Nate fejfájásra hivatkozva otthagyta Chloe-t a nappaliban, és szobájában ledőlt az ágyra. Át kellett gondolnia a mai napot. Rea és Chloe nem rajonganak egymásért, ez egyértelmű volt, akkor Matt viselkedése, és az apja telefonhívása… Nagyot sóhajtott, majd a fal felé fordult, és megpróbált pihenni.
Este Matt dühösen érkezett haza. A kórházban is kapott egy fejmosást, ráadásul az öccse is felidegesítette.
- Sziasztok! – köszönt be a konyhába, majd a hűtő felé vette az irányt. – El sem fogjátok hinni, hogy milyen nehéz napom volt… Először több műtétem volt, mint amire számítottam… - kezdett bele a mesélésbe, anélkül, hogy szétnézett volna. - … aztán megjelent Nate, és kioktatott. Értitek, ő engem…
- Matt  - szólította meg Kleo a fiút, miközben Tinát karolta át.
- … Pont ő magyarázza, hogy jobban kéne figyelnem másokra! – folytatta a fiú, és egyre jobban belelovallta magát.
- MATT! – ordított rá Kleo, de a fiú még mindig nem figyelt, csak mesélte tovább a napját.
- Hagyd… - mondta Tina, majd zokogva berohant a szobájába.
Matt most nézett először oda, de csak Kleo mérges tekintetével és Tina hűlt helyével találta szemben magát. Értetlenül tette le a vacsoráját az asztalra.
- Ezt jól megcsináltad! – mondta a lány megvetéssel a hangjában, majd az asztalon lévő papírokat Matthez vágta, és ő is otthagyta a konyhát.
A fiú felvette a földre hullott lapokat, majd olvasgatni kezdte. Ahogy váltogatta az oldalakat, úgy kerekedtek ki egyre jobban a szemei. Értetlenül rogyott le a székbe, és most először érezte azt, hogy megérdemelte a Nate-től való kioktatást. Elkezdte masszírozni a homlokát, hogy jobban tudjon gondolkozni, de semmi megoldás nem jutott az eszébe. Anélkül, hogy hozzányúlt volna, otthagyta a vacsoráját az asztalon, és bekopogott Tinához.
- Tina… - kezdte, de érezte, hogy ez nem lesz ilyen könnyű. – Kicsim, bemehetek?
- Te szobád is… - válaszolt Tina két szipogás között.
Matt kissé aggódva nyitott be a szobába, majd leült a felesége mellé. Nem tudta, hogy hogyan kezdjen neki, hogy mit mondjon. Megpróbálta átkarolni a lányt, de az elhúzódott tőle.
- Tina… én… - kezdett bele Matt, de itt el is akadt.
- Várj! Előbb én akarok mondani valamit – tette fel a kezét a lány, miután letörölte a könnyeit. – Azt hiszem, tényleg az lesz a legjobb, ha elválunk. Hülyeség volt 16 és 19 éves fejjel a falnak rontani. Azt hittem, hogy ha otthagyom az egyetemet, és lemondok arról, hogy orvos legyek, akkor… akkor képes leszek arra, hogy abbahagyjam a fogamzásgátló szedését is, és szüljek. De ma, amikor hazajöttél, még kevésbé voltál figyelmes, mint az elmúlt hónapokban. Ezért lesz mindkettőnknek jobb, ha külön utakat járunk egy ideig. Te a munkádnak szentelheted az életed, én pedig meglátom, hogy visszamegyek-e az egyetemre, de nem hiszem. Soha az életbe nem fogok annyi pénzt keresni, hogy oda járhassak, az ösztöndíjamnak meg lőttek. De tudok munkát vállalni díszlet- és ruhatervezőként, meg tudok állni a saját lábamon.
Matt úgy érzete magát, mint aki álmodik, mi több, szinte biztos volt benne, hogy ez az egész nap csak egy rémálom. Más magyarázatot nem talált se Nate, se Tina viselkedésére… de legfőképpen a sajátjára nem. Nézte Tinát, aki még mindig várta, hogy valamit reagáljon az előbbi monológjára, de ő nem tudott megszólalni. Ismét masszírozni kezdte a homlokát, majd beletúrt a szokásosnál is kócosabb hajába.
- Figyelj… én ezt nem szeretném. De ha te így látod jónak, akkor most nekem van a legkevesebb jogom, hogy visszatartsalak. De akkor csak annyit kérek, hogy ne váljunk el, hanem ideiglenesen költözzünk szét. Amint kapsz valami állást, ígérem, elköltözök. És ha úgy érzed, hogy ideje, hogy újra együtt éljünk, akkor csak telefonálj – mondta Matt, és boldog volt, hogy sikerült kinyögnie valami épkézláb választ.
Tina csak bólintott, majd nekilátott, hogy a noteszából kikeressen pár telefonszámot. Matt még egy ideig nézte, hogy mit csinál a felesége, és közben azon gondolkozott, hogy miért jutottak ide. Eszébe jutott a mondás, miszerint a vér nem válik vízzé. Végül is Nate-tel testvérek, elképzelhető, hogy ugyanolyan ő is? Gyorsan megrázta a fejét, hogy ilyen még meg se forduljon a fejében, majd kiment vacsorázni.
- Hülye vagy – közölte Kleo, aki a konyhában várt rá.
- Mert? – döbbent le Matt.
Semmi kedve nem volt egy újabb fejmosáshoz. Ez volt élete legszörnyűbb napja, és nem akarta tovább fokozni.  Azonban úgy tűnt, Kleo nem hajlandó ezt figyelembe venni.
- Könyörögnöd kellett volna neki, hogy maradjatok együtt! Ígérned, hogy megváltozol! És ezeknek nem üres szavaknak kellett volna lenniük! Tényleg nem tűnik fel, hogy mennyire megváltoztál? Hogy mennyire elhanyagolod a családodat és barátaidat? – szinte már üvöltötte az utolsó mondatot. – Mindig te voltál, akihez bárki jöhetett a gondjával. Mindig te voltál a csapat fékje, aki reálisan gondolkozott, és aki mindenkivel jó kapcsolatot ápolt… Ehhez képest most teszel magasról mindenkire, csak dolgozol… - ismét halkan beszélt, már nem düh sütött a hangjából, hanem csalódottság.
- Pont ugyanezt mondta Nate is – jegyezte meg kelletlenül Matt, majd felkelt és kiöntötte a vacsoráját. Elment az étvágya. – És különben is, azért dolgozok annyit, hogy legyen miből megélnünk – ismételte meg, amit az öccsének mondott a kórházban.
- És ez a megoldás? – kérdezte Kleo majdnem sírva. – A régi Matt megebszélte volna velünk, hogy mi a helyzet. Megkért volna minket, hogy dolgozzunk. Nem egyedül akart volna mindent csinálni. Legalábbis nem a kapcsolatai rovására. Amúgy meg, ha érdekel, találtam munkát. Bolti eladó vagyok holnaptól a közeli kisállat kereskedésben.
Matt az este folyamán már másodszor nem jutott szóhoz. Érezte, hogy Kleonak igaza van, de nem akarta, hogy így legyen. Gondolataiba merülve meredt maga elé, a lány pedig kiment a nappaliba. Az egész lakásra csend telepedett. A némaságot a csengő éles hangja törte meg. Kleo ment ajtót nyitni, amikor az ötödik csöngetés után még mindig nem mozdult senki.
- Megyek már, megyek már – dünnyögte.
Amikor kinyitotta az ajtót, Daviddel találta szemben magát. Már épp azon volt, hogy becsapja a fiú orra előtt az ajtót, amikor meglátta, hogy össze van karmolva.
- Veled meg mi történt? – kérdezte egy kicsit jobban aggódva, mint tervezte.
- Bemehetnék? – kérdezett vissza a fiú.
Kleo arrébb állt az ajtóból, és David bevonszolta magát. Kleo az alsó ajkát beharapva elszámolt tízig. Nem engedhette meg magának, hogy aggódjon a fiúért… vagyis, hogy ezt kimutassa.
- Matt! Meg kéne gyógyítanod Davidet. Vagy ezt a feladatodat is elhanyagolod? – szólt a fiúnak Kleo.
Matt úgy érezte magát, mint akit felpofoztak. Legszívesebben hagyta volna az egész gyógyítást a fenébe, de tudta, hogy ez a minimum, amit a mai nap után megtehet. Pár perc múlva David már sebmentesen ült a kanapén.
- Miért karmolt össze Lucy? Azt hittem, hogy közéjük tartozol – jegyezte meg Matt, és örült, hogy végre valami eltereli egy kicsit a figyelmét.
- Hát, szerintem kívülálló lettem. Mármint, most már se ide, se oda nem tartozok, de mindkét oldal utál valamilyen szinten – magyarázta David.
- Akkor mit keresel itt? – kérdezte Kleo, de szinte köpte a szavakat.
David nem válaszolt, és Matt együtt érzett vele. Kleo nagyon nyers tud lenni, ha a helyzet úgy hozza, és most alapból nem volt jó passzban, ráadásul Davidről volt szó.
- Igazad van, nem kellett volna ide jönnöm. De Lucy ezt figyelmeztetésnek szánta – folytatta a magyarázatot. – Előbb-utóbb meg fognak ölni, amiért mindent elmondtam neked – nézett a lányra sokatmondón.
Kleo elfordította a fejét. Nem akarta hallani David magyarázatait. Megunta, hogy azon gondolkozzon, mikor mond igazat, és mikor hazudik.
- Gondolom, megtalálod az ajtót – jegyezte meg a lány.
 David vetett egy pillantást Mattre, majd elhagyta a lakást.