Amint értesítették őket, alig egy héttel később Aaron szülei, és testvére Alden visszaköltöztek néhány napra, amíg a papírokat, a temetést, és egyéb fontos dolgokat. Leginkább Aldent viselték meg a történtek, mivel több időt töltött testvérével, mint szülei. Mindkettőjüket cserben hagyták, s ezáltal egy láthatatlan kapocs erősítette köztük a testvéri köteléket…

Ezalatt Miamiban Michael eldöntötte, hogy hazautazik egy időre. Elvégre mindeddig Floridában volt, és a barátain kívül senki sem tudott róla, hogy hol lehet. Végül Sophie is úgy döntött, hogy vele tart, így egyik este együtt érkeztek meg a Bostoni Repülőtérre.

Ezután eldöntötték, hogy hazaugranak Aaron házába, mivel Michael is ott lakott idáig, és Chloe-t is biztosan hazaengedték a kórházból, legalább meglátogatják.

Fogtak egy taxit a repülőtéren, majd elindultak az úti cél felé. Ám amikor leparkoltak a ház mellett, döbbenten vették észre a hatalmas ELADÓ feliratot a kerítésen, alatta néhány telefonszámmal… A ház elhanyagoltnak tűnt, a füvet már hetek óta nem vágták le, a virágok kiszáradtak, és több helyen is kinőtt a gaz a kertben. Mivel azonban odabent világosság volt, elindultak be a házba.

Ám igencsak megdöbbentek, amikor egy ismeretlen férfi nyitott ajtót.

-Jó estét. Mit akarnak?

-Elnézést… Chloe Davies vagy Aaron Bennett itthon van? –kérdezte Michael, ám válaszul csak becsapták előttük az ajtót. -Nah ez tök jó idáig… mi jöhet még?

-Szerintem ugorjunk el hozzánk, hátha Tináék vagy Nate tud valamit… Lehet, hogy Chloe még mindig kórházban van… vagy Aaron úgy döntött, hogy eladja a házat, ha már úgy sem lakik itt… -találgatott Sophie, mire Michael csak megvonta a vállát és visszaültek a taxiba.

Miután leparkoltak az emeletes ház parkolójában, felsétáltak Sophie itteni lakóhelyéig, ahol bekopogtak, majd Nate nyitott ajtót.

-Sziasztok… -köszönt kicsit megszeppenve. –Ti meg hogy kerültök ide?

-Muszáj volt visszajönnöm elintézni egy-két dolgot. –foglalta össze röviden Michael. –Viszont az előző lakhelyemre nem tudtam bejutni, így Sophie javaslatára idejöttünk…

-Héé! Ki pakolt ki a szekrényeimből? És ezek kinek a ruhái? –kérdezte Sophie felháborodva, amikor meglátta a szobáját. Ezután egy ágyra kiterített fekete ruhára mutatott. –Először Aaronék háza, utána Chloe eltűnik, most meg ez… Elmagyaráznád, hogy mi történt amíg nem voltam itt?

-Sziasztok! –hallották hirtelen Chloe hangját, aki akkor lépett ki a fürdőszobából, kisírt szemekkel. Döbbenten nézett Michaelre és Sophie-ra, majd ezután csak szótlanul Nate-re nézett. A fiú, aki sóhajtott, majd bólintott egyet, jelezve a lánynak, hogy vette az üzenetét, kikísérte Sophie-t és Michaelt, akik már semmit sem értettek, Chloe szobájából. Leültek a nappali kanapéjára, Nate elkezdte mesélni a történteket… ki volt az idegen férfi Aaron házában, miért eladó a ház, miért olyan elhanyagolt a kert, miért nem engedték be őket, miért nem találták ott Chloet, a lány miért költözött vissza ide, miért volt kikészítve a fekete ruha, miért van mindenki ennyire maga alatt…

Mire befejezte, Michaelt és Sophie-t teljesen sokkolta a sok hír, Sophie könnyes szemmel bámulta maga előtt a szőnyeg mintáját. Majd fogta magát, és otthagyva a két fiút, bezárkózott a harmadik, üres szobába, ahonnan ki sem mozdult az est hátralevő része alatt, és senkit se engedett be…

 Michael pedig túljutva az első sokkon, rádöbbent, hogy tulajdonképpen megint nincs hol laknia, úgyhogy vagy sürgősen egy új lakás után néz, vagy megint valami haverjához költözik, esetleg hosszabb időre átköltözik Floridába Sophie mellé. Ám akkor már célszerűbb lenne új munkahelyet is váltania, mivel a bostoni utazgatást nehéz lenne hosszabb ideig tartani… De ezzel ráér néhány nappal később foglalkoznia…

Másnap délután Aaron szűk rokoni köre, és a közelebbi barátai, ismerősei is jelen voltak a temetésen, de még így sem volt valami sok ember. A szertartás alatt a szülők szinte egyetlen könnyet sem ejtettek, testvérét, és közeli barátait sokkal jobban megviselte…

… Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, S mint fán se nő egyforma két levél, A nagy időn se lesz hozzá hasonló…