Michael a szüleivel együtt vacsorázni kezdett. Az asztal körül csend honolt, csupán az evőeszközök hangja törte meg a csendet.
-Hova ment a barátnőd? –törte meg végül a csendet Michael anyja mire a fiú csak megvonta a vállát.
-Ki kellett szellőztetnie a fejét. Pedig még nem is beszélt veletek… -vágott pofát Michael, mire az anyja lecsapta a kanalát.
-Ne beszélj így velem! Az anyád vagyok!
-Te nem vagy az anyám Julia. Lehet, hogy vér szerint igen, de különben nem. Évekig rám sem néztél! Sosem érdekelt, hogy mi van velem, csupán mikor Selene ott hagyott. Nem is értem minek jöttem ide –állt fel az asztaltól Michael, majd faképnél hagyta a szüleit és megpróbálta megkeresni Sophie-t, hogy megbeszélje vele a történteket. Néhány utcával arrébb meg is találta egy kávéházban.
-Sophie, kérlek. Beszéljük meg! –fogta meg a lány kezét, mikor az úgy döntött, hogy távozik a kávézóból.
-Nincs miről beszélnünk Michael. Semmi közöm hozzád –ellenkezett a lány és ment volna tovább, de Michael visszarántotta és hosszan megcsókolta.
-Ezt most miért csináltad? –kérdezte Sophie a legsemmitmondóbb hangon, amire csak képes volt. Michael féloldalasan elmosolyodott.
-Mert szeretlek.
-Akkor miért nem akarod, hogy a feleséged legyek?
-Figyelj, a szüleim házassága egy kész szerencsétlenség volt. Ez az egész újrakezdés csak egy végső elkeseredettség náluk. Nem akarok úgy járni, mint ők. Az a papír nem jelent semmit! És ha esetleg még se jó együtt akkor ki tudjuk kerülni a válás rondaságát. Ne legyen így, azt kívánom, de erre is gondolnunk kell –nézett mélyen barátnője szemébe Michael, mire Sophie a kezébe nyomta a gyűrűt, amit valahogy sikerült levennie.
-Most már megnyugodhatsz. Nem kell eljátszanod, hogy a vőlegényem vagy –jelentette ki komolyan a lány, majd ott hagyta a döbbent Michaelt.
-Gyerünk Michael, találj ki valamit –motyogta maga elé a fiú, majd zsebre tette a Nate féle gyűrűt és Sophie után indult, hogy valahogy kibéküljön a lánnyal, majd pedig ajánlott küldeményként feladja a gyűrűt postára.
Eközben Nate és Chloe unaloműzés gyanánt lement a közeli kosárpályához, hogy játszanak egy keveset, azonban a játék elég egyhangúnak bizonyult.
-Ez így unalmas… -panaszkodott Chloe, mikor barátja már a sokadik kosarat dobta be.
-Csak azért mondod, mert én állok nyerésre –vigyorodott el Nate, mire Chloe csípőre tette a kezét és rögtön jött a kifogásaival.
-Mondjuk, mert te húsz centivel magasabb vagy. És az se elhanyagolható tény, hogy benne voltál a gimi kosárcsapatában.
-Ó, ez nem jelent semmit! És különben is csak tizenöt centi van köztünk –kötözködött Nate, majd nyomott egy puszit Chloe arcára. A lány féloldalas mosolyra húzta a száját.
-Oké, játszunk az én szabályaim szerint.
-Abban mindig benne vagyok.
-Ha bedobod mindhárom bűntetőt, akkor mondjuk… -kezdte volna Chloe a szabályok ismertetését, de Nate-nek beindult a fantáziája és közbevágott.
-Mondjuk, azt csinálok veled, amit akarok.
-Ejnye! Rossz kisfiú. Nem én, arra gondoltam, hogy akkor csinálok neked citromfüves homárt a hétvégén –tett ajánlatot Chloe, mire Nate olyannyira ledöbbent, hogy még a labdát is elejtette.
-Neee! Már az említésétől összefutott a nyál a számban. Kár, hogy rossz szakács vagy –vigyorgott a fiú, mire barátnője rögtön kontrázott.
-Még mindig jobb, mint te.
-Honnan tudod? Sosem főztem még neked.
-Ez az! Ha csak egy dobásodat is elvéted, akkor te főzöl nekem valamit –fűzte tovább a dolgokat a lány, mire Nate elnevette magát.
-Akkor valószínűleg még várnod kell azzal, hogy megkóstold a főztömet.
-Húha! Milyen magabiztos itt valaki. Na lássuk –vette fel Chloe a földről a labdát, majd Nate-nek dobta, mire az a kosárfelé fordult a labdát pedig csont nélkül bedobta.
-Egy!
-Még kettő hátra van, szóval dobj –kérte Chloe, mire Nate bedobta a másodikat is.
-Már érzem a számban a homár ízét… -készülődött a következő dobáshoz a fiú, majd ránézett Chloe-ra, mire a lány elkezdte kigombolni a blúzát, Nate pedig vakon eldobta a labdát, ami így nem ment be a kosárba.
-Há! Te főzöl! –kiáltott fel Chloe, majd gyorsan visszagombolkozott.
-Ez nem ér! Csaltál! –ellenkezett Nate, miközben a labda után ment.
-Ééén? Soha! –tette a szívére a kezét Chloe vigyorogva, mire barátja átölelte és elindultak hazafelé.
-Na jó… Pedig már úgy hozzászoktam, hogy mire hazaértem addigra mindig megcsináltad a vacsorát. Azaz megérkezett a rendelt kaja –javította magát Nate, mire Chloe vágott egy fintort, majd felvilágosította a fiút.
-Azért néha én is próbálkoztam a főzéssel. Amikor nem tudtad megenni, olyankor én főztem.
Néhány nappal később Nate csak nem örömtáncot járt, mikor ajánlott küldeményt kapott Kanadából és már rohant is, hogy kivegye. Szerencsére mikor hazaért a gyűrűvel Chloe nem volt otthon így volt ideje előkeresnie a gyűrűhöz tartozó dobozt.
-Szia Nate! Nem kellene becsukni az ajtót? –tört rá Tina hirtelen, mire Nate majdnem elejtette a dobozt.
-Hu, Tina… A szívbajt hoztad rám –panaszkodott a fiú, majd, hogy ezt még jobban szemléltesse jobb kezét a szívére tette. De Tina tekintete akkor már Nate kezére tévedt.
-Mi az? Mit vettél Chloe-nak? –érdeklődött a lány, mire Nate gyorsan a háta mögé dugta a kezét, mint egy szégyenlős kisfiút. Az is elég kockázatos volt, hogy Sophie és Michael tudtak arról, hogy mit tervez. De mivel ők Kanadában voltak, nem volt túl nagy esély arra, hogy eljár a szájuk Chloe előtt.
-Hmm… Semmi különös. Csak egy kis apróság…
-Nate nőből vagyok. Felismerek egy ékszeres dobozt. Ha meg rajta van a Brilliance márkajelzése, akkor meg még azt is tudom, hogy nem apróság. Szóval mi az? –magyarázta Tina mosolyogva, majd kíváncsian bekukucskált a fiú háta mögé, mire az sóhajtott és elővette a dobozt.
-Na jó. De Chloe-nak egy szót se –ígértette meg a lánnyal, Nate majd kinyitotta a dobozt.
-Igen, Nate hozzád megyek! Ez a gyűrű… Gyönyörű. Honnan volt rá pénzed? –nézte meg tüzetesen az ékszert a lány. Nate pedig csak meg vonta a vállát.
-Hitelt vettem fel… –magyarázta, majd becsukta a dobozt – De már megjárta Sophie ujján Kanadát is. Ma érkezett ajánlott küldeményként.
-Mi van? Mit keresett Sophie-nál?
-Felpróbáltattam vele a méret miatt, de aztán nem tudta levenni. De végül úgy tűnik sikerült, mert most már itt van –magyarázta Nate a történteket és el se akarta hinni, hogy végre nála van a gyűrű.
-És mikor akarod megkérni? Vagyis, ami még fontosabb… Hogyan akarod megkérni?
-Pont ez az. Most majd hurcolászhatom magammal mindenhova, hogy ha esetleg megfelelő pillanat lesz, akkor ne szalasszam el, amiatt, hogy nincs nálam. De egyelőre semmi ötletem sincs, hogy hogyan csináljam…
-Pedig már tapasztalt vagy… Kétszer is eljegyezted Roxanne-t. Miért nem csinálod úgy, mint nála? –kezdett el Tina is töprengeni és közben akaratlanul is felidézte a saját eljegyzését, amitől egy kicsit összeszorult a szíve.
-Tudod, hogy Chloe milyen hisztit vágna ki, hogy ha megtudná, hogy ugyanezt adtam elő Roxanne-nál is. Azt inkább kihagyom. Szóval várom a hú-de-romantikus ötleteket Tina. Mégiscsak te vagy kettőnk közül a nő –hárította a felelősséget Nate, majd átvándorolt a nappaliba, hogy kényelmesen leülhessenek Tinával.
-Öööö…. Főzz vacsit és ejtsd bele véletlenül a pezsgőbe.
-Ez olyan tipikus valami kreatívabbat, ha lehet –kérte Nate, mire Tina elgondolkozott.
-Közös habfürdő közben?
-Zuhanykabinunk van…
-Étteremben kiküldeted a pincérrel?
-Kockázatos a pincér miatt, és ha nemet mond több ember előtt is égek.
-Családi összejövetel?
-Szintén, plusz Chloe szülei még azt sem tudják, hogy újra együtt vagyunk.
-Pillangó repül ki a kezedből és alatta a gyűrű?
-Ezt egy filmből vetted
-Aha –vigyorgott Tina Nate-re, majd sóhajtott –oké, ennyire tellett. Több ötletem nincs. De, te ismered Chloe-t. Biztos ki tudsz találni valamit, ami rá jellemző. Plusz fotós vagy. A kreativitásodból élsz! –nevetett Tina, majd megölelte a kissé elkeseredett Nate-et – Hé, Chloe akkor is majd ki csattanna a boldogságtól hacsak odaállnál elé és megkérdeznéd, hogy hozzád megy-e. Mindenféle köret nélkül.
-Szóval csináljam ezt? –vonta össze a szemöldökét Nate, mire Tina hevesen megrázta a fejét.
-Dehogy! Chloe sosem bocsánata meg neked, ha ilyen fantáziátlan lennél. Na mutasd még egyszer azt a gyűrűt mielőtt elmegyek –kérte Tina vigyorogva, mire Nate kivette a gyűrűt a dobozából és odaadta a lánynak.
-Remélem Chloe-nak ugyanúgy fog tetszeni, mint neked és Sophie-nak –sóhajtott majd a következő pillanatban kinyílt a bejárati ajtó és Chloe ért haza. Így Nate jobb ötlet nem lévén ráhúzta Tina ujjára a gyűrűt.
-Szia Tina! Mi szél hozott? –kérdezte Chloe, miközben lepakolt.
-Ööö, ízé… Csak átugrottam megnézni mi újság veletek –magyarázta Tina, Chloe tekintete pedig közben barátnője kézfejére vándorolt, mire elmosolyodott.
-Aham, persze –mutatott a gyűrűre, mire Tina és Nate is az ajkába harapott. Végül Tina úgy ahogy kivágta magát.
-Axel eljegyzett –tört ki belőle, majd amint kimondta meg is bánta. Chloe szeme nagyra nyílt bár valami ilyesmire számított. Nyelt egy nagyot, majd elmosolyodott.
-Gratulálok –mondta végül, miközben próbálta leplezni a csalódottságát, de Nate így is kiszúrta és kezdett egyre nagyobb bűntudata lenni. Ha ez így folytatódik Chloe hamarosan depresszióba fog zuhanni.
-Na én megyek is. Sziasztok –búcsúzott Tina, majd elindult az ajtó felé.
-Lekísérlek. Úgy is el akartam ugrani egy kis sütiért –vette a cipőjét Nate is, Chloe pedig teljesen ledöbbent azon, hogy barátja sütit hoz. A lépcsőházban Tina visszaadta Nate-nek a gyűrűt és sok szerencsét kívánt. Hiszen nyilvánvalóan szüksége volt rá a fiúnak.
A következő egy-két napban Nate több szár filmet kölcsönzött ki, hogy valami jó kis eljegyzési ötletet lessen el belőlük, de egyik sem nyerte el a tetszését. Egyre inkább kezdett kétségbeesni, így fűhöz-fához rohant ötletért. Már csaknem egész Boston tudta, hogy mit tervez, mégsem volt semmi ötlete. Így aztán beletörődött abba, hogy köret nélkül teszi fel a nagy kérdést. Egy félórás felkészülés után végül kimerészkedett a fürdőszobából a könyves polcot rendezgető Chloe-hoz.
-Öhm… Chloe, beszélhetnénk? –túrt bele a hajába, miközben a másik kezével megtapogatta a gyűrűt.
-Persze –tette le a kezében lévő könyveket Chloe a szekrényre majd mosolyogva barátja felé fordult. Nate tenyere izzadni kezdett és elkezdett összevissza beszélni.
-Phu, ez nagyon nehéz nekem, pedig már kétszer is megcsinálta. Próbáltam jobb időpontot találni, de már nem bírom tovább, muszáj megtennem –kapkodta jobbra-balra a tekintetét Nate idegesen, amitől Chloe arcáról egyre inkább lehervadt a mosoly. Nate szavai nem csengtek túl bíztatóan és a folytatástól sem nyugodott meg.
-Lehet, hogy várnom kéne még, de már korábban is együtt voltunk és miért változna bármi? Remélem tudod, hogy nagyon fontos vagy számomra és mindig itt leszek neked, bármi is történjen… -kezdte volna a körítést Nate, de Chloe megelőzte.
-Te most szakítani akarsz velem? Jézusom! És akkor mertél velem gyerekről beszélni. Úristen… Csak tudnám, hogy miért mentem újra bele ebbe a kapcsolatba? –próbálta visszafojtani a könnyeit a lány, így el is fordult Nate-től.
-Nem, nem akarok szakítani veled! –igyekezett menteni a menthetőt a fiú, mire Chloe újra felé fordult – Azt akarom, hogy a feleségem legyél. Szóval… Hozzám jössz, Chloe Davies? –vette elő a gyűrűt és visszafojtott lélegzettel várta a választ. Chloe szemei óriásira nyíltak. Nate kis monológja után, erre nem számított. Azt hitte azon, hogy már „kétszer megcsinálta” a szakításaikat érti, és ez a duma, hogy bármi történjen mellette lesz… Tipikus maradjunk-barátok szöveg volt. Így végül hosszan kifújta a levegőt.
-Basszus Nate, a szívbajt hoztad rám! Hogy tudsz ilyen kétértelműen fogalmazni? Politikusnak kéne lenned… -nevetett Chloe, Nate szíve pedig még mindig a torkában dobogott.
-Köhöm… Esetleg válaszolnál a kérdésre? –
-Ja tényleg –mosolyodott el zavartan Chloe, mire Nate visszatartotta a levegőt és úgy várta a választ, miközben egyre idétlenebbül érezte magát, ahogyan csak állt ott kezében a gyűrűvel. Végül barátnője megeresztette élete legőszintébb mosolyát
- Igen, hozzád megyek –válaszolta meg végre a kérdést, mire Nate megkönnyebbülten ráhúzta Chloe ujjára az eljegyzési gyűrűt, majd hosszan megcsókolta újdonsült mennyasszonyát.