|
42. rész
Treacle 2007.12.26. 19:40
 Palástold az érzelmeidet!
A lakás csendesnek és kihaltnak tűnt, mióta Sophie és Michael pár napja elutazott. Chloe még mindig nem tette túl magát a sokkon, hogy Soph és Michael hamarabb lettek jegyesek, mint Nate és ő. De a csalódottságát igyekezett palástolni a fiú előtt. Azonban Nate esetében ez meglehetősen nehéz vállalkozás volt tekintve a képességét, ráadásul úgy ismerte Chloe-t, mint a tenyerét. Elég volt ránézni a lányra, minden mozdulata, mondata és arckifejezése az árulója volt. Nate kétségek között vergődve próbált valami megoldást találni.
Eközben a hűvös Kanadában Sophie és Michael próbált megszabadulni a gyűrű kellemetlen jelenlététől. Elég nagy bajban voltak így is, nem akarták, hogy a Lanier szülők – akik időközben újra együtt éltek – is rossz következtetésre jussanak. Ugyanis a nagy vacsora ma este volt esedékes, és a gyűrű eléggé feltűnő jelenség volt.
- Tök nyolc – adta fel Michael a kilátástalan csatát, és cigi után kezdett kutatni a zsebeiben. – Chloe és Nate már úgyis úgy tudják, hogy jegyesek vagyunk. És van rá… mondjuk 1000 dolcsim, hogy mostanra már egész Boston tudja.
- Azt nem hiszem – nevetett fel Sophie, miközben még mindig a gyűrűvel szenvedett.
- Ugyan miért? – emelte az égre a tekintetét a fiú. Biztos volt benne, hogy Sophie csak ellent akar mondani neki, és nincs semmi érve. – Amekkora pletykafészkek…
- Ha mindenki tudna róla, akkor Victor már itt lenne, hogy megöljön. De mint látod, nincs – csókolta meg barátját, majd elmosolyodott.
- Az unokabátyád már hónapok óta abban a tudatban él, hogy jegyesek vagyunk, nem rémlik? – rázta meg a fejét Michael.
Ahogy eszébe jutott a Lucy-s eset, és az, hogy Victornak nem éppen a szíve csücske, kirázta a hideg, és a hátán felállt a szőr. Vetett egy oldalpillantást Sophie-ra, hogy feltűnt-e neki az előbbi elkalandozása, de a lányt szemmel láthatóan lekötötték a saját gondolatai.
- Akkor nem gondolod, hogy mostmár tényleg hivatalossá kéne tennünk az eljegyzést? – kockáztatta meg Sophie a kérdést.
- Nem – jelentette ki Michael hezitálás nélkül, ami még őt is meglepte. – Még fiatalok vagyunk…
- Nem, nem vagyunk azok! – csattant fel Sophie a tervezettnél kicsit élesebben. – Tina és Matt fiatalok voltak. De az isten szerelmére Michael, te hány éves korodig akarsz várni a házassággal?
- 30-35 – suttogta a fiú, de nem elég halkan.
- Akkor keress egy olyan lányt, aki ezt díjazza! – jelentette ki Sophie remegő hangon, majd faképnél hagyta a döbbent fiút.
Boston túlsó végében Kleo és Tina épp reggelizett. Axel már rég elment dolgozni, így csak ketten voltak a hatalmas, világos étkezőben. A földig érő ablakokon keresztül tökéletes kilátás nyílt a zöld pázsitos kertre. A két lány csendben kortyolgatta a frissen készült kávéját, melynek illata betöltötte az egész házat.
- Beszéltél azóta Matt-tel? – szólalt meg Kleo Sophie diplomaosztójára utalva.
- Nem – tette le a csészéjét az asztalra Tina, majd kibámult az ablakon. – Most rajta a döntés sora… Én elmondtam neki, hogy mit érzek, hajlandó lennék feladni ezt a tökéletesnek tűnő életet. De csak azért, mert nélküle nem tökéletes. Tudod… – mosolyodott el, és közben a kávéját kavargatta. – …sose hittem a szerelem első látásra zagyvaságban. Aztán találkoztam Matt-tel, és rögtön hinni kezdtem benne. Viszont ha ő Lizben látja az igazit, akkor sok boldogságot kívánok nekik, és megpróbálok továbblépni.
- És abban az esetben elfogadod Axel ajánlatát? – érdeklődött Kleo, miközben az egyik hajtincsét a füle mögé tette. – Te leszel Mrs. Trim?
- Nem. Nem vagyok szerelmes Axelbe, de nagyon jó barátom. És pont ezért nem szabad játszanom az érzelmeivel.
- És akkor hogyan tovább? Hol fogsz lakni? – döbbent le Kleo, de minden tisztelete Tináé volt az őszintesége miatt.
- Egyelőre maradok Axelnél, mint albérlő. Megvárom Matt döntését. Aztán ha Liz mellé teszi a voksát, akkor… nem is tudom. Megváltozok, kívül-belül – mondta, s közben végighúzta a kezét hosszú, barna haján. – Valószínűleg levágatom a hajam, mert Matt mindig is úgy szerette, ha hosszú. Aztán teljesen új életet kezdek. Abban az esetben ez az egyetlen lehetőség – vonta meg a vállát szórakozottan.
- És ha szakít… - tette volna fel a következő kérdést Kleo, de a mobilcsörgés félbeszakította.
Kiment az udvarra, hogy ott bonyolítsa le a hívást. Tina figyelte, ahogy barátnője idegesen járkál fel-alá és bele-beletúr a hajába. Még a szobából is látszott, hogy rossz hírt kapott. Tina aggódva követte a szemével Kleo minden mozdulatát. Pár pillanat múlva a lány feldúltan és könnyes szemmel rontott be a házba. Leakasztotta a slusszkulcsát, majd kirohant a kocsifelhajtóra, ahol nemrég vett BMW 520I-je várta.
- Később megmagyarázom – kiáltotta oda az éppen kilépő Tinának, majd padlógázzal elhajtott.
Fred Gettys 62 éves özvegy volt. Ez a napja is pontosan ugyanolyannak indult, mint bármelyik másik az elmúlt 7 évben, mióta a felesége, Martha meghalt. Felkelt, megmosakodott, megreggelizett, majd bement a boltjába. Egy kisállat-kereskedés büszke tulajdonosa volt. Feleségével együtt rajongtak az állatokért, amiben az is közrejátszott, hogy sosem született gyerekük. Fred Gettys tehát egy magányos idős ember volt. Bármennyire is szerette a munkáját és az állatokat, hívő lelke évek óta azért imádkozott, hogy az Úr szólítsa magához, és újra együtt lehessen szeretett feleségével. Ezért nem is meglepő, hogy amikor szívrohamot kapott, nem érzett félelmet, sőt boldog volt, és tárt karokkal üdvözölte a halált. Mert Fred Gettys biztos volt benne, hogy ez a halála napja. Azonban az aktuális vásárlója ezt nem tudhatta, ezért riasztotta a mentőket. Így került Fred a Bostoni Központi Kórház intenzív osztályára. Bár ő nem számított látogatóra – kire is várhatna egy teljesen magára maradt ember -, a mentősök mégis értesítettek valakit. Kleo Al-Shart, a kisállat-kereskedésben dolgozó lányt.
- Mr. Gettyst keresem – mondta Kleo a pult mögött álló nőnek, miközben próbálta palástolni a remegését.
- Épp most hozták le az intenzívről – válaszolt mosolyogva a nő. – A 8-as szobában van.
Kleo próbálta összeszedni magát, és felkészülni a látványra. Tudta, hogy a szívroham nem hagy olyan maradandó nyomokat, mint egy agyvérzés, de egy idős embert kórházi környezetben látni mindig rossz. Meg úgy általában bárkit. Ahogy belépett a szobába, összeszorult a szíve. Az ágyon fekvő férfi arca holtsápadt és beesett volt, az a kevés ősz haja, ami volt, még kevesebbnek tűnt. Kleo odahúzott egy széket az ágy mellé, és leült. A könnyeit nyelte a férfi láttán. Majd erőt vett magán, és megfogta a májfoltos, csontos és erőtlen kezet.
- Mr. Gettys – suttogta remegő hangon, mire a férfi lassan résnyire nyitotta a szemeit. – Mr. Gettys, itt vagyok, minden rendben lesz.
- K…Kleo? – kérdezte a férfi erőtlenül, majd nyelt egy nagyot és folytatta. – Végre követhetem Marthát… A végrendeletemben mindent leírtam. Kö… köszönök mindent.
A férfi szinte kapkodott levegőrét, ez a pár mondat is teljesen lefárasztotta, a maradék erejét is elvette. Kleo nem bírta tovább visszatartani a könnyeit, sírva fakadt.
- Én köszönöm a sok segítséget és kedvességet – sírta. – Most pihenjen Mr. Gettys.
Kleo megszorította a férfi kezét, mire amaz minden erejét összeszedte, de így is csak egy gyenge szorításra volt képes. Pár perc múlva már az igazak álmát aludta, miközben a lány kezét fogta. Kleo az egész napját a férfi mellett töltötte, tudta, ahogy Fred is, hogy ez az utolsó napja.
Este 10-kor a műszerek egy újabb szívrohamot jeleztek, amit az idős szervezet már nem bírt ki. Kleo az éjszaka hátralevő részét is a kórházban töltötte. Veszélyes lett volna hazavezetnie.
Másnap délelőtt elmondta Tinának, hogy mi történt az éjszaka. Barátnője próbálta vigasztalni, de Kleo már kisírta magát, és tudta, hogy Mr. Gettys sokkal boldogabb, hisz a feleségével lehet. Délután egy jólöltözött ügyvéddel volt találkozója Mr. Gettys végrendelete miatt. Mint kiderült a férfi mindent Kleora hagyott: a kisállat-kereskedést, a külvárosi házát és az összes pénzét. Cserébe csak annyit kért a lánytól, hogy hamvassza el, és a porait a város szélén szórja szét.
- De… nem értem – rázta meg a fejét Kleo értetlenkedve. – Miért hagyott rám mindent?
- Nem volt rokona, és ön volt az egyetlen, akit úgy-ahogy ismert. Gondolom bízott magában.
Kleo elpirult, és nagyon hálás volt az idős Mr. Gettysnek. Ezzel a tőkével, bolttal és házzal esélyt adott neki egy teljesen önálló és új életre. Mosolyogva köszönte meg az ügyvédnek a segítségét, majd elindult, hogy elintézze a hamvasztást.
Még aznap valamivel később Kleo már költözésre készen állt, az összes cucca a kocsijában volt. Axellel és Tinával ült a nappaliban, köszönetet akart mondani az eddigi segítségükért. Azonban nem találta a szavakat, szóval mindkettőjüket csak megölelte.
- Hiányozni fogsz! – szorította magához Tina a legjobb barátnőjét.
- Mindössze 10 percre fogok lakni tőletek – nevetett fel Kleo, már amennyire a szorítás engedte. – Nem a világ végére költözöm, csak az Orchid Lane-re.
Eközben Victor újabb beszélgetésbe kezdett Tylerrel. Egyszerűen idegesítette, hogy a fiút nem irritálja Nate és a haverjai. Úgy döntött, hogy mivel a szép szó nem használt, majd használ az erőszak.
- Azt hittem, megbeszéltük, hogy ne kavarj Nate haverjaival – ordított Victor. – Ehhez képest Lucy látott titeket együtt.
- Jah, megköszönt valamit – válaszolt nyugodtan a fiú, miközben az aznapi sportújságot lapozgatta. Az NBA híreknél felhördült. A Miami Heat kikapott, és ez eléggé szíven ütötte. – Többet nem találkozunk.
- És erre mi a biztosíték?
- A szavam – nézett Victor szemébe kihívóan Tyler.
- A te szavadban nem lehet bízni – sziszegte Victor, majd ököllel arcon vágta a fiút.
Már épp a második ütést akarta bevinni, amikor Tyler felpattant és megszorította Victor csuklóját. Szeme vészjóslóan villogott, a szája sarkából kicsorduló vért pedig a kézfejével törölte le, mint valami komoly akciófilmben a hős.
- Ezzel ne próbálkozz még egyszer! – fenyegette meg a „főnökét”.
Victor kirántotta a kezét a szorításból, majd hátat fordított és elindult a szobájába, azonban pár lépés után visszafordult és hason rúgta Tylert. A fiú átesett a kanapén, és összetört pár vázát a zuhanás közben. Victor elégedetten tekintett végig a fiún. A zajra Lucy és Rea is kijöttek a konyhából. Kérdő tekintetükre Victor csak egy vállrándítással válaszolt. Tyler egy ideig csak feküdt a földön és eszébe jutott, hogy miért is nem bízott meg az emberekben. Pont az ilyen esetek miatt, valaki a barátjának vallja magát, majd főnökösködni kezd, és végül hátba támadja. De Tyler mindig is kiállt az igazáért, mindig megvédte magát. Nagyobb bunkókkal szemben is, mint Victor. Nem pont tőle fog megfutamodni. Ezzel az elhatározással hagyta el a lakást, és ment az odújába dolgozni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
