Aaron és Nate még mindig zavartan állt Chloe előtt a lakásban. Ez persze főleg Aaron számára volt szokatlan, elvégre ez az ő háza volt.

-Hmmm… Igazából csak beugrottam megnézni, hogy hogy vagy. Látom jól, szóval már megyek is –törte meg a csendet Nate és indult el a kijárat felé, de Chloe utána szólt.

-Megáll. Megfordul. Megmagyaráz –adta ki a rövid utasítások egy filmet idézve, amiket a fiú teljesített is.

-Mit is kéne megmagyarázni? –próbálta húzni az időt, mire Chloe csípőre vágta a kezeit.

-Áhh… Az égvilágon semmit. Először is, hogy hol voltál az elmúlt héten, mivel felém se néztél. Aztán, hogy Aaron mit keres itt. Pontosabban, hogy együtt mit kerestek itt. És ne feledkezzünk el a kis féltékenységi jelentről sem –sorolta a lány, miközben ujjain számolta a magyarázatra váró tényeket. Nate és Aaron egymásra nézett, majd Nate kezdett bele a történetbe.

-Lucy meg akart ölni. Szóval az elmúlt hetet azzal töltöttem, hogy az életedet mentettem. De ehhez szükségem volt Aaron-ra, úgy, hogy mindezt Seattle-ben tettem. Miután megoldottuk a problémát együtt ültünk gépre, hogy megnézzük hogy vagy. A féltékenységi jelenetet meg kikérem magamnak. Nem volt itt semmi féle féltékenység –fejezte be a monológját Nate, mire Chloe elmosolyodott.

-Hát persze hogy nem –válaszolt olyan hangsúllyal, ahogyan az óvodásokhoz szoktak beszélni. Némi szóváltás után amiben Nate továbbra is tagadta, hogy féltékeny lett volna, távozott. Chloe és Aaron pedig egy kis beszélgetés után elmentek aludni. Másnap reggel viszont együtt reggeliztek.

-És milyen Seattle? –kérdezte Chloe, miközben egy kekszet mártogatott a kávéjába. Aaron megvonta a vállát.

-Nem is tudom. Más. Ott semmi nem emlékeztet a múltra. És nincsen Lucy –magyarázta a fiú, majd kiitta a kávéját.

-Értem –mosolygott Chloe az utolsó keksz lenyelése után.

-Most viszont jobb, ha megyek. Mindjárt megy a gépem az a néhány cuccom meg Nate kocsijában maradt –magyarázta Aaron, majd a bejárati ajtó felé indult.

-Aztán majd hívj –kérte Chloe, az ajtóban állva, mire a fiú bólintott. Aztán némi habozás után megcsókolta Chloe-t. A lányt meglepte a dolog, de nem húzta el az arcát.

-Szia –köszönt el Aaron, majd elindult gyalog Nate-hez.

-Szia –köszönt utána Chloe is, majd addig nézett Aaron után, míg el nem tűnt az utcán.

-Na asszem ideje indulni –jelentette ki Aaron karba tett kézzel, mire Nate bólintott.

-Fogjak neked taxit vagy esetleg az én fuvaromat igényeled? –reagált kissé fintorogva és nagyon reménykedett benne, hogy Aaron a taxit fogja választani.

-Figyelembe véve, hogy készpénz az nem sok van nálam, jobban örülnék, ha valaki kivinne. Nekem tök mindegy ki, csak legyek már a reptéren… -válaszolt Aaron, mire Nate újra sóhajtott aztán felkapta a kocsi kulcsát és elindult az autó felé. A másik fiú, pedig követte.

-Csomagod nincs, szóval gondolom, nem kell segítenem a cipekedésben –dőlt a kocsijának Nate, mire Aaron egy fintorral válaszolt, majd elnézett az épület felé.

-Mondanám, hogy majd még találkozunk, de, hogy őszinte legyek, nem igazán vágyom rá… -próbált valami búcsúzásszerűt kierőszakolni magából Aaron, de nem sikerült rávennie magát.

-Ebben legalább egyet értünk –bólintott Nate. Aaron is bólintott egyet, majd elindult az épület felé és rögtön az egyik kasszához ment, hogy jegyet vegyen.

-Az első Seattle-i gépre egy jegyet –kérte kissé se udvariasan. A pult mögött ülő férfi pedig felvilágosította, hogy ma már nem indul egy sem erről a reptérről. Így Aaron morogva sietett vissza a parkolóba, hogy hátha sikerül elérnie Nate-et. A fiú még mindig a parkolóban állt és próbált kiállni, csakhogy mögötte egy kisebb fajta dugó keletkezett és senki nem indul se előre se hátra. Nate egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Aaron beszállt mellé az anyós ülésre.

-Hát te? –kérdezte meglepődve.

-Lekéstük a gépet a lassú vezetésed miatt. Szóval néhány napot még a városban töltök.

-Mi? Nem vagyok hotel sofőr! Ints le egy taxit… -morgott Nate is, majd megörülve, hogy végre ki tud állni a kocsival gyorsan elindult, majd haladt a kocsisorral és elindult vissza a lakásához.

Az út elég csendben telt nem sokat szóltak egymáshoz, csak Aaron szólalt meg néha, hogy Nate vezetését kritizálja illetve a többi sofőrt szidja. Ez utóbbiba Nate is gyakran beszállt.

-Átkozott kamionosok –morgott Aaron, mikor egy szűk sávos úton akartat megelőzni egyet, de Nate nem mert belevágni a műveletbe, mert a kamion át-át jött a másik sávba. Mikor Nate már éppen neki kezdett volna az előzésnek a kamion által szállított acél rudak közül néhány legurult a járműről egyenesen Aaron-ék sávjába.

-Az istenit –ordított Nate, majd megpróbálta minél jobban kikerülni a tonnás acélrudakat, de nem volt elég ügyes és egy nekik csapódott az anyós ülés oldalán, Nate pedig elvesztette a kocsi felett az uralmát. Mikor végre sikerült felfognia, hogy hol van mindenhol dudaszó hallatszott. Nem az ő kocsijuk volt az egyetlen, ami belekeveredett a balesetbe. A mentők szirénája, pedig már hallatszott. Nate Aaron-ra nézett, aki elvesztette az eszméletét és üvegszilánkok tömege állt ki belőle.

-A francba –ugrott ki Nate a kocsiból és rohant át Aaronhoz, majd megpróbált segíteni neki. Még szinte ki sem húzta a kocsiból, amikor a mentők átvették tőle, majd rögtön kórházba szállították. Miután Nate-en is elvégeztek néhány vizsgálatot, a fiú a kórházba indult Aaron után. Mikor megérkezett Aaron már a műtőben volt, így Nate az arra kijelölt helyről nézte az operációt. Közben folyamatosan Aaron tudatát kereste. Valamennyire sikerült is megtalálnia, aztán elvesztette. És ugyanabban a pillanatban Aaron szíve is leállt.

-Nem –kiáltott Nate, majd rátapadt az üvegre. Az orvosok próbálták újra éleszteni, de már semmit nem tehettek. Később a műtétet vezető sebész is elmondta Nate-nek a történteket. Hogy Aaron súlyos belső sérüléseket szenvedett, többek között a tüdeje is összeomlott.

Órákkal később, egy tanúvallomás után, Nate végre hazaért. Viszonylag már sikerült feldolgoznia a történteket. Most már azon gondolkodott, hogy hogyan mondja meg Chloe-nak, hogy mi történt. Mivel kicsit kezdett bezsongani attól, hogy egyedül van a lakásban, végül meglátogatta a bátyját.

-Nate! Végre… Mi történt az arcoddal? –köszöntötte Matt. Kleo és Tina közben éppen vacsoráztak.

-Mindent elmesélek –mondta Nate komoly hangon, majd belépett a lakásba és becsukta maga mögött az ajtó. Aztán neki kezdett a beszámolónak, miközben bátyja a sérüléseit gyógyította.

-Jézusom! Aaron meghalt?! -kapta a szája elé a kezét Kleo. Tina és Matt is meg volt döbbenve. Nate pedig szomorúan bólintott.

-Chloe össze fog omlani… -szólt közbe szomorúan Matt, mire a többiek összenéztek.

Újabb órák teltek el, és egészen besötétedett, mire Nate végre érzett elég erőt magában ahhoz, hogy felkeresse Chloe-t.

-Nyitom! –kiáltotta a lány, majd ajtót nyitott, nem is törődve azzal, hogy már az alvó ruhájában van, ami egy nagy póló volt –Nate? Hát te? Mit csinálsz itt, ilyen késői órán? –köszönt a fiúnak miközben beengedte. Nate komoly arccal fordult a lány felé.

-Azt hiszem jobb lesz, ha leülsz –kezdte meg Nate a beszélgetést, mire Chloe baljósan összevonta a szemöldökét.

-Ez nem tetszik nekem –fonta össze maga előtt a két karját, de állva maradt. Nate sóhajtott, majd belekezdett a történetbe. Igen lassan és nyugodtan

-Ma ugye kivittem Aaron-t a reptérre. Azonban sikeresen lekéste a járatot így elindultunk vissza. De az úton egy acél rudakat szállító kamionról néhány rúd az útra gurult mi pedig pont mögötte mentünk, és… - amikor elért volna a kínos részhez, Chloe közbe vágott.

-Mi? Aaron kórházban van? Azonnal felöltözöm és mehetünk is –indult el Chloe a hálószoba felé, de Nate megfogta és visszahúzta maga elé.

-Chloe… Aaron meghalt –mondta ki végül gyorsan. A lány egy rövid ideig csak hitetlenül nézett Nate-re, majd mivel a fiú nem nevette el magát, hogy csak viccelt, szépen lassan elkezdett kiborulni…

-Nem… Az nem lehet… Nem halhatott meg! –indultak meg Chloe könnyei, majd patakokban hulltak a földre, teste csak úgy rázkódott a sírástól. Nate szorosan magához ölelte a síró lányt. Próbált lassan és nyugodtan lélegezni, hogy Chloe-t minél könnyebben sikerüljön megnyugtatnia.

-Lélegezz Chloe, csak lélegez –suttogta a lány fülébe, mert a lány egyre csak kapkodta a levegőt és félő volt, hogy belefullad a sírásba. Hosszú percek teltek el, mire Chloe-nak úgy ahogy sikerült összeszednie magát. Szeme piros volt és látszott az arcán, hogy bármelyik pillanatban újra elsírhatja magát.

-Jobb lesz, ha lefekszem –jelentette ki, majd elemelte a fejét Nate mellkasától. A fiú, pedig megfogta Chloe két vállát.

-Itt maradok estére, rendben? –ajánlotta Nate, mire Chloe hálásan bólintott, aztán lassan elindult a hálószoba felé. Bebújt az ágyába, majd csak forgolódott. És forgolódott, és forgolódott. Bármerre fordult minden tárgy Aaron-ra emlékeztette. Így újra kicsordultak a könnyei. Magányosnak érezte magát a szobában, így hát erőt vett magán és kiment a nappaliba, egyenesen a kanapén fekvő Nate-hez.

-Nate… Nate… -szólongatta a félálomban lévő fiút, mire az riadtan felkönyökölt.

-Mi a baj? –kérdezte, de Chloe nem válaszolt, csak nézett rá és az ajkát harapdálta. Így végül a képességét használta, majd halványan elmosolyodott –Rendben –egyezett bele, majd felkelt a kanapéról és átkarolva Chloe-t visszaindult a hálószoba felé.

-Köszönöm –mondta halkan a lány, majd visszafeküdt az ágyba, Nate pedig követte a példáját.

-Ugyan, nincs mit –válaszolt. Chloe közben az oldalára fordult és a szobabútorokat kezdte el vizslatni. Aztán akaratlanul is előtörtek az emlékei és újra megindultak a könnyei. Nate pedig nyugtatóan elkezdte simogatni a karját.

-Meghalt… Érted? Többet nem fogom látni, nem fogom hallani a hangját… Nem fogtok értelmetlen vitákat folytatni… -motyogta a lány, aztán gondolt egyet és a másik oldalára fordult majd szorosan Nate-hez bújt, fejét a mellkasába fúrva.

-Ugye te mindig itt leszel nekem? –kérdezte Chloe szipogva. Nate egy pillanatig habozott, majd bólintott, igaz azt Chloe nem látta.

-Igen… Itt leszek és vigyázni fogok rád –válaszolt, majd tovább simogatta a lány karját, míg mindketten el nem aludtak…

Másnap reggel Chloe Nate hangjára ébredt. A fiú éppen telefonon kért mára szabadnapot. Miután befejezte a beszélgetést, az ágy felé fordult, de mivel Chloe pont háttal feküdt neki ezért nem tudta, hogy a lány ébren van-e. Így visszafeküdt mellé, és étölelte a derekát.

-El kell költöznöm –szólalt meg hirtelen Chloe, amitől Nate összerezzent. Nem számított arra, hogy ébren van a lány. Aztán Chloe folytatta – Semmi közöm ehhez a házhoz és folyton csak Aaron-t juttatja az eszembe. Míg nem találok lakást, visszaköltözöm anyáékhoz –fejezte be Chloe, mire Nate felkönyökölt az ágyban.

-Mi lenne, ha visszavennéd a régi szobádat? Sophie nem cserélte le a bútoraidat. Ő átköltözik a harmadik szobába, te pedig visszakapod a régi szobádat –kockáztatta meg a kérdést Nate, a legbarátságosabb hangján, mire Chloe a fiú felé fordult.

-Szóval költözzem hozzád? –kérdezett rá, mire Nate félénken bólintott –Rendben. De csak, mint barátok - egyezett bele mire Nate elmosolyodott, de arcán egy kis csalódottság is látszott.

-Csinálok valami reggelit –jelentette ki, mire Chloe mondta volna a reggelizési szokásait, de a fiú leintette – Kávé tejjel és cukor nélkül és hozzá keksz. Tudom –előzte meg a lány mondatát, majd távozott. Miközben ő a konyhában tevékenykedett Chloe elment megfürödni. A kávé már szinte teljesen kihűlt mire befejezte és arcán sírás jelei látszottak, mire Nate oda sietett hozzá és szorosan megölelte.

-Jól van, jól van. Csss… Csss… -simogatta a lány fejét. Chloe-nak kicsivel később sikerült befejeznie a sírást, mire Nate letörölte az arcáról a könnycseppeket –Most megreggelizzünk utána meg sétálunk egyet. Rendben? –ajánlotta, mire a lány hálásan bólintott.

-Köszönöm Nate. Köszönöm, hogy itt vagy most –hálálkodott Chloe, mire Nate újra magához ölelte.