Tina megfogadta barátnője tanácsát, ám éjszaka, rémálom képében visszatért az „üzenet”…   

Másnap reggel Christina idegesen sétált fel a szobájában.

- Van valami baj? –kérdezte Sophie.

- Csak rosszat álmodtam… legalábbis remélem…

- Miért? Mi az, hogy „legalábbis remélem”?

- Mindegy, hagyjuk… -mondta Tina, majd kiment a szobából.

Mivel egyedül szeretett volna lenni, ezért fogta a kabátját és elindult hazafelé. Amikor hazaért kivette a leveleket a postaládából, majd bement a házba. Átnézte a leveleket, de egyik sem neki érkezett, ezért ledobta az asztalra őket és elindult felfelé a szobájába. Amikor felért, ledőlt az ágyra, majd elaludt.

Nem sokkal később Amara kiabálására ébredt, ezért lement, hogy megnézze, hogy mi történt. Amara egy borítékot tartott a kezében és Maxnek panaszkodott.

-         Mi a baj? Történt valami? –kérdezte Tina a szemét dörzsölgetve.

-         Eléggé kiborultam ettől a levéltől.

-         Ki küldte? –kérdezte Christina.

- A nagyapád, Lucius Antonius Aquilla küldte neked. –mondta Max, majd átnyújtotta a levelet a lányának.

-         Ha nekem jött akkor miért nem a z én nevem van rajta? –kukacoskodott Tina.

-         Olvasd el, majd megtudod, hogy miért neked küldte. –mondta Amara.

-         Oké, oké. –egyezett bele Christina, majd elkezdte olvasni a levelet. Eleinte nem nagyon érdekelte amit a levélbe írtak, de az utolsó pár sornál elakadt a lélegzete és kiejtette a levelet a kezéből…

-         Mit szólsz hozzá? –kérdezte Max.

-         Azt, hogy felejtsék el… Nem fogok elutazni Nova Romába, csak azért, mert én vagyok az egyetlen vér szerinti trónörökös. Egyébként is, azt sem tudom, hogy hol van. –akadt ki Tina.

-         Brazília mellett egy kis szigeten. –magyarázta Amara.

-         Tényleg, és miért nem te vagy a trónörökös? –kérdezte Tina.

-         Azért, mert engem drága jó apám kitagadott, amikor megtudta, hogy mutáns vagyok…

-         De én is mutáns vagyok… -próbálkozott Christina.

-         Igen, de te vagy az egyetlen vér szerinti leszármazott.

-         De én nem akarok elmenni! –kiabált Tina.

-         Nyugalom, nem is fogsz! –jelentette ki Max.

-         Még szép, hogy nem. –dühöngött tovább Amara. –Mivel nem elég, ha elutazol, 18 éves korodig még meg is kellene házasodnod, hogy törvényes uralkodó lehessél.

-         Na legalább ezen már túl vagyok. –nyugodott meg Christina.

-         Csak hiszed. –szólt közbe Amara. –Nehogy azt hidd, hogy apám engedné, hogy te válassz magadnak párt. Akit kinéz neked, ahhoz az illetőhöz kell hozzámenned. De mivel el sem fogsz utazni a szigetre, ezért el is lehet felejteni ezt az egészet. –zárta le a témát Amara.

-         Érdekes lenne… amikor legközelebb hazajönne Matt Angliából, kérdezné, hogy mi történt? Elutaztam, megházasodtam…

-         Rosszabb, mint egy rémálom… -bosszankodott Max.

-         Ne is mondd… már két napja nem tudok aludni, mert este mindig rémálom gyötör… de az is eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha egy üzenet a jövőből… -mondta Tina, majd elmesélte az egész álmát.

-         Na akkor most fogod a kabátodat és megyünk Jeanhez, hogy megfejtse az üzenetet.

Egy fél órával később már a Summers-ház nappalijában teáztak, miközben Tina elmesélte az álmát. Jean először szóhoz sem jutott a hallottaktól, majd elővett egy könyvet és elkezdett keresgélni belőle.

-         Na? Sikerül megfejteni az üzenetet? –kérdezte Christina.

-         Igen, azt hiszem. A halál.. általánosságban hosszú életet jelent, hozzátartozó haláláról álmodni: bevallhatatlan ellenszenv; súlyos sorozatos sértés, amit elszenvedtél. A patkány a rossz lelkiismeretet jelenti, és a gyilkos… Gyilkosságot messzebbről látni: jellemed jó irányba fejlődik; kikerülsz egy káros befolyás alól. Ennyi lenne. –zárta be a könyvet Jean.