Nate egész éjszaka idegesen sétált fel és alá, viszont ez a többieknek is feltűnt az intézetben.

-Minden rendben? –kérdezte Rachel már sokadszorra.

-Ne mondd, hogy igen, mivel látszik rajtad hogy valami miatt ideges vagy. –mondta Sophie.

-Mi lenne, ha békén hagynátok? –kérdezte morogva Nate. –Nemsokára éjfél, nem kéne már aludnotok?

-Hétvége van. –mondta vigyorogva Sophie. –Ilyenkor a legjobb horror filmet nézni.

-Mikor jártál te a középkorban? –kérdezte Rachel töprengve.

-Mi?! Hogy?!  -kérdezte Nate rémülten, hiszen csak ő és Roxanne tudtak arról, hogy mi történt.

-Ne nézz rám, ártatlan vagyok ez ügyben… -mondta Roxanne.

Hirtelen leesett Nate-nek, hogy miről van szó…

-Rachel, most rögtön hagyd abba! Ha még egyszer beleolvasol a gondolataimba, én…

-Az északi sarkra vagy az őskorba teleporált velem? –kötekedett Rachel, majd amikor észrevette, hogy Nate vérnyomása a 200-at környékezi, még mosolyogva hozzátette:

-Vagy a középkorba?

-Ha amiatt idegeskedsz, hogy mi történt a kastélyban miután eljöttünk, akkor megnyugtatásul mondom, hogy utánanéztem, miszerint amikor mi eltűntünk, pár percen belül minden folytatódott a megszokott módon, tehát az akkori „énjeink” majd elintézik amit mi összekavartunk… És amiket összekavartunk, nem hiszem, hogy különösebben hatással lenne a mi jelenünkre… jónéhány évszázad eltelt azóta… -magyarázta Roxanne.

-Meséljétek el mi történt! –kérte Sophie.

-Tényleg a francia középkorban voltatok? –kérdezte Rachel.

-Ha ezt most rögtön nem fejezed be, akkor… -mondta egyre idegesebben Nate.

-Nate, te is gondolatolvasó vagy, hogyhogy nem tudom megakadályozni a tesódat abban, hogy olvassa a gondolataidat? –cukkolta Sophie.

-Azért, mert ilyen vérnyomás mellett nem tud koncentrálni. –vágott közbe Rachel. –Ugye?

-Jól szórakoztok? –kérdezte Nate, majd morogva leült az egyik fotelbe.

Ezután néhány percig senki sem szólt a másikhoz, csak nézelődtek az Intézet nappalijában vagy gondolkodtak (vagy mások gondolatait olvasták:D). Végül Rachel törte meg a csendet.

-A történelem mindig megismétli önmagát… Úgy látszik, nehezen tanulod meg.

-Ezt meg mire érted? –kérdezte Nate.

-Mi lenne, ha addig választanánk valami filmet amíg nosztalgiáznak? –kérdezte Sophie Roxanne-tól, majd felvették a kabátjukat és elindultak kikölcsönözni valami filmet.

-Már nem emlékszel, hogy miért mentél el néhány éve? –fordult a bátyjához Rachel.

-És ez most hogy jön ide?

-Nem lehet, hogy ennyi logikád sincs… -akadt ki Rachel. –Egész nyáron „dúlt a love”, utána szakítottatok Chloeval, te magad alatt voltál két fokkal, még jobban összevesztetek, utána meg évekre eltűntél. Most megint kezdődik minden előröl…

-Mióta érdekel ennyire az életem? –kérdezte egy nagy sóhaj kíséretében Nate.

-Nem akarom, hogy megint elmenj… -mondta Rachel.

Nate nem szólt egy szót sem, csak elmerült a gondolataiban… Végiggondolta azokat, amiket a testvére mondott és rájött, hogy Rachelnek igaza van… Eldöntötte, hogy nem fog még egyszer ugyanabba a hibába esni, történjék bármi…