-Na jó… Elég kínos ilyen nagy társaság előtt. Ez egy elég személyes ügy. Legalábbis Sophie-nak biztosan –kezdett bele végül Nate a mondókába, mire Sophie értetlen tekintettel nézett rá. Aztán a fiú vett egy nagy levegőt –Sophie és Michael eljegyezték egymást. Bocs Soph… Tudom, hogy nem akartad így mindenkinek elmondani. De egyelőre nem akarok meghalni… Na meg bocsi azért is, hogy én mondtam el helyettetek -nézett Nate bocsánatkérő arccal a „jegyespárra”, akiknek az álla már régen a pincében járt.

-Mi? Egy nyavalyás esküvő miatt lettünk ide rángatva? Szép… -forgatta a szemét Selene és összefonta a karját maga előtt.

-Hé! A tesód esküvőjéről van szó! –pirított rá Sophie játszott felháborodottsággal.

-Hogy mi? Hogy az egyik rokonom és… az? –vetette oda Victor Michaelnek kissé felháborodva. – Nem! Nem akarom, hogy bármi közöm is legyen hozzá. Rá fogom venni a szüleidet Sophie, hogy megakadályozzanak!

-Azt próbáld meg –lépett Victor és Sophie közé Michael. Immáron neki is sikerült kellően beleélnie magát a kialakult ál-helyzetbe. Így most farkasszemet nézett Victorral. Közben a háttérben Tyler és a többiek készen álltak, hogy ha komolyabbra fordulnának a dolgok, akkor tudjanak lépni.

-Oké… Mi lenne, ha ezt külön megbeszélnénk? –ajánlotta egy bűbájos mosoly kíséretében Nate, és úgy nézett ki, mint egy családterapeuta. Aztán megragadta Aaron karját és maga után húzva indult el a konyha felé. Közben elkezdte Sophie-t és Victort is a helység felé tolni. Miután mind a négyen bent voltak becsukta a konyhaajtót és kulcsra zárta.

-Megtudhatnám, hogy ő mit keres itt? –mutatott Victor Aaron-ra. Nate sóhajtott, majd belekezdett volna az igazi történetbe, amikor Sophie megelőzte.

-Nézd… Van más is amiért ide hívtunk, nem csak az eljegyzés –magyarázta a lány, majd a döbbent Nate-re nézett. Ezután a fiú bele kezdett a történetbe.

-Aha… Szóval átmosnád Lucy fejét? Hogy újra… -kérdezett rá Victor, mire a másik három fiatal bólintott – Aha –ismételte meg önmagát Victor, majd elgondolkozott – Na jó. Most az egyszer –egyezett bele végül, mire Sophie, Nate, de leginkább Aaron megkönnyebbült.

-De ezzel még az eljegyzésedet nem tudtuk le –mutatott Victor Sophie-ra, majd visszatért a nappaliba és mikor meglátta Michael-t majdnem neki esett a fiúnak. De végül Lucy-hez fordult – Nate azt kérte, hogy menj be hozzá… Aaron-ról magyarázott valamit –mondta, mire Lucy elmosolyodott majd macskalépteivel átsétált a konyhába, ahonnan éppen akkor jött ki Sophie és „véletlenül” neki ment.

-Ó, bocsi –kért elnézést vigyorogva a lány, majd Lucy belépett a konyhába. Nate megérintette a lány homlokát és neki állt megváltoztatni a gondolatait, érzéseit. Aaron pedig idegesen és egyre gyorsuló szívveréssel figyelte az eseményeket. Kicsivel később Nate befejezetnek titulálta a munkáját és elengedte Lucy-t.

-Mit is csinálok itt? –nézett körbe a konyhában értetlenül a lány, majd megfordult és visszament a nappaliba egyenesen Victor mellé –Nem megyünk? Mintha valami vacsorát ígértél volna –suttogta a fiú fülébe, mire Victor megkereste az éppen belépő Nate tekintetét és bólintott. Aztán újra ránézett a Sophie-Michael párosra és megrázta a fejét.

-Ti még mindig nem tetszetek nekem… Valamit ki fogok találni, hogy ne legyen esküvő. Ha más nincs, akkor kénytelen leszek kivonni téged a forgalomból –nézett Michael szemébe, majd a barátain nézett végig – Azt hiszem jobb, ha megyünk –döntötte el, majd a „kis” társaság elhagyta a lakást.

-Na, most, hogy senki nem halt meg vagy tett olyat, amit nem akart akár vissza is mehetnék Seattle-be –csapta össze elégedetten a kezét Aaron. Nate ugyan már nagyon meg akart szabadulni a sráctól, mégis háttérbe szorította az érzéseit.

-Mi lenne, ha meglátogatnád Chloe-t? Hátha segít neki valamit abban, hogy sikerüljön irányítania a képességét –erőszakolta ki magából a szavakat Nate. Közben előre tartott a repülőúttól, amit majd Aaron-nal összezárva kell eltöltenie. Aaron elgondolkozott, majd bólintott.

-Azt hiszem az a néhány nap most már tök mindegy… -egyezett bele. Nate pedig Sophie felé fordult.

-Bocs Sophie. De csak ez az egy mese jutott eszembe hirtelen.

-Nem gond. Talán még egy ideig ezt a szerepet fogom játszani. Nekem ez egészen új érzés… Tudom neked nem Nate, te már kétszer is eljegyezted Roxanne-t, de nekem ez új –magyarázta Sophie egy angyali mosoly kísértében, mire a fiútól egy párnát kapott az arcába.

-Sophie! Én nem akarom, hogy az emberek azt higgyék, összeházasodunk! –szólt közbe Michael feldúltan.

-Ne már Michael! Tök jó buli lesz! –próbálta győzködni a fiút Sophie és még egy kiskutya tekintetet is megeresztet. Michael sóhajtott, ezzel jelezve, hogy beadta a derekát.

-Ahh… Ezt még meg kell emésztenem –jelentette ki a fiú, majd kivette a zsebéből a cigarettás dobozt és az öngyújtót, majd távozott a lakásból. Nate meg csak vigyorogva figyelte az eseményeket.

-Hajrá újdonsült Ál-Mennyasszony! – ölelte át a lány vállát vigyorogva, majd ránézett Aaron-ra, aki igencsak ideges és türelmetlen arcot vágott –Na azt hiszem, mi megyünk… Még rá kell vennem néhány pénztárost a reptéren, hogy adja oda olcsóbban a repülőjegyeket és kerítsen nekünk helyet valamelyik bostoni gépen.

-Mi? Te nem szoktad kifizetni a repülőjegyeket? –döbben le Sophie.

-Nem én! Már régen csődbe mentem volna… -rántotta meg a vállát Nate, mintha ez magától értetődő lenne. Aztán könnyes búcsút vettek a „jegyespártól” és elindultak a reptér felé. Néhány óra múlva már a bostoni kórházban sétáltak a 23-as szoba felé.

-Szóval? Mire számítsak? Egy kómában lévő Chloe-ra és egy szellem Chloe-ra? –érdeklődött Aaron, mire Nate bólintott.

-Körülbelül -mondta a fiú, majd benyitott a szobába, ahol egy üres ágyat találtak – Mi a… 

-Azt nem mondtad, hogy láthatatlan Chloe is lesz –nézett körbe a szobában Aaron is, egy cinikus mosollyal.

-Nate? Aaron? Mit csináltok itt? –hallották a hátuk mögül Matt hangját, mire megfordultak.

-Chloe-hoz jöttünk. Csak nem műtik vagy ilyesmi? –kérdezte aggódva Nate, mire bátyja elnevette magát.

-Chloe már régen otthon van. Valószínűleg mostanra már a sérülései is úgy ahogy rendbe jöttek. Az istenért se engedte, hogy meggyógyítsam –magyarázta Matt, mire Nate arca felderült.

-Akkor meglátogatjuk otthon. Kösz Matt –döntötte el a fiatalabb Prouse fiú, majd Aaron-nal együtt elindult a kijárat felé.

-Szerintem nem kéne… Az egyik kollegám ugrott be hozzá látogatóba, ellenőrzésre. Kicsit olyantípusú, mint amilyen te voltál a gimiben –figyelmeztette Matt az öccsét, mire annak arcára fagyott a mosoly. Aaron erre hátba veregette.

-Az élet ironikus nem de? –vigyorgott Nate-re, mire a fiú lelökte Aaron kezét a válláról és idegesen indult tovább a folyosón, nyomában Aaron-nal és a kedves megjegyzéseivel.

-Randizik, mi? Egy olyan pasival, aki olyan, mint én? Na majd megmutatom én annak a srácnak! –szállt ki idegesen a kocsiból Nate és indult el a Bennett ház felé idegesen, de Aaron elébe vágott.

-Biztos, hogy ezt akarod? Mert én is szívesen behúzok neked párat. Nem kell azért egy dokit felidegesítened. Ha már a dokiknál tartunk… Mi van Lucas-szal? –gondolkodott el Aaron. Ezt kihasználva Nate megkerülte a fiút és kicsapta a kerítés ajtaját, majd ugyanígy tett a bejárati ajtóval is.

-Óvatosan haver! Ez az én házam! Kifizetettem veled! –kiáltott rá Aaron, majd ő is belépett a lakásba.

-Nate?! Aaron?! –nézett kikerekedett szemekkel Chloe a két fiúra, miután azok megzavarták magányos tv nézését, majd felkelt a kanapéról – Mit kerestek itt? Na nem mintha nem örülnék nektek… Csak ti ketten… együtt… furcsa látvány –vallotta be őszintén a lány, mire a két fiú összenézett.

-Hol van? –kérdezte Nate és összefonta a két karját.

-Ki? –értetlenkedett Chloe.

-A doki –kapcsolódott be a beszélgetésbe Aaron is, mire Chloe összevonta a szemöldökét.

-Mi? Milyen doki? Lucas New York-ban van –értetlenkedett tovább a lány, mire Aaron és Nate összenézett – Gondolom rá gondoltatok. Rajta kívül Matt az egyetlen orvos ismerősöm. Na meg hamarosan Tina. De az még nem most van. Szóval… Akkor lassan mondhatnátok egy: Szia Chloe! Örülünk, hogy Lucy nem nyírt ki-t. Vagy valami hasonlót –kérte Chloe mosolyogva.

Közben Kleo még mindig Davidet látta el újabb és újabb kérdéssekkel, ugyanis tudni akarta a teljes igazságot.

-Kleo kérlek. Túlléphetnénk rajta… Az a múlt és megbántam. Nem akarok többet ártani sem neked, sem a barátaidnak. Kérlek –fáradt bele végül a fiú a kérdésekbe és beletúrt a hajába. Kleo éppen nyitotta volna a száját egy újabb kérdésre, de végül meggondolta magát.

-Na jó. Mondjuk egy időre, felejtsük el a múltat, és a koncentráljunk a jelenre. A jövő úgy sem tartogat túl sok jót… A barátaim ki nem állhatnak  –gondolkodott el Kleo.

-Ééés? Nem vagyunk már tinik! Azzal randizunk, akivel akarunk! –tárta szét a karját David nevetve. Mire Kleo mosolyogva megrázta a fejét.

-Nekem fontosak a barátaim… és a véleményük is –magyarázta a lány egy szomorú mosoly kíséretében, mire David sóhajtott.

-Szóval kezdjem el játszani a jó kis fiút?

-Mi lenne, ha nem játszanád? –ajánlotta Kleo, majd megcsókolta a fiút.