puszilta, kisebb „szívrohamot” kapott…

-David… a frászt hozod rám. –hámozta ki magát Kleo a fiú öleléséből, miközben gyorsan felvette és zsebre vágta a leejtett papírdarabot.

-Ugyan… csak rossz a lelkiismereted. –válaszolt a fiú mosolyogva.

-Miről akartál beszélni velem?

-Rólunk… -válaszolta a fiú nemes egyszerűséggel.

-Kicsit konkrétabban? –kérdezte Kleo, miközben a szíve majd kiugrott a helyéről, és teljesen tanácstalan volt, hogy maradjon-e, vagy minél előbb eltűnjön erről a helyről…

Válasz helyett azonban David csak odalépett a lányhoz és megcsókolta…

S ezalatt, miközben Chloe békésen gyógyulgatott az otthonában, Miamiban állt a bál…

-Michael, kérlek… -próbálta Sophie visszatartani a fiút, de az hajthatatlan volt.

Néhány perccel később megszólalt a csengő, mire Michaelben egyből „lefagyott a processzor”…

-Várjunk csak… már értem… Te Victortól parázol ennyire? –kérdezte Sophie gúnyosan, miközben elindult ajtót nyitni. –Megnyugodhatsz, csak Nate és Aaron azon. Csak nem összebalhéztatok valamin?

-Ööö… rosszkor jöttünk? –kérdezte Nate zavartan, de Aaron csak szó nélkül besétált a lakásba és leült az egyik fotelbe.

-Igen, összebalhéztam vele. Most boldog vagy? –kérdezte Michael miközben elindult a kijárat felé.

-Igen, boldog vagyok. Egyébként megnyugodhatsz, nem fogom hagyni, hogy bármit tegyen veled. –folytatta Sophie, miközben ügyet sem vetett Nate-re és Aaronra, csak bezárta a bejárati ajtót.

-Nincs szükségem arra, hogy megvédj. –jelentette ki Michael, majd arrébb tolta Sophie-t, hogy kinyissa az ajtót, ám ebben a pillanatban megszólalt a csengő…

-Úgy tűnik, Victor is befutott. –szólalt meg Aaron.

-Már csak arra kell rávenni, hogy beleegyezzen, hogy Lucy agyát mossuk át, úgy hogy Victorba szeressen, és akkor mindenki jól jár… -sóhajtott Nate.