Bobby csak bólintott, valószínűleg elkövetve ezzel élete legnagyobb hibáját…
Kitty fogta magát, majd anyagtalanná vált és eltűnt a padlóban.  Bobby hiába kiabált neki, semmi válasz nem érkezett, így kirohant a házból… viszont odakint senki sem volt… csak a hó kezdett el esni… Bobby fogta magát, majd visszament a házba és leült az egyik fotelbe gondolkodni…
Ezalatt Max a várost járta és Amarát kereste. Egyre jobban sötétedett és a város is egyre kihaltabb lett...
Amara elment az Intézetbe, ahol Tina, Matt és Jean még mindig beszélgettek. Amara elpanaszolta, hogy mi történt, majd közösen elkezdtek azon gondolkodni, hogy hogyan lehetne másodszor is legyőzni Ashleyt.
- Tényleg, a tesóimat nem látta valaki? –kérdezte Matt.
- Úgy emlékszem, hogy amikor elindultam ide, akkor még otthon voltak. –mondta Jean.
- Ja, értem.
- Miért? –kérdezte Jean gyanakodva.
- Á, semmi, semmi. –mondta Matthew mosolyogva.
- Még mindig otthon vannak. –szólalt meg most Tina.
- Ezt meg honnan tudod? –kérdezte Amara meglepődve.
Rachel és Nate a szobájukban pakolgattak, amikor megszólalt a csengő. Rachel odaszaladt az ablakhoz, és óvatosa félrehúzta a függönyt.
- Na ki az? –kérdezte Nate miközben ki sem látszott a szekrényéből.
- Azt hiszem, ez az a nő, akiről Tina mesélt.
- Miről beszélsz? –jött az „értelmes” válasz.
- Igen, ő lesz az! –mondta Rachel, majd karon ragadta a bátyját és elkezdte lefelé rángatni a lépcsőn.
- Most meg mit csinálsz? –kérdezte Nate, miközben kiszabadította a karját.
- Csengettek? –kérdezte Scott az egyik emeleti szobából.
- Majd én kinyitom! –kiabált vissza Rachel. Siess már! –mondta, majd telekinetikusan felemelte egy kicsit a bátyját és lementek az ajtóhoz. Na figyelj… -kezdett bele Rachel, majd elhadarta, hogy éppen az egyik ellenségük áll az ajtó előtt, akiről Amarának látomása volt, és aki pár nap alatt ennyi galibát okozott, hát még annak idején…
- És te meg honnan tudod ezeket? –kérdezte Nate gyanakodva.
- Az nem lényeges… egyébként meg most beszéltem Tinával… Na figyelj, nem szabad, hogy megtudja, hogy anya vagy apa itt él. Mivel te képes vagy az illúziókeltésre, ezért te fogsz ajtót nyitni.
- Ha már így idelöksz az ellenségnek, akkor mégis mit csináljak? Nem hiszem, ha sokra megyek vele, ha kinyitom az ajtót és őzikeszemekkel elküldöm melegebb éghajlatra…
- Nem igaz, hogy pont te vagy a bátyám… -csapott a homlokára Rachel.
- Ne nekem panaszkodj… Rendben, akkor mit csináljak?
- Találj ki valamit… mondjuk hogy egy illúzióval elhiteted vele, hogy felnőtt vagy, és itt élsz, aztán reménykedjünk, hogy elmegy… Na rajta! –mondta Rachel, majd kinyitotta az ajtót a bátyja helyett…
- Jó napot! Felmérést végzek az egyik helyi újságnak, hogy mit szólnak ahhoz, hogy a… mondta Ashley a körmét piszkálva, majd hirtelen elakadt a szava, mivel Scottra számított.
- Ööö… Jó napot! –mondta Nate, miközben folyamatosan azt az illúziót vetítette a lány agyába, hogy már felnőtt ember, és itt lakik…
- Hogy… a… hogy… - dadogott Ashley.
- Elnézést, segíthetek valamiben? –kérdezte Nate.
- Nos… Felmérést végzek egy helyi újságnak, hogy mit szól ahhoz, hogy a karácsonyt mutánsok között kell töltenie?
- Hm… - gondolt bele Nate- Hogy őszinte legyek, engem egyáltalán nem zavar. Sőt, el sem tudnám képzelni a karácsonyt nélkülük… Tudja, szinte minden barátom mutáns, és a rokonságban is akadnak páran…
- Rendben, köszönöm… - mondta Ashley, majd elment.
Nate visszament a házba és becsapta maga mögött az ajtót…
- Ez meleg helyzet volt. –mondta Rachel, miután Ashley kocsival elhajtott.
- Na, ki volt az? –jött le az emeletről Scott néhány könyvvel a kezében.
- A szomszéd utcából kerestek valakit. –füllentette Rachel, majd gyorsan beleolvasott az apja gondolataiba, hogy látta-e a történteket, de szerencséjükre nem.
- Na én megyek vissza pakolni. –mondta Nate, majd visszament az emeletre.
- Én pedig visszamegyek az Intézetbe. Anyának szóljak? –kérdezte Rachel.
Scott bólintott egyet, Rachel pedig felszaladt a hátizsákjáért és elindult vissza az Intézetbe, ám útközben meglátta Kittyt, aki könnyes szemmel sétált az egyik parkban. Gondolt egyet, és elindult felé…