Másnap szombat volt, amikor reggel gyereksírás törte meg a csendet.
- Scott, felébredt a fiad. –mondta Jean álmosan.
- Reggel nyolcig a te fiad… pláne hétvégenként… - jött a válasz miközben Scott átfordult a másik oldalára.
- Csak nem azt akarod, hogy Chloe is felébredjen Nate sírására?
- Huh, ezt el is felejtettem. –mondta Scott, majd rohant a gyerekszobába. Áthozta Natet, és lerakta Jean ölébe. –Ma te vagy a soros a gyerek etetésével. Sok sikert.
- Na jó, gyere kicsim. –mondta Jean, majd a gyerekkel együtt kiment a konyhába.
Scott álmosan dőlt vissza az ágyba, ám mielőtt még lecsukhatta volna a szemeit, Chloe is felébredt, majd rázendített. Scott a szemeit dörzsölgetve visszament a gyerekszobába. Amint belépett Chloe egyből elhallgatott és mosolyogva nézett a keresztapjára.
- Nocsak, felkeltünk? –elgondolkozik- Micsoda költői kérdés, még szép, hogy szombaton hétkor felkeltek, nehogy kipihenhesse magát az ember. –Chloe vidáman nevet- Na akkor menjünk reggelizni… - Scott kiveszi a kiságyból Chloet – Ugye éhes vagy?
- Inem! –vágja rá Chloe.
- Na mindegy, akkor is enni fogsz, ha nem vagy az, úgyhogy jobb ha éhes vagy. –mondta Scott majd kimentek a konyhába. –Felébredt a másik ördögfióka is.
- Hallottam, így egyből dupla adagot készítek. –mondta Jean, miközben a kicsik reggelijét készítette.
- Tényleg, Kittyék megint hova mentek, hogy megint mi vigyázunk Chloera?
- Nem tudom. –mondta Jean, miközben megpróbálta megitatni Natetel a reggeli kakaóját.
- Chloe… -morogta halkan Scott.
- Mi a baj? Nem akar reggelizni? –kérdezte aggódva Jean.
- Talán ha nem válna anyagtalanná, akkor úgy nem folyna keresztül rajta a kakaó.
- Biztosan nem éhes. –mondta Jean nevetve.
Ekkor Nate is megfogta a cumisüveget és földhöz vágta, így minden és mindenki csupa kakaó lett. Ezután ártatlan őzike szemekkel nézett Jeanre, majd Scottra.
- Biztosan nem éhes. –idézte mosolyogva Jean szavait Scott. –Szerintem majd később reggeliznek. Majd szólnak, ha valami bajuk van. Vagy még jobb ötletem… Mi lenne, ha ma nem kapnának enni, és akkor holnap úgy ennének, mint a kisangyal. Vagy…
- Neked is vannak ötleteid. Hé, ti meg hová mentek? –kiáltott Jean a két gyerek után.
De a kölykök gyorsan kirohantak a konyhából és elbújtak a házban. Jean hiába kereste őket, sehol sem találta. Gyorsan szólt Scottnak, és együtt kezdték el keresni a gyerekeket. Hiába kiabálták a nevüket, senki sem válaszolt.
- Cselesek… - mondta Scott.
- Csit… - fülelt Jean. –Te nem hallod? Mint ha innen jönne valami zaj.
- Nem hiszem, hogy be tudtak volna mászni a szekrénybe, de megnézhetjük. –mondta Scott, majd kinyitotta a ruhásszekrényt.
Innen Chloe mosolygott rájuk Scott egyik pólójából, majd négykézláb elkezdett átcsoszogni a szobán, ám Jean elkapta.
- Már csak Natet kéne megkeresni. –mondta Jean, miközben berakta Chloet egy mászókába.
Elkezdték keresni, miközben Pamacs, a skót juhászkutya sétált végig előttük a szobán, mellette takarásban pedig Nate.
- Azt hiszem, hogy ő is megvan. –mondta Scott, majd berakta Natet a mászókába Chloe mellé, és ledőlt pihenni egy kicsit az egyik fotelba.
- Mikor jönnek már Kittyék? –kérdezte Jean.
- Nem tudom… - mondta Scott… Nem is sejtették, hogy eközben a Vengeance rejtekhelyén a társaik milyen bajba keveredtek…