Christina és Amara éppen New York és Nova Roma között félúton jártak. Az egyik kisebb szigeten vártak a következő hajójukra. Eredetileg átszállás nélkül mentek volna, de kiderült, hogy a hajó megsérült az út során, így kénytelenek voltak várni. Éppen a kikötőben sétálgattak, amikor Amara hirtelen megállt.

- Anya, mi történt? –kérdezte idegesen Christina, mivel nem figyelt és majdnem fellökte Amarát.

- Kire emlékeztet az a két ember, akik az előbb mentek el mellettünk? –kérdezte Amara.

- Nem figyeltem. –mondta Christina, majd hátrafordult. –Ó, szentséges ég… mit keres itt Matt és apu?

- Gondolom minket… szerintem az emberrablók nem szóltak nekik…

- Most mit csináljunk? –bosszankodott Tina. - Úgy látszik, hogy nem ismertek fel, mivel átalakítottam a külsőnket…  Ha nem szólunk nekik, akkor visszamennek a szigetre.

- Akkor? –tette fel Amara a költői kérdést.

- Hajrá!

- Max! Matt! –szaladt utánuk Amara.

A két fiú csak értetlenül nézett, majd amikor Christina is odaért, elmagyarázták, hogy miért úgy néznek ki, ahogyan, majd a kikötő egy csendes részén visszaváltoztak.

- Még egy negyed óra és elindul a hajónk New Yorkba. –nézett Amara az órájára.

- Ne tűnjetek el, mi megyünk és veszünk még két jegyet. –mondta Max, majd Amarával elindultak.

- A hajón találkozunk, nálam úgyis van két jegy. –mondta még Tina, majd elindultak, hogy sétáljanak egyet a hajó indulásáig.

- Na és milyen volt a szigeten? –kérdezte Matt, mire Tina elkezdte mesélni, hogy mi minden történt velük.

- Vissza kéne menni a hajóhoz, pár perc és lekéssük… -mondta Tina, majd elindultak a hajó felé, ám félúton Christina hirtelen a fejéhez kapott, becsukta a szemét és leült egy padra.

- Mi a baj? –kérdezte Matthew aggódva.

- A látomásom. –nyöszörögte Christina. –Ugyanaz, amit eddig láttam, de sokkal tisztábban. Nate segítségért kiált.. és az a börtön ahová be van zárva… A sziget! –kiáltott fel hirtelen- Matt, vissza kell mennünk! Azt hiszem, hogy rájöttem, mit akar az álom jelenteni.

- Biztos, hogy vissza akarsz menni? –kérdezte Matthew, mire Tina megragadta a karját, és elindultak annak a hajónak az irányába, amelyik a szigetre megy vissza.

Pár perccel később Amaráék hajója kifutott a kikötőből, és elkezdték a fiatalokat keresni a hajón, ám ők egy másik hajón utaztak a másik irányba…

Eközben Kanadában Chloe és Michael éppen egymással ordibáltak. A vége az lett, hogy Chloe kihívta a fiút egy snowboard versenyre.

- Akkor egy óra múlva a pálya elejénél. –mondta Michael, majd elment.

- Én ott leszek! –nyújtotta ki a nyelvét Chloe, majd elment, hogy felkészüljön a versenyre.

Egy óra múlva már mind a ketten a pálya elejénél vártak indulásra készen.

Háromra indulunk! –mondta Chloe, mire a fiú bólintott. –Egy… Kettő… -Itt Michael elindult- Három… Hé, te gyáva nyúl, ez nem ér… -mondta Chloe, miközben elindult lefelé a lejtőn. Michael hátrafordult, majd dobott egy puszit a lánynak, mire Chloe teljesen elvörösödött.

A pálya felénél jártak. Éppen elhagytak egy kis faházat, amikor Chloe végre utolérte Michaelt. Pár méter erejéig fej-fej mellett haladtak, ám utána egy földrengés rázta meg a környéket. Mind a ketten elestek, majd amikor feltápászkodtak, és meglátták, hogy a hegyről hólavina zúdul feléjük.

- Kicsit föntebb láttam egy házat, ha odáig elérünk, akkor megússzuk… -mondta Michael, majd levette a snowboardot, megragadta Chloe karját és ahogy bírt elindult fölfelé.

- Én is remélem… -mondta Chloe, miközben megpróbált lépést tartani a fiúval, de megcsúszott a havon és beverte a fejét egy kiálló sziklába.

- Mi a… -morgott Michael, majd észrevette, hogy Chloe elájult. Idegesen felkapta a lányt, eldobta a deszkát és elkezdett a ház felé rohanni, miközben a hó egyre jobban közelített felé.

Berúgta az ajtót, beugrott rajta, majd becsapta maga után az ajtót… éppen időben, mivel a lavina elérte a házat… lehetett érezni, ahogy az egész ház megrázkódik lezúduló hótömeg hatalmas erejétől. Chloet lerakta az egyik fotelbe, majd elkezdett keresgélni, hogy ellássa a lány sérülését.

Amikor Chloe magához tért, éppen Michaelre dőlt, majd amikor hirtelen felkapta a fejét, észrevette, hogy a feje be van kötve.
- Hagyjál békén! –mondta, majd megpróbálta arrébb lökni a fiút.- Mióta vagyunk mi ilyen jóban?

- Gondolom, mióta megmentettem az életedet… Ja nem is, mióta másodszor is megmentettem az életedet.

- Hogyhogy kétszer? Egyről tudok… -kukacoskodott Chloe.

- Először nem hagytalak ott, mivel már a lavina alól szagolnád a kanadai fenyőket…

- És a második?

- Nos, elláttam a sérülésedet… Ja várjál van harmadik is.

- Mi?! –kérdezte Chloe ijedten.

-Ha csak belöklek a fotelba, megfagytál volna… viszont én idebújtam hozzád és nem fagytál meg… -mondta Michael.