|
39. rész
Treacle 2007.12.11. 19:40
 Kiélezett ellentétek
Kleo kissé ledöbbent a nagy tömeg láttán, és hirtelen a kedve is elment a nyilvános balhétól. Az egészet négyszemközt akarta megbeszélni Nate-tel. Michael érdeklődve nézett Lizre, a lány felsőbbrendű tekintetétől kirázta a hideg. Így 20 centiről még ellenszenvesebbnek tűn, mint Chloe és Nate elmesélése alapján.
- Oh, egy ismeretlen arc – vette észre Liz is a fiút, majd odatipegett hozzá. – Elizabeth Harte vagyok, a barátaimnak csak Liz.
- Akkor mi miért hívjuk Liznek? – súgta Nate fülébe Chloe, miközben próbálta visszafojtani a nevetését, azonban Nate még mindig nem vette a lapot. Kleo érkezése óta csak a véres képek jártak a fejében.
- Nate! – szólongatta Chloe.
Michael már bemutatkozott Matt újdonsült menyasszonyának, Kleo helyet foglalt az egyik fotelben, Matt pedig várakozva nézett az öccsére. Ebből Nate levonta azt a következtetést, hogy elbambult.
- Igen? – szedte össze magát, majd megköszörülte a torkát.
- Azt kérdeztem, kölcsönadnád-e a kocsidat, ugyanis el kell jutnunk Tinához, és Kleo nem hajlandó segíteni – ismételte meg Matt a kérdést, mire Nate felvont szemöldökkel nézett rá.
Nem értette, hogy miért keresi volt feleségét a bátyja. Ha az információi nem csaltak, a válás óta csak Kleo miatt beszéltek. Zavarodott tekintetet vetett Chloe-ra, aki csak egy vállrándítással jelezte, hogy ő sem tudja, miről van szó.
- Figyeljetek, a segítségetekkel, vagy anélkül, de eljutunk hozzá, mert fontos – szólt bele Liz is egyre türelmetlenebbül. – Csak azt hittem, hogy a barátok segítenek egymásnak.
Chloe már reagált volna, de Nate megelőzte. Gyorsan a bátyja kezébe nyomta a slusszkulcsot, majd elküldte a két váratlan vendéget. Fáradtan tekintett körbe, és a homlokát masszírozta, hogy jobban tudjon koncentrálni.
- Nate, minden rendben? – karolta át Chloe. – Kezdek aggódni érted, az utóbbi napokban nem igazán vagy itt.
- Csak… fáradt vagyok – füllentett Nate, mire Kleo egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy valami komoly dologról feledkezett meg hála Nate-nek.
- Nate, tudom, hogy nem a legalkalmasabb, de beszélhetnénk? - nézett rá Kleo ellentmondást nem tűrő hangon.
Alig negyed óra múlva a két fiatal egy közeli kávézó teraszán ült, és próbálták valahogy elkezdeni a beszélgetést. Kleo nem tudta, hogy hogyan vezesse fel a témát, Nate pedig legszívesebben semmit nem mondott volna.
- Figyelj Nate, találkoztam ma egy sráccal, bizonyos Tyler Wells-szel – kezdett bele a lány, mire Nate arca összerándult, akárcsak a gyomra.
Eközben Boston másik végében Liz és Matt megérkeztek Axel házához. Liz tátott szájjal nézte a hatalmas épületet és a még nagyobb kertet, ahol az egyik kertész épp a füvet nyírta. Matt közben már a kaputelefonon keresztül beszélt Axellel, aki vonakodott beengedni a látogatóit. Nem akarta, hogy balhé legyen. Nem sokkal később már mind a négyen az elegáns nappaliban ültek, műmosollyal az arcukon.
- És, minek köszönhetjük a látogatásotokat? – kérdezte Axel udvariasan, de hangjából kihallatszott, hogy egyáltalán nem örül.
- Hát, igazából ezt Tinának és Liznek kéne megbeszélnie – magyarázta Matt, miközben megszorította barátnője kezét. – Ugye kicsim?
- Persze mókuskám – lehelt egy csókot a Prouse fiú orrára.
Tinának még a gyomra is felfordult a jelenettől, a féltékenységi hullámról nem is beszélve. Nem akarta, hogy a többieknek feltűnjön, ezért elnézést kért, és kiszaladt a konyhába, ahova Liz is követte. Axel aggódva nézett utánuk.
- Tina, tudnál nekem segíteni? – mosolygott a lányra bájosan, majd a francia műkörmeit kezdte vizsgálni.
- Az attól függ – fordult a másik lány felé Tina, kezével a konyhapultra támaszkodva. – Ha baráti segítségről van szó, akkor most felejtsd el, ha…
- Jajj, dehogy! – nevetett fel hamiskásan Liz. – Csak Matt mesélte, hogy a te munkád ruhák illetve jelmezek varrása. És arra gondoltunk, hogy te – mivel mégiscsak szegről-végről ismerős vagy – olcsóbban megvarrhatnád az esküvői ruhám – magyarázta látogatásuk okát a lány.
Tina hirtelen megszólalni sem tudott. Úgy érezte magát, mint akit felpofoztak és gyomorszájon rúgtak. Hitetlenkedve nézett a vele szembenálló lányra.
- Értem, Tyler most rendesen megkavarta a dolgokat – sóhajtott Nate, miután Kleo elmesélte a történteket, majd az arcát a kezeibe temette.
Gyorsan ki kellett találnia valamit, mert az eredeti történettel nem állhatott elő, hisz akkor értelmetlen lett volna ez az egész. Kleo barna szemei kíváncsian tapadtak rá, ezt érezte, nem kellett látnia.
- Hát jó, elmondom – sóhajtott Nate, majd beletúrt a hajába. – De nem fogsz örülni neki.
- Mindegy, de tudni akarom az igazat – nézett oldalra a lány, miközben próbált erőt önteni magába.
- Amikor a minap átmentem, hogy belenézzek a gondolataidba, egy elég durva és elrettentő dolgot találtam. Nem csoda, hogy ki voltál akadva. Az igazság az, hogy Selene és David nem léptek le. Tudom, hogy erre sem emlékszel, de Lucy nagyon súlyosan megsebesítette Davidet, mikor nála tartózkodtál. El akartad vinni kórházba, de Tyler és Selene megjelentek. Selene nekiesett Davidnek, és az amúgy is súlyos sebeit kezdte ütni, karmolni. David önvédelemből az egyik karját Selene nyaka köré fonta, és egyre erősebben kezdte szorítani. Az önvédelem hatására mindketten egyre durvábban bántották a másikat, és… megölték egymást – fejezte be Nate a kitalált történetet.
Ahogy végiggondolta, amit mesélt, rájött, hogy van benne egy-két hülyeség, de most ez érdekelte a legkevésbé. Kleo könnyes szemekkel nézett rá, és rázkódott a sírástól. Nate lelki szemei előtt megjelent a gyilkos Kleo, amikor ugyanígy sírt a véres szoba közepén.
- És…mi… mi miért nem segítettünk rajtuk? – kérdezte a lány két szipogás között.
- Tyler rajtad használta a képességét, hogy távol tartson Davidéktől. Gondolom nem akarta, hogy te is megsérülj. Ő maga pedig nem akart beleszólni idegenek harcába. Nem ismerem a múltját, de gondolom megtanulta, hogy ami nem az ő dolga, azt hagyja annyiban – egészítette ki a mesét Nate, és úgy látszott, Kleo el is hiszi az egészet.
Arcát Nate mellkasába fúrta, és úgy zokogott. Siratta Davidet és Selene-t, Nate pedig jobb híján a hátát simogatta, reménykedve, hogy senki nem érti félre a helyzetet.
Mindezalatt Victoréknak sem volt eseménymentes délutánjuk. A kis csapat az asztalnál ült, és próbált valami normális beszélgetést összehozni.
- Olyan fura, hogy Selene minden szó nélkül lelépett – elmélkedett Rea, miközben felvágta a rántott húsát.
- Nem tök mindegy? Többet hátráltatott minket, mint segített – morgott Lucy. – Folyton csak Michael után sírt, félt bármit is rendesen megcsinálni.
Tyler összevont szemöldökkel hallgatta a beszélgetést. Kíváncsi lett volna a többiek reakciójára Selene tette hallatán. Nem bírta elképzelni, hogy Lucy valaha is elhinné, hogy Selene megölte Davidet. Ha jobban belegondolt, ő sem hitte volna el, ha nem látja.
- Te sem tudsz róla semmit Tyler? – kérdezte Rea, ügyet sem vetve Lucy morgására. – Végülis veled elég jól elvolt. Mintha testvérek lettetek volna.
- Nem.
- Tylernek újabban nincs ideje ránk, a barátaira, hisz Nate haverjaival lóg – szólt közbe Victor is.
A két lány villámot szóró tekintettel nézett Tylerre, aki döbbenetében még az evőeszközeit is letette az asztalra. Nagyon jól tudta, hogy miről van szó, de próbálta adni az ártatlant.
- Lövésem sincs, mire gondolsz – szedte össze magát, majd folytatta az ebédet. – Nem kéne ennyit drogozni.
- Az élsportolók nem drogoznak, ellentétben az árvaházban nevelkedett senkikkel – kelt barátja védelmére Lucy.
Tyler felpattant az asztaltól, kezeit ökölbe szorította. Már nagyon elege volt Lucy-ból. De nem ütötte meg, mert nem akart Victorral ujjat húzni. Elszámolt magában tízig, majd visszaült az asztalhoz.
- Kicsit mintha hirtelenharagú lennél – kötözködött tovább Lucy. – Csak nem telitalálat volt amit mondtam?
- Szar lehet, de igencsak mellé lőttél – válaszolt a lehető legnyugodtabb hangján Tyler. – Embert már öltem, sok balhéban benne voltam, de sosem drogoztam.
A többiek csendben figyeltek a vallomásra. Bár arcuk hitetlenséget tükrözött, a lelkük mélyén mindannyian biztosak voltak benne, hogy ez esetben Tyler nem hazudott. Victor azonban nem hagyta ennyiben a dolgot. Nem akarta, hogy bármelyiküket is gyengéd szálak fűzzék a másik baráti társasághoz.
- Szóval… mit kavarsz az egyiptomi bigével? – dobta fel újra a témát, és próbálta figyelni Tyler reakcióit, de a fiú pókerarcán nem igazodott ki.
- Mondtam már, hogy nem tudom, miről süketelsz.
- Akkor én megmondom – emelte fel a hangját Victor. – Itt én vagyok a főnök. Ha nem tetszenek a szabályok, akkor eltűnhetsz. És az egyik alapszabály, hogy ne haverkodj loserekkel.
- Haver, neked valami bajod van – rázta meg a fejét Tyler. – De tudod mit? Lehet jobban járnék, ha lelécelnék innen. Nektek meg nem ártana elgondolkoznotok azon, hogy Selene miért is szívódott fel.
Mielőtt bárki is reagálhatott volna, az ajtó hangos csapódása jelezte, hogy a fiú lelépett. Rea és Lucy félve tekintettek Victor vörös fejére. Tyler rendesen felhúzta, még soha senki nem szólt így vissza neki a barátai közül.
- Tartsátok rajta a szemeteket – mondta a két lánynak. – Nem kell, hogy itt bekavarjon.
- De… lelépett… - kockáztatott meg egy reakciót Rea.
- Úgyis visszajön, mert nincs senkije rajtunk kívül – magyarázta Victor, majd dühösen bement a szobájába.
Tyler sietősen haladt a városközpont felé. Emberek közelségére vágyott. Tömegre, amiben elveszhet. Gondolataiba merülve sétált, amikor valaki karon ragadta. Hirtelen reakcióként majdnem bevitt egy balhorgot, de még időben fékezte magát.
- Kleo? – nézett a megszeppent lányra.
- Bocs, nem akartalak megijeszteni – engedte el lassan a fiú barna pulóverét. – Épp hozzád indultam…
- Miért is? – kérdezte közömbösen, majd kezeit zsebre vágta.
- Beszéltem Nate-tel. Elmondta, hogy Selene és David hogy ölték meg egymást, és hogy te tartottál vissza attól, hogy közbeavatkozzak. Ezzel valószínűleg az életemet mentetted meg, szóval köszönöm.
- Ne köszönd – morogta a fiú, majd hátat fordított Kleonak, és továbbment.
- Várj! – rohant utána Kleo. – Miért ne?
Tyler nagyot sóhajtott, semmi kedve nem volt magyarázkodni. Azonban volt valami Kleoban, ami miatt nem úgy bánt vele, mint a többiekkel. Nem tudta, hogy támogassa-e Nate hazugságát, vagy inkább tálaljon ki. Végül úgy döntött, hogy megtartja magának az igazságot.
- Azért ne, mert ha nem tartalak vissza, lehet ma még mindketten élnének. Ennyi.
- Vagy én is halott lennék – kontrázott Kleo.
Tyler tekintete azonban már nem a lányon pihent, hanem az egyik autó motorháztetején ülő feketemacskán. Kleo is arra nézett, és a macska láttán elfogta a félelem.
- Az Lucy? – kérdezte Tylertől.
- Ja. Jobb lesz, ha most gyorsan eltűnsz. És ne is keress, már megköszönted, amit meg akartál – magyarázta Tyler, mire Kleo csak értetlenül nézett.
- Mondom tűnés – próbált bekeményíteni Tyler, hátha a bunkóság jobban hat, és valóban, Kleo könnyeit visszatartva elfutott a másik irányba.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
