Amara rögtön elindult a kicsik, felé de Max visszarántotta.

-Max, mit csinálsz? –kérdezte.

-Várjuk meg, amíg ők lépnek –mondta álnyugalommal Max.

 -Okos vagy cerka fej –mosolygott Victor.

-Adjátok vissza a gyerekeket –követelte Amara, miközben Jeant próbálta élezgetni.

-Hova siettek ennyire? –kérdezte Lucy.

-Biztosan félnek tőlünk –mondta Rea nevetve.

-Te átkozott, szívtelen némber! –ordított Amara, amire a három kicsi felébredt. Hihetetlen de nem sírtak. Brian eközben csak csendben állt, és nézte mi történik körülötte. Amara és Max nem tudta, hogy mit tegyen. De nem is kellett semmit sem tenniük. Chloe beleszállt Victorba, de mivel a Vengeanc nem ismerte a képességét, nem is tűnt fel nekik. Christina sem vesztegette az időt… Max külsejét egy óvatlan pillanatban átváltoztatta, így úgy nézett ki, mint Magneto.

-Mi? Magneto? –lépett hátra Rea és Lucy.

-Azt hiszem, jobb ha elengedjük őket –mondta „Victor”.

-De… -kezdte Lucy, mire „Victor” egy szigorú tekintettel válaszolt. Lucy sóhajtott, majd szabad utat engedett Amaranak aki gyorsan ölébe vette a három gyereket, és már ment is. Brian feltöltötte Scottot és Jeant energiával, majd a Vengeancok egy járaton eltűntek. Mikor már elég messze jártak Chloe visszatért a testébe. Jeanék nem értették mi történt.

-Ez a két kicsi mentett meg minket –mosolygott Amara.

-Igen ez mind szép és jó, de nem lehetnék újra önmagam? –kérdezte Max.

-Nyugalom, én így is szeretlek –mondta Amara. Christina elnevette magát, mire Max visszaváltozott.

-Köszönöm Tina! –mondta a lányának Max.

-Menjünk haza, majd hívjuk fel Bobbyt, hogy mi van Kittyvel –mondta Scott. A többiek helyeseltek. Néhány nap múlva Kitty magához tért, és mikor meglátta Bobbyt, hirtelen felült.

-Te meg ki vagy? –kérdezte ijedten.

-Mi? A férjed, Bobby –lepődött meg Bobby.

-És én ki vagyok? –kérdezgetett tovább.

-Te jó ég! Amnéziája van! Most magyarázhatunk neki mindent! –kapott a fejéhez Jean.

-Nyugi csak viccelek –mosolygott Kitty.

-Jaj Kitty! Ez nem volt vicces –nevetett Bobby.

-De attól még elég rosszul vagyok –dőlt vissza az ágyba Kitty.

-Ház egy ilyen esés után, ez a minimum –mondta Jean –Tessék, igyál egy kis teát. Én csináltam.

-Ööö… köszi, de inkább majd később –mondta Kitty, mert tudta, hogy csalán teát kapott.

-Többiek? –nézett körbe Jean.

-Köszi, de nem vagyok szomjas! –mondták a többiek mosolyogva.

-Ha nem hát nem –vonta meg  a vállát Jean.

-Chloe jól van? –kérdezte Kitty.

-Jobban, mint gondolnád! Ő és Christina mentettek meg minket a Vengeancetól.

-Mit kerestetek ti a Vengeancenál? –kérdezősködött tovább.

-Hát… az úgy volt, hogy –kezdte Amara, majd a többiek folytatták és egymástól vették át a szót.

-Kicsi a bors, de erős! –nevetett Bobby.

-Nagyon erős –helyeselt Max is.

-Viszont nekünk már menni kéne, mert lejár a látogatási idő –nézett Scott az órájára.

-De én itt leszek. Tudod génsebész vagyok –nevetett Jean.